Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

epilepszia központja ... rendszerint az agy halántéki részében van... és sebesülés okozhatja. Ruby állítólag egy ökölvívó mérkőzés alkalmával agysérülést szenvedett.“

A védelem tehát megtette, amit megtehetett, de a vád érvei meggyőzőbbek voltak.

Dr. Robert Stubbelfield, Texas állam egyetemén a pszichiátriai osztály vezetője, ligy találta, hogy „abban a pillanatban, amikor Ruby lelőtte Oswaldot, jogi értelemben véve beszámítható volt“. Stubbelfield egyenesen vitába szállt Guttmacherrel, és dr. Sheff Olinger, a dallasi neurológiai klinika igazgatója határozottan megcáfolta Towler véleményét. „Tanúskodik-e az elektroencefalogram az agy organikus működési zavaráról?“ kérdezte tőle William F. Alexander Wade helyettese. „Nézetem szerint egyáltalán nem," válaszolta Olinger. „Egyetért-e ön Towler doktor diagnózisával, miszerint Ruby a pszichomotorikus változat elnevezés alatt ismert epileptikus rohamokban szenvedett?“ „Nem értek vele egyet“. (New York Herald Tribune, 1964. március 12.)

Az esküdtszéknek tehát választania kellett az egymást kölcsönösen cáfoló orvosi szakvélemények két sorozata között. Nagyon valószínű, hogy a bonyolult orvosi magyarázatok útvesztőjében való néhánynapos bolyongás után egy fontos tény vonta magára a figyelmet: legalább ketten a szakemberek közül, akik egészében véve lelkibetegnek tartották Rubyt, beszámíthatatlanságáról a gyilkosság pillanatában nem voltak hajlandók megerősíteni a védelmet. Ez azt jelenti, hogy a kihallgatott orvosok többsége legalább ilyen keretek között megegyezett egymással: Ruby jogi felelősségét az elkövetett bűntényben vagy nem zárták ki (Towler, Gibbs) vagy határozottan megerősítették (Stubbelfield, Olinger). Ez biztosan hatott az esküdtszékre — különösen akkor, amikor a többi tanúvallomás ugyanilyen értelemben csendült ki:

Don Campbell, akivel Ruby 1963. november 22-én az újsághirdetést megbeszélte: a kérdésre, vajon Ruby akkor „nyugodt volt-e és uralkodott-e magán“, azt válaszolta, hogy „ugyan az a Jack Ruby volt, amilyennek mindig ismertem“. T. B. Leonard rendőr, aki november 22-ről 23-ra virradó éjjel látta Rubyt a sajtókonferencián a riporterek egyik kis csoportjában: „Jack azt mondta: „Ma riporter vagyok“ és megmutatta a jegyzetfüzetét. Doyl Lane, a Western Union hivatali iroda vezetője, ahol Ruby november 24-én közvetlenül a gyilkosság előtt (11,17-kor) pénzt adott fel: „Rideg volt, nyugodt, uralkodott magán — ahogy legalább külsőleg meg lehetett ítélni.“ (New York Herald Tribune 1964. március 5.). McMillon rendőr, aki ll,2l)-kor a tömlöc alagsorának ajtaját őrizte: „Ruby célbavette Oswaldot, rákiáltott: „Te patkány, te dög, te megölted az elnököt“, és utána csattant a lövés; s amikor letartóztatták, „olyan volt Ruby mint most“, azaz ugyanolyan nyugodt, mint a törvényszék előtt. L. C. Graves, az egyik detektív, akinek jobbkezéhez volt bilincselve a lövés pillanatában Oswald bal keze: „Balról ugrott elénk. Csak a másodperc töredékével a lövés előtt vettem őt észre. A pisztoly csövét előreszegezte, körülbelül a csípő magasságában. Megkaptam a karját, aztán megmarkoltam a pisztolyt. A kezét lefelé szorítottam és kicsavartam belőle a pisztolyt. A pisztolyt Ruby egész idő alatt maga felé húzta és a ravaszt szorongatta.“ Don A. Archer detektív, aki McMillon mellett állt: „Tizenkét másodperccel a lövés után Ruby ezt mondta: „Remélem, megöltem ezt a dögöt“. Ezeket a szavakat később néhányszor megismételte. Feléje fordultam és így szóltam: „Azt hiszem, megölted“. így válaszolt: „Háromszor akartam lőni“ (New York Herald Tribune, 1964. március 6.), „de ti mind igen gyorsak voltatok, és így csak egyszer sikerült lőnöm“. (New York Times, 1964. március 9.). J. R. Leavelle, aki Oswald jobb kezéhez volt bilincselve: „Ruby rálőtt Oswaldra?“ „Igen“. „Mit csinált Oswald?“ „Felnyögött, aztán felsóhajtott, hogy ,Ach“ és földre rogyott.“ „Látta a pisztolyt tartó kezet?“ „Jobban figyeltem a pisztolyt, mint bármi mást“. „Mit mondott Ruby azután?“ „Rem.élem ez a dög meghal“.

A felsorolt tanúk szerint tehát Ruby nem keltette betegesen felindult ember benyomását; a tett előtt tudta, mit akar cselekedni, és utána jól tudta, mi történt. Érdekes, hogy utánozni akarta a riportereket. Igaz, aligha gondolta egész komolyan, felerészben bizonyára paródiának szánta — de cselekedetnek igen céltudatos volt, pontosan megfelelt a kitűzött célnak. Ez a kis komédia mintha tükrözné gondolatait az elkövetkező komoly és nagy játékra. Tehát a tettet tervek, előkészületek előzték meg — erről különben sokkal világosabban beszél egy másik tanúvallomás. Az egyik rendőr, aki 1963. november 23-án szombaton délután a dallasi állami fogházat őrizte, elmondta a törvényszéken, hogy a kíváncsiskodók tömegében, akik előtte 15,30 és 16,00