Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - Lehocky Teréz: Amikor a kakas háromszor kukorékol

országra mészárlást zúdítanának. Csupa fogadásból egy mondatba sűrítik a tanításuk lényegét: erőszakold ki a jutalmadat még evilágban“.

Alexander fölvonja a szemöldökét. Már érti a farizeus tanok lényegét.

Mondd csak, és tudatosan ámítanak így, vagy maguk is hiszik a másvilágot.

— Micsodákat kérdezel basielos. Mit tudómén. Van ösztönszerű védelem is, megérzések, hogy mit csinálj. Talán ilyesmi. De azt se tartom kizártnak, hogy ez a sztoi- cizmus matematikája, vagy legalább is logikája.

— És a szabad akarat? — Nem nagyon érdekli a felelet. Ásítozik. A száját veregeti. Föláll s ezzel is jelzi, „cs3k röviden, unom már a diogeniádát“.

De az nem hall, nem vesz észre semmit. Fátyolos a szeme.

— Annyira szeretnék én is hinni valami rendes kis illúzióban. Eleinte beleszerettem a farizeusokba, hogy aztán kiábránduljak. Micsoda jó és könnyű annak, aki hisz istent és másvilágot. Én félek meghalni, mert utána nem jön semini.

A basielos utálja a nyavalygó bölcseletet és magakínzó tépelődést. Ahogy a barátja képébe mered, sejtés támad benne: nem vagy te farizeusnak álcázott esszejánus? A kilincsnél mégegyszer megsürgeti a feleletet a szabad akaratra. Hátha elárulja magát,

— Persze. A szabad akarat. Nem tudom, folyománya, vagy eredője-e a másvilág várásnak. A szaddeusok úgy mondják, hogy az istenkének egyéb dolga is akad a kozmoszban, minthogy a képmásáért a kisujját is mozgassa. Az ember magára marad. Csináljon, amit akar. Maga felelős érte.

— És a farizeusok?

— Az isteni racionalizmust vallják. Az cselekszik az egyén helyett. Te legfeljebb végrehajtója vagy a mindentudó, mindent- látó hatalomnak. És ebben a minőségben büntetlen, ártatlan vagy és nem lehet téged felelősségre vonni, hogy miért van neked hattyútollal töltött párnád, és a másiknak semmije. Az isten csinálta az egyenlőtlenséget aszerint, hogy müyen lábbal kelt föl.

„Juj“ örvendezik magában a király, ez remek. Ha ez így van, akkor én is izig- véri-q farizeus vagyok: És hangosan:

— Bárcsak múlna el ez a Sukkoth-ünnep, nekem mindig rosszat hozott.

Visszamegy a palotába. Salome még fönt van, az orra veres a sírástól. A férje megáll előtte. Vidám.

— Nagy kópé vagy te asszony. Diplomata. Az ünnepek után a nabateus arabokra megyünk. Sokáig leszek el. Én a Jordánon túl, te meg satrafa, akarom mondani satrapa. — Szellemesnek tartja magát. — felhatalmazlak, hogy távollétem alatt, akár a magad nevében, hatályon kívül helyez- hesd a Sefer geseroth-t. Túlszigorúnak vélem ezt a szadduceus büntetőjogi statuto- mot. Túlkorán a túlvilágba kerülhetnénk miatta.

És megpaskolja a kövér asszony vállát, mint a hű kutyáét szokás.

Pitymallik. Le se fekszik többé.

A várban megmozdulnak a vascímeres kapuk őrei, nyújtóznak, valaki éktelenül csörömpöl a sajkájával és egyszerre lábon van az egész akrai laktanya.

Minden úgy indul, mint korareggel szokás. A szemetet kiviszik az ekhós szekéren, a szolgálók rikongatnak és vagdossák az óriási tűzhelyen a serpenyőket. De valami rendkívüli mégis Ígérkezik, mert a király virradatkor maga elé rendelte a zsoldosok ezredesét.

Fényes nappal van már, mikor visszajön a pisidiai úr. Martalócképe van, hiába bújik a mundérba. Jobban illene kalózgályára, mint az Akra garnizonjának hosszú folyosóira. A tisztjeit hivatja, s száll a parancs szájról szájra. Senki se tud biztosat, ámbár a levegőben valami száll, hogy láncrakötött erők akarnak ma szabadulni s hogy a satnya a vas ellen fog harcolni.

A dél még messze van, amikor a heroldok összejárják ezüstfuvoláikkal Jeruzsálemet. Ez a jel a sorakozóra, mármint a körmenet megnyitására. Úgyis órákig tart, mire végigjárják a szent helyeket és a végső ceremóniára kerül a sor. Énekelve, rendezetlenül mennek föl az óvárba a hívők. Az efraimi kapu felől sereglenek össze azok, akik az Óvárosban és Mizpában laknak. Velük tartanak valamennyien, akik gyalogszerrel jöttek Jeruzsálembe, összeillenek, mindannyian szegények. Hozzájuk csatlakoznak később az esszejánusok, és tüntető rongyaikkal a masoraerek. Legelői megy lehajtott, szelíd fejjel Judás, az esszejánusok kolostorfőnöke. Hófehér szer- zetésű gúnyája alatt szőrkámzsa van, az tépdési meg dölyfét és emlékezteti az' elmúlásra.

A Baris vár bástyájától indul el a pro- cesszió, akárcsak egy színes folyam, ami néha, néha megáll, mert a sok test összezsúfolódott a kanyarokban. Koronként elhalkul az ének a szájukon, az ünnepi himnuszt Hallelujával cserélik föl és azt