Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Stószi jegyzetek 1964 közepéig

nak lesz főembere. 1948-ban kitelepítik, Pest mellé kerül egy faluba: Sóskútra; felesége halála után pedig a budai hidegkúti Pedagógiai Otthonba, ahol megírja emlékezéseit, melyeket a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó 1964-ben prezentált az olvasóknak.

Sok fontos adalék tárháza e könyv, mely azonban többet és fontosabbat jelent emlékezésnél, visszaemlékezésnél. E könyv egy magatartás gerincét hordozza és példázza. Azt a nekünk oly fontos és eldöntő tényt, hogy egy szlovákiai magyar ember matuzsálemi életében mindig és minden körülmények között az emberi magatartás törvényeit követte. Amit elmond, leír és tovább ad, az a legtisztább, legpéldázóbb szlovákiai vox humana. Ki harcolhatott volna nagyobb joggal az első republikában a magyar nyelv jogaiért és a magyar iskolák érdekében, mint az a pedagógus, alki a régi Magyarországiban az evangélikusak tisza- kerületi közgyűlésén egyedül szállt síkra, hogy az eperjesi teológián és tanítóképzőben fakultatív tantárgyként tanítsák a szlovák nyelvet is, és akit ezért nyilyánosan lehazaárulóztak! Amikor Horthyék következetes politikával mindent meggyaláztak, ami itt a vox humanát jelentette, annyira, hogy — mint írja — „a magyarországi politika térhódításától kellett féltenünk a visszacsatolt terület népének sorsát“, újra Gömöry János volt az, aki e vox humana becsületéért az egykori szlovenszkói magyar írókat a pesti Pilvax kávéházban hívta össze. Ez ankét — melynek határozatait felterjesztették a kormányhoz — egyik legfontosabb pontja így hangzik: „Követeljük a hazai kisebbségek jogainak és kötelességeinek alkotmányos úton való rendezését és hogy szlovák ügyekben olyanok, akik nem éltek a Felvidéken és nemzetiségi érzékekkel nem rendelkeznek, ne szerepeljenek.“ Amikor semmi sem használ és a dolgok egyre rosz- szabbodnak, Gömöry minden állásáról és tisztségéről lemond. És ez az- ember,

— akiért az antifasiszták szövetsége is kiállt — lett majd nyolcvan éves korában a kitelepítés áldozata! Dr. Vladimír Čabrda akikor ezeket mondotta: „Nem sikerült mentesítenünk a kitelepítés alól ... a mindig, mindenben becsületes és a csehszlovák állammal szemben lojális férfit... olyan hiteles adatok szolgáltatásával, amiket feltétlenül figyelembe kellett volna venniük az intéző köröknek, ha nem érvényesülték volna bűnös hatásoík, személyi kérdések, vagyoni érdelkek... Mindezt elmondani, úgy érzem kötelességem volt“.

Gömöry Jánosnak az első republikában állandóan kétfelé kellett hadakoznia: az állam-raison és a hivatalos magyar pártok üres, terméketlen passzivitása ellen. Könyvében ez utóbbiról olyan adalékkal szolgál, mely fricskázó cinizmusában példa nélkül való. A két magyar ellenzéki pártnak vöt egy ún. közös kultúrreferátusa, mely azonban eleve és elvből terméketlenségre, tétlenségre volt ítélve. Tényleges kulturális eredményeket e retrográd politikai térfelén nem volt szabad produkálni és felmutatni. „Az előnyöket — írja Gömöry — amiket a csehszlovák törvények biztosítottak a magyarságnak, nem vették igénybe“. És mindezt azért, hogy a sérelmi politikát a végtelenségig folytathassák, hogy így „a magyar kormány revíziós politikájának jogosultságát támogathassák“. A szlovenszkói magyar kultúra e vonalon vesztegzár alá került, önmaga légüres terébe, és így menthetetlenül — önzsírjába fulladt. Amikor egy pártgyűlésen Sziklay Ferenc, a kultúrreferens e lehetetlen helyzet, ez üres járat ellen berzenkedett, Szüllő Géza ráreccsentett: „Vedd tudomásul, neked az a feladatod, hogy ne csinálj semmit“. Gömöry ezt a szörnyűséget a maga szerény módján így kommentálja: „Ez a kijelentés fényt vetett arra a politikára, amelyet bátran népellenes politikának nevezhetünk“.

A Szentiváni-kúria néven ismert annodacumáli mozgolódásnak egyik spiritus rectora Szüllő Géza volt. A „Kuria, kvaterka, kultúra“-megfogalmazást nem utolsósorban a Szüllő-mentalitás határozta meg. A kúria-fogalmat ezen a fokon el kellett marasztalni. Sommás kijelentés, kollektív ítélet azonban mindig sántít. Kivételek mindig vannak és adódnak. Sokszor úgy éreztem: az ítélet nem általánosítható. Voltak idők és voltak még a mi időnkben is kúriák, melyek nem eshetnek e kirekesztés alá. A magyar irodalom hőskora elválaszthatatlan