Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Stószi jegyzetek 1964 közepéig

nagy — és talán már eltékozolt — feladata, de alapvetése, döntő kinyilatkoztatása rég megtörtént: Földessy Gyula egész életműve bizonyltja.

Földessy Adyban a világpoétát látta: „A magyarság kis lélekszámáhaz képest annyi lángelmét adott az európai költészetnek, amennyit a bibliai zsidóság és a görög népet kivéve, egy kis náció sem... Nincs Európában egyetlen egy nagy nemzet sem, melynek a költészetben ne volnának egyenrangú társai“. És amikor bizonyítani akar, akkor főérvként Adyt játssza ki, a háború embertelenségében magára lelt embert, a kiteljesedett költőt: „prófétai eszmenívójához a világháború idején Európa legnagyobb írói, költői sem értek el... Adynak ez a bemutatása nem irodalomtörténeti beállítás, hanem egyedül hű és igaz megvilágítása a magyar tragédia és a világháború legnagyobb költőjének“. Itt pontosan az van elmondva, ami az én Ady-koncepciómat élteti. „Te már mindent elírtál előlem“, nyugtáztam sóhajtva, kissé dohogva a kísérteties egyezést egyik levelemben. Ő azonban azt felelte: Adyról még nem mondtak el semmit. És tényleg: az Ady-monográfia máig sem született meg. (Szegény Bóka László sem jutott túl az első köteten.)

Ady a háborúéllenes irodalom minden más nyelvet és irodalmat felülmúló potenciális fenoménje! E szemléletben találkozva, egymást, és így végeredményben Adyt igazoltuk. Földessy Ady-kortárs volt, és Adynál húsz évvel fiatalabb. Ha Földessyvel egy nyelvet beszélhetek, akkor ez az Ady-kontiunitás legjobb jele. Érdemes lenne tovább kutatni az ezután következő nemzedékek Ady-látását. Az 1917-esek nagyjában még így látják, — de vajon az 1937-esek vállalják-e a mi Ady-élményünket? Sok jel mutatja, hogy Adyért, igazáért újra harcolni ikell. Közöny és hamis fölény áll folyamatossága, a megszakítha tat lanság útjában. Ojra Ady-hívők és Ady-harcosok kellenek. És e harc, e hit legfontosabb fegyvertára és biztosítéka: Földessy Gyula életműve.

És ne felejtsük el heroizmusát: a „magyar Pokollal“ való harc zömét a Horthy- éra alatt folytatta: béklyózottan, bélyegzetten. Nem véletlen, hogy egyik könyve („Üjabb Ady-tanulmányok“) nálunk jelent meg 1927-ben és nem Budapesten. És az sem véletlen, hogy az én 1955-ös jelentkezésemre ő felelt elsőnek. Amikor az Ady-fogantatású „A gondolat igaza“ megjelent, létét, célját, küldetését döntőn csak Földessy Gyula nyugtázhatta. Volt abban valami megrendítő, hogy ugyanaz az ember, aki Adyban mindent látott, évtizedek múltán rámnyitotta szemét és hűséges maradt ez élményhez, e barátsághoz. Levelek tömege bizonyítja

és egyik könyvének ajánlása: ......a poéta-esztetikusnak, akivel meg kellett

b

arátkoznom“. Amikor Földessy Gyulától búcsúzom, az Ady-harcban nélkülözhetetlen fegyvertárs előtt hajtom meg a fejem és az atyai barátom siratom.

A SZLOVÁKIAI VOX HUMANA, sose volt konstruált szóötlet, ad hoc kisajátítás, de mindig adottsági eredmény. Realitás és bizonyosság. Nem kivétel és felmagasztalt csúcsfok, de hétköznapok mértéke. A Vox humana címen rólam szóló pesti rádióelőadás után sok levelet kaptam sose-látott, -halott emberektől, akik innen kerültek át. Az egyik levél írója bocsánatot kér az esetleges alkalmatlankodásért, „de valahogy mi szlovenszkói magyarok mindig közelebb voltunk egymáshoz. Valahogy lélekben nemesebbek vagyunk és egymást szeretők“. Kis közösségek, és így a kisebbségi lét, természetesen közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Emberibbé válnak: egymást tudókká és vigyázókká. Az embert, a jellemet itt a közös sors, a kollektivitás formája is őrzi. A lét próbatetté nehezül. A döntő kritérium nem lehet más, mint — magatartás. És a magatartás e létformában a kitartás szópárjává keményedik. Kitartó magatartás hűséget igényel: folyamatosságot, megszakíthatatlanságot. És e hűség hitele és gerince: az ember, az emberség. Csak így lehetett a vox humana szava és tette csehszlovákiai életünk lényegösszegezője. Nyoma van a mindennapban és peremfokon matuzsálemi kor bizonyítja: Gömöry János könyve: Emlékeim egy letűnt világról. A fiatal és középnemzedéknek nem mond semmit e név. A külső jelzések sem adnak felfigyeltető magyarázatot. A ma 95 éves Gömöry János az ősi eperjesi evangélikus kollégium főgimnáziumának volt az igazgatója. Az első republikában nyugdíjaztatása után Kassára költözik, ahol a Kazinczy Társaság