Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - Kmeczko Mihály: Vers - Ébert Tibor: Vers

sem gondolhatnak. A kritikai életünkre is inspirálóan hatna egy 10—15 íves „Kritikai évkönyv“ megjelentetése a Kritická ročenka mintájára, ahova az év legjobban sikerült kritikáit válogatják össze erre hivatott személyek. Továbbá az írószövetség — mint ahogy ez már nem egyszer felmerült — koordinálhatná a fiatal kritikusok munkáját. 15—20 embert negyedévenként összehíva kiosztaná a feladatokat, megbeszélné velük a lehetőségeket, problémákat, ez alkalmat adna bizonyos „specializálódásra“ is, ami csak lendíthetne az ügyön. Ezeken az összejöveteleken meg lehetne vitatni az eredményeket és a hibákat, az egyes recenziók színvonalát, a továbbfejlődés lehetőségeit is.

Fonod Zoltán: Nem azonosítom magam a kijelentéssel, hogy az itteni értelmiség passzív. Nem szűkíthetjük le az értelmiség munkáját csak a technikai vagy a csak humán tudományok területére. Értelmiségeink zömét lehet, hogy a pedagógusok képezik, és rajtuk kívül szerintem a műszaki értelmiség is aktív, csakhogy nekünk erről a munkáról nincs tudomásunk. Tölgyesi, Varga József, Balog-Dénes Árpád stb. Ez a dolog egyik oldala.

Szerk.: A vélemények és a nézetek a passzivitással kapcsolatban eltérőek.

Anti Adolf: A főiskolások, véleményem szerint, nem passzívak. Prágában, Bratislavában, Kassán működnek főiskolás klubok. Igaz, kevés támogatásban részesülnek.

Szerfk: Ki kell egészítenünk ezt a felsorolást még Kassával és Nyitrával. Azt hisszük helyes lenne, ha a CSISZ KB megvizsgálná ezt a kérdést.

Anti Adolf: Akarat van, de nincs közös nevező, közös szervező. Más kérdés megjelölni az értelmiség munkájának főbb területeit. Ez szerintem két irányú lehet. Éspedig: ismeretterjesztő és alkotó. Én vagyok ellene az értelmiségi klubnak. De most felvetődik az a kérdés, hogy az értelmiségi klub a mi számunkra mit old meg. A pozsonyi értelmiségnek a helyzetén talán segíthet. De mi lesz a vidéki értelmiséggel, ami végeredményben az értelmiségünknek a zömét képezi. Kikre hárul ez a feladat és kik felelősek azért, illetve kik irányíthatják ezt a munkát, hogy valóban társadalmilag hatékony lehessen tevékenységük. Tehát a szellemi élet intenzitását nem

oldottuk meg. A probléma első része az, hogy tegyük hatékonyabbá, a társadalom számára közhasznúvá az értelmiség munkáját. A másik pedig az, hogy emeljük a gondolkodásnak eddigi szintjét, ahogy Do- . bős annak idején az irodalmi Szemle Nemközépiskolás fokon című írásában említette.

Ami a különböző tudományos képzettségű dolgozók helyzetét illeti, talán túlságosan egyoldalú és leszűkített sok esetben az aspirantúrák témaköre is. Azok a témák, amelyeket feldolgoznak, nem mindig első számú problémák.

Szerk.: Nincsenek szoros összefüggésben <t csehszlovákiai magyar kulturális és szellemi élet közvetlen vonulataival?

Fonod Zoltán: Egyrészt ez, másodsorban pedig nem a legfontosabb kérdéseket, hogy úgy mondjam nem a „szűz-területeket“ választják. Erre számtalan példa van. Azt hiszem kutatóinknak Adyval ma már felesleges foglalkozniuk. De irodalmi vonatkozásban van egy néhány feltérképezni való, amire a kritikusoknak, köztük az asszisztenseknek is vállalkozniuk kellene. Minden komoly alkotómunka végeredményben a publikálásban mutatkozik meg. A képzőművészek esetében is az a fontos, hogy mit adnak, mit alkotnak, mit nyújtanak. Szóval magában az, hogy ilyen értelmiség, vagy olyan értelmiség még nem érdem és nem bűn. Az érdemet a társadalom számára adott produktív, hasznos munka jellemezheti. Ezzel egyúttal hangsúlyoznám azt is, hogy kulturális intézményünk van. Más lapra tartozik, hogy azokat az intézményeket vagy központilag vagy pedig járási méretben itt-ott mellőzik és a magyar értelmiséget nem a súlyánál és a fontosságánál fogva állítják a megfelelő helyre.

Herdics János: Passzivitás tulajdonképpen létezik. Próbáltuk ezt egy kicsit talán védeni, hogy nem egészen így van, de sajnos van. Mi ennek tulajdonképpen az oka? Volt azelőtt egy időszak, amikor az embereknek nem állt módjukban, hogy nyíltan kritizáljanak.

Kardos István: A passzivitásnak az okát elsősorban is a pályaválasztás lehetőségeinek a szerénységében, a pályaválasztás szűk keresztmetszetében is látom. A magyar iskolákon érettségizők közül sokan olyan pályát kénytelenek választani, amelyhez