Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - Lehocky Teréz: Amikor a kakas háromszor kukorékol

markába, karjukon az elemózsiás kosár, minthogy az istennek se esznek idegen által készített falatot. Hivalkodóbban, tisztábbak, mint bármelyik jeruzsálembéli farizeus. Ugyan eljöttek a lombhullató Sukkoth ünnepre, de a szívükben nincs méz, csak maró, megülepedett keserűség, amiért muszájból, kegyetlenséggel körülmetélt zsidót csináltak belőlük. Csodaszép, árnyas, pál- más városuk, Samaria, romokban hever, a sakálok ugatnak rajtuk, mikor kibújik a hold labdája. Nincs többé Gerisim hegyén templom, ahol földrehasalva, szívigazán imádták az urat.

A félzsidó edomita, a hemijudaioi se húz a jeruzsálemi néphez, inkább odaáll esetlenül barátkozni a szamaritával és szegényfélével. Azelőtt a saját földjének az ura volt, most meg ekeszámba, robotba dolgozik a hódító fiainak. Bizony sok víz lefolyik a Tigrisen, még ezekből igazándi forróság fog buzogni a zsidók istene iránt. Meg- férgesedett kedvvel, magányosan, maga alá húzott lábbal ül a legtöbbje a Golgothán, vagy a begazosodott getsemánei szőlők alján és keresztüldöfnek szemük dárdájával minden pökhendi városi polgárt.

A király jobban szeretné, ha nem látna se edomitát, se szamaritát, se nyomorúságos zsidót a holnapi ünnepen. Mindig zavart csinálnak és kiszámíthatatlanok. Most, estrekelve kijött hüsülni a teraszra és az Oriásciprusok mögül nézegeti a lenti loho- lást. Csodálkozik a dőre embereken, akik évről-évre idejárogatnak a malasztért. Még hagyján, ha a belföldi zsidó idezarándokol, de vannak, akik a tenger utait is megjárják, hogy Jehovah asztalánál hallelujáz- hassanak. Például a Kos-sziget lakói, sőt a Jéb-beliek, akiknek közelebb volna Alexandriában sóhajtozni az úr árnya után. Az ottani zsinagóga méretei, a vaskos, égbenyúló dór oszlopai még a luxoriakkal is vetélkedhetnének. Jómaga egyszer volt ott és bizony a tympanonjának irdatlan cheru- binja jobban megihlette a szépségérzetét, mint ez a darabos, zord, csupa négyszögűre faragott, sziklakockákból álló jeruzsálemi templom.

Megyek fürödni, morog magában.

De még nem megy. Marad. Nekitámaszkodik a korlátnak és elbámészkodik a templomon. Azt mondja az írás, hogy Jehovah maga parancsolta a méreteit. Ennyi láb legyen az oltár, ennyi és ennyi könyök- nyi az ajtót őrző szárnyas némber. Meghagyta, mennyi raktár, kamra és kapu legyen. Aztán fogta magát és végigjárta a pilléreket. Fürkészte, hogy a csiszolt bazalt

fog-e virrasztani évezredeken át, vagy sem. A sok járás-kelésben kiszimatolta, hogy a templomfalak alatt ledér népség vert kuckót. Irgalmatlan haragra gerjedt. Rögvest tüzes szájú prófétát menesztett útnak. Az harsogott helyette, hogy kotród- janak izibe a mámor-szalonok, a bazáro- sok, különben a pusztulás ménjeit szabadítja a világra.

Alexander Jannaeus, a király elmosolyogj3 magát. Nem olyan forró a kása. Jehovah egy méregzsák, aki mindjárt olvadt szurokkal és kénnel hadonászik. A boltok, kalmárok, ribancok nem tűntek el, sőt, szaporodtak, akár a bolondgomba az eső után. Valamikor csak kegyszereket árultak idefent, most meg a falhoz dül- leszkedik a galambárus, a handlé, a saruvarga. A rimák is idejárnak stricchelnL Visszajöttek a külvárosi száműzetésből. Csak nem fognak modern időkben a ke- resztutakon kuporogni, mint Jákob papa idején! És az isten kussol. A csipkebokrai kialudtak, abbahagyta a cirkuszt.

Persze, a királyné, Salome, az más. Mikor a király távol van, az asszony megint kikergeti a pénzváltókat a templomudvarból. A szajhák is szedhetik sátorfájukat. Micsoda bolond egy nő: hiszi, hogy az isten méltatlankodásában ledobálja átok mennyköveit, vagy hogy még egy vízözönt szabadít a világra. Ez még csak hagyján. De a farizeusokkal paktál! A politikája egyszer azzal végződhet, hogy Gileadtól a Holt- tengerig istenfélő rabló lovagok, zeloták Nasoraerek be se várják az utolsó ítéletet, hanem maguk gázolnak végig Judeán, az Apokalipszis lovasaiként.

Dohogva, elégedetlenkedve ereszkedik le a széles lépcsőn a palotakertbe. Nyomban iszkolnak az öntözőfiűk és kertészek, amikor meglátják a felséges urat. Nem szeret az fürdőzés közben eleven lelket látni, minthogy anyaszültmeztelen úszkál a Siloa tavában.

Csak rövid ideig enyeleg a hullámokkal, aztán fejest ugrik és a víz alatt a másik partra kerül. Kicsi pálmákkal teli, bújazöld sziget az, ott szokta várni Thámár a főszőnyegen. Nem időzik vele túlsókat. Sietve összelobbannak a lombsátor alatt, éppen- csak hogy eggyé forr a lihegésük és usgyi vissza, nehogy az okos, mindig fanyar felesége szemérehányja a siloaszigeti cicázást.

De ma ez a csóktermő leányzó begubó- zott. Olyan mint egy fagyos csillag, sziporkázik csak, de nem perzsel. Nem várja ruhátlan. Orra közepéig ronda zsákruha van rajta.