Irodalmi Szemle, 1965
1965/2
Frans asereel belga festő és grafikus (született Blanken- berghe-ben 1889. július 31-én, ma Saarbrücken- ben él, ahová 1947-ben hívták meg a Képző - művészeti Főiskola tanárának) kétségkívül az a művész, aki a két világháború közötti korszák emberének életét, szenvedéseit és harcát megkapó erővel, szenvedéllyel és látomásszerü szug gesztivitással tudta kifejezni. A fekete - fehér drámai ellentéteivel egyszerű, világos és eredeti képnyelvbe sűrítette a legbonyolultabb társadalmi összefüggéseket, s ezzel életműve elérte az első félszázad szemlélete számára azt a fokot, amelyet a középkor életének a Biblia Pauperum jelenthetett. Művészi pályafutását az első világháború kitörésekor a „La Feuille" és a „Demain” című svájci pacifista lapok számára készült háborúellenes rajzaival kezdte, amelyekkel Romain Rolland szellemi körébe kapcsolódott, hogy aztán egy életen át kitartson a nagy francia író humanista hitvallása mellett. Zola „Germinal”-ját, Verhaeren, Maeterlinck, Walt Whitman, Romain Rolland és Stefan Zweig müveit, majd a Genezis könyvét illusztrálta és megalapította az „Edition du Sablier” kiadóvállalatot, amelyben Barbusse debütált. A háború végétől kezdve — Svájcban, Párizsban és Németországban — önálló fametszet-ciklusokban fogalmazta meg mondanivalóját az imperialista háború sújtotta, kizsákmányolt emberiségről, elképzeléseit egy szenvedések között születő, emberhez méltó világról. Hatalmas folyamban, szinte egymást kergetve születtek meg ezek a ciklusok (köztük a legismertebbek „A halottak feltámadnak”, „Egy ember szenvedései”, „Horarium”, „Történet szavak nélkül”, „Fekete és fehér”, „Korunk apokalipszise”, „A város”), mert a történelem egyre újabb inspirációval gazdagította Mase- reel művészetét, amelyben új életre keltek a fametszés régi mestereinek legnagyobb hagyományai, s a rollandi értelemben vett forradalmár megalkuvást nem ismerő világszemléletét, szocialista magatartását hirdették. Ugyanakkor valíomást tettek a korról, annak minden gyalázatáról és tragikumáról, de reményeiről is. Stefan Zweig ezért Masereelt korunk Balzac-jának nevezi. „Ha minden könyv, emlékmű, fénykép és tudósítás elpusztulna” — írja 1938-ban a második világháború előestéjén — „Masereel fametszeteiből rekonstruálni lehetne egész jelenkori világunkat.” Romain Rolland, Thomas Mann és Luna- csarszkij annak idején hasonló értelemben méltatták Masereel művét, amely igen nagy hatással volt a forradalmi, pártos grafika kialakulására, de közvetlenül kihatott a proletártömegekre és az európai munkásmozgalomra is, Hogy csak egy-két közeli példát hozzunk fel: az illegális magyar kommunista párt a horthy-fasizmus legsötétebb esztendeiben Masereel „Egy ember szenvedései” című ciklusának egyes lapjai alapján készített röplapokkal harcolt a statárium ellen és a Vörös Segély érdekében is e ciklus rajzaival agitált. A cseh baloldali lapok (köztük Fučík Tvorbá- ja is) a harmincas évek folyamán többször jelentek meg Masereel fametszetei után készült címlapokkal. Mert Masereel képnyelve a munkásosztály nemzetközi szabadságharcának értelmét, romantikáját és pátoszát sajátos művészi eszközökkel, tömören és tökéletesen fejezte ki. A második világháború vége óta Masereel inkább festészettel foglalkozik. Párizsi utcajelenetek, ipari tájak, halászok, munkások, prostituáltak élete képezik festményeinek témakörét. Nehéz, nyomasztó szürke, sötét zöld és mély kék uralkodik a képein, ezekkel agitál, tanúskodik és tiltakozik. De szava már halkabb, ereje gyöngébb, mint a huszas és a harmincas években, amelyeknek grafikai műveivel múlhatatlan művészi emléket emelt. E művek alkotóját ezért méltán korunk legnagyobb művészei sorában tiszteljük. (T.)
