Irodalmi Szemle, 1965

1965/2

Pór

Bertalan

1880

1964

kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, 84-éves korában meghalt Budapesten. Ez a hír nemcsak a magyar kulturális közéletet rendítette meg, hanem csehszlovákiai tisztelőit és elvtársait is, akiket a két világháború közötti években az emberi és művészi példamutatás gazdagságával ajándékozott meg. Kis háza a szliácsi domboldalon, amelyben új otthonra talált, amikor a fehér terror elől hozzánk menekült, a forradalmi gondolkodás és a forradalmi festészet egyik legerősebb gyújtópontja volt az akkori Szlovákiában; benne fogamzott meg és benne kristályosodott ki szelllemi életünk számos progresszív megnyilatkozása. Mert bár visszavonultan élt Szliácson, s művével és nézeteivel csak nagyritkán lépett a közönség elé, állandó támasza és tanácsadója volt főleg a fiataloknak, akik Pór Bertalanban a mnkásmozgalom rég harcosát s a modern magyar művészet egyik úttörőjét tisztelték.

1880 november 4-én született a zólyom- megyei Babinán, s e tipikus szlovák faluban szerzett gyerekkori élményei éltető forrásai lettek művészetének. Belőlük merített szliácsi és párizsi korszakaiban, amelyekben fejlődése új formákba ért, s amelyekben új értelmet adott a szlovák népi élet ősi szimbólumainak. Szikár pásztorok izmos alakjait, szelíd tehenek lírikus kontúrjait és hatalmas bikák drámai testét foglalta ekkor megkapó kompozíciós egységbe, amelyben a vonal monumentális erejűvé sűrűsödött, s mély belső vívódások, megrendítő események, a dac és a megnem- alkuvás kifejezőjévé vált.

Művészi pályafutását portrétanulmányokkal kezdte, amelyekhez a budapesti Mint ara jzisko- lában, majd Hollósy müncheni szabadiskolájában, végül a párizsi Julién-akadémián szerezte meg a mesterségbeli tudás alapjait. De már korai arcképeiben, amelyekből néhányat a századelő magyar portréfestészete kimagasló alkotásaiként ismerünk, jelentkezett Pór sajátos kompozíciós készsége, s az a konstruktív képalkotó szenvedély, amely új viszonyt teremt az ember és a tér között. Ilyen például „Család" című portré-kompozíciója, amely 1909-ben nagy feltűnést keltett a „Nyolcak" (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) ma már történelmi jelentőségű tárlatán, amelyből Pór Bertalan festőművészete egyenesen ívelt át nagyméretű és mozgalmas falképei felé. Ezeknek sorában a „Hegyibeszéd" és „Vágyódás tiszta szerelemre" című kartonjai már a magyar festőművészet új tartalmi és formai törekvéseit s új társadalmi feladatait proklamálják.

Első nagy fálkép-megbízatását, az épülő budapesti Népopera színpad-oromzatának díszítését, 1912-ben nyerte el. A tizenegy méter hosszú pannót azonban a kommün bukása után megsemmisítette a fehér terror képromboló dühe, s csak eredeti nagyságú kartónja maradt meg. Pór ugyanis aktívan részt vett a Magyar Tanácsköztársaság előkészítésében, kivívásában és életében. Tagja volt a művészeti direktóriumnak, amelynek keretén belül a festő-szakosztályt vezette. Részt vett a művészkataszter összeállításában, a segélyek szervezett szétosztásában, a művészeti iskolák reformjának keresztülvitelében. Ugyanakkor számos agitációs plakátot rajzolt, amelyek mindmáig a kommunista meggyőződés mozgósító példái. De mindenek felett egyik szervezője volt a szocializált műkincsek hatalmas kiállításának, amely a Műcsarnokban a proletárok elé tárta a magyarországi arisztokrácia, főpapság és nagyburzsoázia magángyűjteményeinek legértékesebb darabjait. Ezért a reakció bosszúja, amely a Bécsbe menekülő Pórt már nem tudta elérni, legalább a művét pusztította el.

A negyed évszázadig tartó emigráció nehéz éveit Pór Bertalan részben Szliácson, részben Párizsban töltötte, de közben a Szovjetunióban is járt, ahol elhalmozták munkával, megbízatásokkal. Illusztrálta Gergely Sándor Dózsa- regényét, Hidas Antal verseskönyvét, Osztrov- szkij „Az acélt megedzik" című regényét, majd 5X15 méteres kartont kézsített egy gyár előcsarnokának díszítésére, s egy tiszti ház számára megrajzolta egy 1,5X15 méteres friz vázlatát. E művek kivitelezését azonban megakadályozta a második világháború, amelynek borzalmait Pór a németek által megszállt Párizsban élte át.

A felszabadulás után részt vett a francia művészek első nemzeti tárlatán, amelyen az ellenállási mozgalom számára rajzolt röpcéduláin kívül főleg szlovákiai témájú pásztorrajzaival vonta magára a figyelmet. Aragon és Éluard lelkesen köszöntötték művészetét, a Magyar Népköztársaság kormánya ved.ig meghívta a Képzőművészeti Főiskola tanárjának. Így tért vissza Pór Bertalan 1948-ban Budapestre, ahonnan művészi pályája valamikor elindult. Ám Csehszlovákiával való kapcsolatai ezután sem szakadtak meg. 1959-ben gyűjteményes kiállítása volt Prágában, amely a vár lovardájában feltárta életművét és tökéletes képet adott művészi fejlődésének gazdag és sokoldalú útjáról. E kiállítás félreérthetetlenül megmutatta, hogy a modern magyar művészet e kiváló mestere számára a világ sohasem volt csupán szín- és formaélmény, hanem az emberi értelemnek és a forradalmi indulatnak győzelmet ígérő valósága. (T.)