Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Avantgardizmus és szocializmus Forbáth Imre költészetében
hagyomány avantgardizmus és szocializmus Forbáth Imre költészetében A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomnak egyik legjelentősebb szocialista és az európai avantgardista lírai törekvésekkel legközelebbi rokonságot tartó költőbe egy dunántúli kis faluból, Böhönyéről indult el, a „Szőke Balaton“ partjairól, több mint hatvanöt évvel ezelőtt. Költészetének igazi éltető talaja azonban később a prágai külváros, a periféria-emberek világa lett, hol „árnyékán hosszan tűnődik egy életúnt borbély, s körülötte a baljóslatú éjben marcona hölgyek zászlóalja cirkál“. Szülei már századunk elején Nyitrára költöztek, a költő itt érettségizett s az első világháború idején itt vonult be a katonasághoz, melytől a nagy- szombati elmegyógyintézetbe menekült. 1918 végén már Pesten van a lázadó és mindenütt feltűnő értelmiségi forradalmárok között; párttagként agitál az egyetemen és az ifjúsági mozgalomban, a Galilei Körben, a modern művészet ellen tart viharos lefolyású előadást, s hogy a paradox teljes legyen, a Magyar Tanácsköztársaság bukása után maga is szív- vel-lélekkel hívévé válik ennek az irányzatnak. 1919-ben Pestről Nyitrára menekül, s noha addig még verset alig írt, itt rövidesen elismerik, hogy a legjelentősebb magyar forradalmi lírikus. A nevezetes elismertetést így írja le később tréfásan a Magyar költő Prágában c. tanulmányában: „Furcsa figura lehettem, rövid bekecsben és lábszárvédőkkel, vörös szakállamat babrálva, mikor úgy 1929 telén beállítottam az irodalmi kávéházakba, csehül még alig nyögdécselve, és szemtelenül lecsü- csültem az asztalokhoz, melyek körül akkor egy Hora, Horejší, St. K. Neuman, E. E. Kisch és mások, prominensek üldögéltek. A jogos kérdésre, hogy mi jogon, a világ legtermészetesebb hangján válaszoltam: „A legnagyobb magyar forradalmi költő vagyok.“ Miután ilyen szép ajánló levelet állítottam ki magamról, mit tehettek egyebet, melegen üdvözöltek, helyet adtak az asztalon vaskos könyökömnek s az asztal alatt hosszú lábaimnak.“1 Forbáth Csehországban való letelepedése után azonnal kapcsolatot keresett és talált a haladó cseh és szlovák írókkal. A Prágában tartóz1 I. m. Korunk 1938. 385. kodó magyar értelmiség nagyobb része ebben a korban a Prágai Magyar Hírlap köré tömörült, s a nemzetiségi sérelmeket hangoztatva nacionalista érzékenységgel szigetelte el magát a cseh értelmiségtől. Forbáth világnézetétől talán senki sem állt oly távol, mint ez a provinciális nacionalizmus, de a csehországi életnek negatív következményei is voltak: a költő távol maradt a szlovákiai problémáktól s bár később orvosként működött Szlovákiában is, nem ismerkedhetett meg közelebbről a kisebbségi magyar dolgozók életével. Másrészt ezzel függ össze az a tény, hogy Forbáth költészetében sokkal több van az egyetemesből, az általános emberi sorskérdésekből, mint bármelyik szlovákiai magyar költőében. A csehszlovákiai irodalmi körökben elterjedt vélemény, hogy Forbáth költészete Prágában a legjelentősebb cseh lírikusokkal való rokonságban fejlődött ki, pedig a valóságban Forbáth költészetének kevés köze van az akkor kibontakozó cseh szocialista lírához, s néhány csehszlovákiai magyar költővel együtt (Mácza János, Mihályi Üdön, Kudlák Lajos) az európai avantgardizmus legjelentősebb magyar fórumához, a bécsi Ma köréhez tartozott. A maisták közül főként Kassák Lajossal és Barta Sándorral tartott kapcsolatot, néhány verse nekik ajánlva jelent meg. A Bécsben újjászervezett Ma ebben az időben az intellektuális lázadás, az aktivizmus programját hirdette: „Egy magát emberré váltani akaró osztály gondolataikban meg nem értett, cselekedeteikben egyedül cselekvő művészei kiáltanak felétek testvéri szóval. Figyeljetek. Vérszínű kérdő- és felkiáltójelek lázadoznak ki a hangokból s ami értelemmé sűrűsödik belőle, az a mi leverhe- tetlen hitünk az örök forrásban. Szerintünk egy a törvény: folytonos előbbremozgás a nagy életben, különben minden csak bujkálás gyáva önmagunk elől, vagy gyáva, lemondó várakozás a halálra.“ „Jelszavunk: Ember. S mi emberek vagyunk a művészetben s amint nem voltunk a burzsoá osztály kiszolgálói a múltban, éppúgy nem akarunk semmiféle osztály kiszolgáló lenni 2 Kassák Lajos felhívása minden ország művészeihez. Ma 1920, 1—2. sz. 2. Csanda Sándor
