Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - Horváth László: Érdekes ember
— Mikor ? Megint nem felel, inkább néhány nagyon szép kéklila fénytónusú városképet mutat. Pillanatnyi impressziók, gyors ecsetvonásokkal odavetve, aprólékos mozzanatok híján és mégis /azonnal felismerhető, mégha nem is jártunk ott, csak képekből ismerjük. A Pantheon, az Opera-bulvár, az igazi Párizs, emberek, fények, forgalom, a nagyváros éjiszaka sem csendesedő élete. Aztán megint más képek: a kék Dunából, szinte tarajos folyó hátából kiemelkedő Lánchíd, való- színűtlenül meseszerűen és mégis igazán. — Érdekes — mondom inkább magamnak. Rámnéz, mosolyog kedvesen és megbocsájtóan, majd megint a saját gondolat- menetét folytatja magának mondott szavakkal, szinte sajnálkozva: — Még néhány nap és megyünk. Ne higgye, hogy az eső elől... nem, de dolgozni is kell a pesti tárlatra, mert itt csak pihentünk ... Kétkedve néztem körül, mert amit láttam, nem azt bizonyította. — Ö, ez semmi, csak készülődés. Vagy, ha úgy tetszik, edzés. Az igazi munka Pesten vár, ott dolgozom fel az itteni élményeket is. Aztán jön a tárlat és azután ismét Párizs, mint annyi éve. Van ott egy kis szobánk a Hotel Bloisban, ott is megélünk, abból, amit csinálunk. Ismernek a műkereskedők is, szeretik a képeinket ... És kis szégyenkező, kisfiús mosollyal átkarolja a figyelő szemű asszony vállát... Felállunk, búcsúzunk. Ám elmenőben még egy pillantásra magával visz a hálófülkébe. Két vastag, hosszá szőrű bundával leterített heverő, fölöttük furcsa kombinációk: levelek, ágak, virágok és körülöttük ... — Ezek biófestmények. Amikor látja, hogy elképedek, megmagyarázza. Ragasztott levél és virágpreparátumok, meg ecsettel vázolt gondolatok furcsa keveréke. Nekem tetszik. A fák, növények, virágok egyik legbújább rezervációja ez a vidék: az ihletett! Ezért ragasztom, festem, variálom, kombinálom, ez itt pl. a Szentivánéji álom, ez itt Puck, amott a Kis lak áll... Kifelé tartunk. Az előszobaajtaja fölött szarvasi pipakészlet. Kilépünk, oda- künn megállt az eső. Koromsötétség, csak a megáradt Kőrös zuhogását hallani, és a fölöttünk sejtelmesen huhogó baglyot. Amikor idejöttünk, végtelenül hosz- szúnak tűnt az út. Most meg nyúlfaroknyi — visszafelé. Már a hídon vagyunk. És a templom sziluettje mögül feltűntek Szarvas fényei... a Beszkydi nyár Moyzes Ilona Lélekben Van Goghgal beszélgettem. Vörös hajában, nyűtt szemében elmerültem, és arra gondoltam, hogy nem lakott jól életében. Közben virgonc szikrákat szórt a vicinális s egy állomással odébb vitt a jámbor. Amikor a Čeladňan leszálltam róka szemével sunyított rám a nap s megvakított szertehulló fénye. De az országúton forró nyár feküdt; Kleopatra lázas szenvedélye. S a tömjénes nyári ég alatt, mint lágy-hangú nimfák ifjú víg sora úgy jött elém az éltető kalász és a hegyek alatt így futott tova.
