Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - FIGYELŐ - Jaroslava Blašková: Fehér harisnya
Sohasem lett a nővérkék kedvence. Túlságosan sovány, túlságosan zárkózott volt, nem tudott hízelegni. Csak Anna Terézia nővér, aki a konyhában segédkezett, dugott a kezébe néha egy darab fehér kalácsot, mert Lucia szerette a kandúrját. Mégis itt ismerte meg első szerelmét, nagy és eszeveszett szerelem volt, eltelt vele minden csenevész érzelme. A nővérek üldözték, keményen büntették szenvedélyét, mert gonosz szenvedély volt, lázadó vörös névre hallgatott, Sárinak hívták. Lucia négy éves volt, Sári a hetedik évébe lépett. Szörnyű dolgokat meséltek róla: apja pecér volt, kutyahúst, kutyatöpörtyüt evett. Sőt még rosszabbat is mondtak: megtestesedett ördög volt az apja, istentagadó, katonák kötötték fel vastag drótra. A nagyobb lányok kinevették Sárit: — Hogy ízlik a kutyakolbász? — Szárad a kötélen az apád, Sári! Csak egyszer mondhatták, többször nem. Nyomban következett a bosszú, látható nyomokat hagyva hátra: tépett fület, megharapott ujjakat, rongyos ruhát. Sohasem hagyta, hogy a nővérek ölelgessék, s bűneit gyónáskor sem vallotta be. Ha megverték, kegyetlen szitkokat mormogott és apját hívta segítségül. Gyakran álmodott róla, előbb egyedül, később Luciával együtt, álmaiban Jánosíkhoz, az igazságtevő betyárhoz hasonlítgatta. A németek valóban felakasztották, Sári maga látta, hogy a legyek feketén belepték kifittyedt nyelvét, s egyszer titkolózva súgta Lucia fülébe: — Harmadnapra feltámadott halottaiból, mindnyájukat agyonverte, és a Szitnya hegy barlangjába vágtatott, hogy sereget gyűjtsön az ott alvó vitézekből. Ha üt az óra, eljön értem. Hollófekete lovon! A nővéreket ingerelte Sári daca, kacagása, piros orcája. Ismerték apját, s benne is látni vélték az ördögi csírát, amely a feszület ellen átalkodik. Egy ízben Sári nagyszerű komédiát talált ki: Ürfelmutatáskor, amikor a bor vérré válik, és a néma csendben a hívek bűnbánón mellüket döngetik, félreverte a harangot. A pap kis híján elvágódott, a ministráns kezéből kiesett a füstölő, csodás komédia volt. De kegyetlen volt a büntetés. Előbb elverték, aztán egész éjszakára a kápolnába zárták. Szörnyű volt a hideg, a sötét, az örökmécses sejtelmes, vörös fénye, de legszörnyűbb volt az a tudat, hogy éjfélkor feljár kísérteni a kápolnába Antónia Agáta nővér, aki eskórban halt meg. Sári apját hívta. Itt az idő, amikor valóban eljöhetne, paripája patkójával szétrugathatná az ajtót. De apja nem jött — ott feküdt jeltelen sírjában, a németek meszesgödrében. Csupa jég volt a teste, amikor reggel kieresztették a kápolnából, egy hét múlva belázosodott, s további egy hét után feladták neki az utolsó kenetet; kék arccal, mint minden csöppség, akit a skárlát fojt meg, költözött el az angyalok seregébe. A nővérek legalábbis ezt mondták. Lucia sohasem sírt, de most rekedt hangján any- nyira kiabált, hogy be kellett őt zárni, csak a temetés után bocsátották szabadon. Kétszer is megszökött az intézetből, mind a kétszer még aznap elfogták, hála az egyenruhájának, amely ugyanúgy szemet szúrt, mint a Sing-Sing beli rabok köntöse. Egy idő múlva megnyugodott, de mindig maradt benne valami beszámíthatatlanság, mint azokban a gyerekekben, akik megjárták a javítóintézetet. Futott. A vékony agyagsáv, amely a második tavat a harmadiktól választotta el, egyre keskenyebb lett, nedvesen cuppogott a lába alatt. Levetette cipőjét, de a sár hidegen belemart a bokájába. Filmek jutottak az eszébe, amelyben a gaz kémek belevesznek az ingoványba, s ijedten megállt. A messzeségben hunyorogtak a tábor lámpásai. Valahol ott, vastag gyapjúszvet- terben sétál Janičiar, a lányokra mosolyog és bölcsen azt mondja: — Ha elég fát hordtok össze, nagyon szép tábortüzünk lesz! Mindig udvariasan beszél, mint egy illatszerboltban az elárusító. Világosan látta őt maga előtt, de semmit sem érzett. Látta a kövér Évát, nagy szemeket mereszt Ja- ničiarra, s úgy fújja a tüzet, mintha bűneit szítaná. Mindnyájan nevetnek, jóllaktak sajttal és kenyérrel, arcukat melengeti a tűz lángja. Csak ő bolyong a vizek között, éhesen, sártól maszatosan. Sohasem hordott fehér harisnyát. Nyolcéves korában civilek vették át az árvaházat, s őt visszaküldték anyjához. Egész szép volt. Rózsaszín új ruhát kapott üveggombokkal, s hozzá sárga fűzőscipőt. Mama villamoskalauz volt, néha magával vitte. Ilyenkor Lucia a sarokban ült a fa- padon, keresztül villamosozott a városon egész a Dinamitgyárig és vissza, a végállomáson csöngethetett, és a kocsivezető kiflit vett neki. Mama táskája tele volt koronával, de nem ivott. Csak szombatonként vásárolt egy üveg sósborszeszt és egyhaj- tásra kiitta.
