Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - Gály Olga: Fényeik és Árnyak (vers)
Borsos Miklós, Végtelen ég, 1955 fények és árnyak Gály Olga Kigyúltak az est fényei és felnéznek a csillagokra. A televízió tornya vörösre gyulladt szemmel, akár javíthatatlan korhely bámészkodik a domb aljában felvillanó kis mécsesekre. Kinek mit adhat ez az este? Az otthonokban kattannak a villanykapcsolók. Az asszonyok kifényesedő szemmel teszik asztalra a párolgó ételt. Este a város megtelik az összetalálkozottak ezernyi bizalmas, egyedülálló neszével. Kattannak a villanykapcsolók. Az otthonokban csend lesz. A kapualji suttogás egyszerre zajjá válik, s a csók csattanássá a sötétség meztelen testén. Kinek mi dolga ezen az estén? A kávéházak tömve néppel. Tejjel folyik minden és mézzel. Konyak és bor mámora fröccsen az éjjel türelmes arcába. Csak a boldogság üreskezű halásza néz egymagában a pohárba. Megfakulnak a csillagok és lenéznek a mécsesekre Kinek mit adott ez az este? Dohányfüst, keseredett nyál rút ajándék az éjszakától. S szegény halász — mit tehet mást? — foltozgatja a szakadt hálót. Az otthonokban kattannak a villanykapcsolók, ébresztőórák csengnek, A kapualjak felnyílnak, mint óriási, embert okádó vermek. A nagy rendező, az Élet — az újszülött napon új filmet perget. Ahány ember, annyi szerep. És jár a statiszta sereg le a dombról és fel a dombra. S ott fenn, a televízió tornya kihúnyt szemmel, akár javíthatatlan korhely bámul a nyüzsgő forgatagra.
