Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - SVÉD ELBESZÉLŐK - Lars Hildingson: Gideon

küdt Gideon. Kalapja leesett, kezével a fejét tapogatta, dús, szürke haja lassan vörösre szineződött.

— Le-, leütötte — suttogta Rune.

— Pont a fejemet találta egy bütyök, azt hiszem, végem van.

Rune alig jutott levegőhöz, szinte a földbe gyökerezett a lába. Vér csörgött le Gideon orcáján s két szemöldöke közt a szemébe Amint pislogott, vérhártya borult a szeme- fehérjére. Rune sose látott ilyesmit, sose volt jelen ilyen dolognál. Gideonnak elfehéredett az arca és a haját tapogató keze ernyedten hanyatlott le a zöld áfonyára.

Rune iszkolt hazafelé, eleinte gondolkodni se tudott. Már kimerült, mielőtt odaért volna a kerékpárhoz; csizmája belegabalyodott a hangafűbe, az lerántotta a földre, felkelt, megint elesett. A hideg esti levegő behatolt a tüdejébe, de úgy tűnt, mintha nem is onnan jött volna a sípoló lélegzete. Egész úton hazáig taposta a pedált és ezerszer is átfutott az agyán: Gideon a végét járja.

Az apja megjött a városból és éppen ruhát váltott, hogy kimenjen az istállóba. Rögtön felfogta, hogy mi történt; Rune sose hitte volna, hogy apja, az az öreg ember, olyan sebesen iramodjon neki az útnak. Amikor az út végére ért, ott, ahol a sárga porhanyós talaj kezdődött, Rune legalább száz méterre! lemarad. Az apa ellökte a kerékpárját, s türelmetlenül állt és várt Runéra, aki lihegve ugrott le a kerékpárról és beejtette azt a borőkabokrok közé.

— Hol történt?

— Ott fent.

Rune megint lemaradt. Hogy Ilyen gyorsan tud szaladni az apa. Bizonyára az a szörnyű dolog készteti az apát erre. Fent, a domb legtetején, ott, ahol az óriás fenyő állt, mintha egy rész nyílt volna az erdő szélén, s most az égnek egy új darabkája látszott. A hangafű meg a csizmák minduntalan a földre rántották Runét, az apja már eltűnt a szeme elől.

Amikor Rune odaért, az apa a fatönkön ült és fújtatott. Gideon a fa törzsén ült. Széles, alvadt vércsíkokkal volt tele az egész arca, de égett a pipája. A vállán a bekecs, rajta a bőrkabát, megtalálta a kalapját és azt is fellette.

— Majdnem a szemed volt, — mondta az apa.

— Bizony, a száraz csonkok megcirogatták a kobakom és kiszabták egy kicsit az irhámat. ?ía rendesen eltalál, most nem ülnék itt.

— De nem ám, akkor bizony utoljára ültél volna.

— Az igaz. De szükségtelen volt, hogy a fiú érted szaladjon, biztosan megvan a magad dolga.

— A dehogy, szóra sem érdemes, csak az istálló van hátra. Meg aztán sose tudhatja az ember, hogy hányadán áll; úgy robbant be a kölyök, mintha ágyúból lőtték volna ki. De most az lesz a legjobb, ha hazamégy vele és megápolod a fejedet. A szerszámokat nyugodt tan itt hagyhatod reggelig.

Gideon és az apa elindultak lefelé a dombról. Rune a két felnőtt mögött bandukolt. Dider- gett, az arca kicsit sápadtan fénylett az alkonyaiban. Gideon már nem haldoklott, erőteljesen biztos léptekkel ballagott a bekecsben, meg a bőrkabáttal a vállán és beszélgetett nz apával. Hogy mondhatja egy férfi, hogy a végét járja, amikor csupán néhány karcolás van a kobakján? Red Frank tizenhat mérföldet lovagolt három golyóval a mellében. Aztán Rune még egy köszönömöt se kapott tőle, pedig az életét meg a kerékpárja épségét kockáztatta, hogy segítséget hozzon. Hát olyan Gideon, mint bármelyik vénség a faluban? Mint Edvin, Sven Nilson, Helge meg Aspgren. Rune egyre csak háborgott és didergett.

Amikor odaértek a döngölt úthoz, az apa fogta a kerékpárját a kormánynál és ballagott tovább Gideon mellett. Rune ott baktatott mögöttük és tolta a kerékpárját. Egy helyen, ahol egy kis patak szaladt át az út alatt egy csatornába, Gideon megállt.

— Az legz a legjobb, ha lemosom a vért az arcomról, nehogy megrémítsem a fehérnépet. Te jól látod, Rune, ugy-e segítesz nekem?

Gideon lement az útról, leguggolt a patak mellett. Rune felmarkolt egy csomó puha mohát és óvatosan törölgetni kezdte. A megalvadt vér felázott, s a csíkok eltűntek.

Gideon, mindenesetre, legény volt a talpán. Bár megsebesült, egyáltalán nem magára gondolt, hanem arra, hogy a vér megijesztheti az anyját vagy a többi asszonyt. Még egy fintort se vágott, pedig jeges víz érte az arcát, sőt még akkor se, amikor a víz egy kis erecské- ben gyorsan legördült a nyakán, be az inge alá.

Az apa felszállt a kerékpárra és elhajtott hazafelé. Rune tovább ballagott Gideon mellett.

Dr. Szalay Sándor fordítása