Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Budai Éva: Kerítésen belül

Olyan egyedül vagyok. . . Biztosan senki som gondol rám e percben. Vajon mindenki így érzi magát az „utolsó“ estén? Tibor! Tibor! Neked már a fejfádra írták, hogy „Élt harminc évet“. Az enyémre csak húszat írnak! Az ismerőseim majd egy kicsit sajnálnak, aztán elfelejtenek. Arra talán senki sem gondol, milyen hosszú volt nekem ez a néhány hónap, mintha hét év múlt volna el felettem ...

Hordágyra fektetnek. Csak homályosan látom az arcokat... A műtőben le szeretnék ugrani az ágyról, elfutni, de nincs erőm, nagyon elkábítottak. Csak azt látom, hogy a bokámnál megnyitnak egy eret, ibelémkötik a transzfúziót... csukódik a szemem... talán vérrel altatnak?... sírnak a koporsómnál...

— Nemsokára teljesen rendbejön — hallom az orvos hangját, de mintha nagyon- nagyon messze lenne tőlem.

Kinyitom a szemem. Valaki sír? Igen, az édesanyám.

— Anyukám! ... — kicsit elmosolyodom és tovább alszom.

Csemicky László: Magas-Tátrai részlet, aquarell, 1949