Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: Andrej Plávka: Liptói pásztorsíp
a költő szemléletmódjának alapos ismeretében módosíthat a fordító az idegen nyelvű szövegen, hogy annak szellemét, jellegzetességét megőrizze. S ez az a pont, ahol Farkas Jenő a legtöbb hibát véti. Sokszor változtat Plávka szövegén — többnyire a formahűség vagy a megtalált rím kényszere alatt — s ez az ■esetek többségében értelmi pontatlanságra, művészieden megoldásokra, felesleges egyszerűsítésekre készteti. Néha sikerül törésmentesen, hamisítás nélkül változtatnia. Jól megfigyelhető ez a Szülőföldem című versben (39. old.), ahol a „régen — népem" rímpár kedvéért teljesen átforgatja az eredetit: Vraciam sa nazad, domov, do Liptova, pod svoje hole, So sa prihovoria tou starou rečou, ktorú učili ma v tíšinách leta i v tresknúcich zimách... Itt vagyok, ím újra Liptóban, mint régen hegyeim alatt, hol szólítgat a népem ama ősi nyelven, melyre tanítottak csendes nyári napok s telek, a zordak... Az eredetiben az ismerős hegyek szólnak a költőhöz, azon az ősi nyelven, melyre csendes nyári napokon és zord teleken át tanították. Farkas fordításában a nép szólítja a költőt azon a nyelven, amelyre a nyári napok és a telek tanították. Nagy különbség, de mégsem zökken ki az olvasó a vers hangulatából, s a mondanivaló sem szenved csorbát, bár Plávka nem az időjáráshoz, hanem a hazai tájhoz fűződő kapcsolatát akarja kifejezni. Az önkényesség azonban legtöbbször megbosz- fizulja magát. A szüret című versben (92. old.) teljesen elferdíti a mondanivalót: Zo stráni a polí zrelá jeseň vanie — a mňa, piesňam kvôli, zvú na vinobranie. Na jesennom slnku zrelá žena spieva a s ňou do úplnku ja i vinná réva Hegyaljon s a réten őszi illat árad, a szüretre szépen szóló dallal várnák. ■Őszi veröfényben friss menyecske nótáz ■én a venyigével dalolom a nótát. Az eredetiben a költőt versei (dalai) kedvéért hívják a szüretre, amivel valószínűleg a költők társadalmi megbecsülését is ki akarja fejezni. A fordításból ez nem derül ki ilyen világosan, inkább úgy értelmezhető, hogy dalolva várják a költőt, s ezzel megfakul a mondanivaló. Nem beszélve a vers más szakaszaiban tapasztalható pontatlanságokról, az is igen furcsa megoldásnak Játszik, hogy a „zrelá žena“ kifejezést „friss menyecskének“ fordítja. Talán sokaknak felesleges filologizálásnak tűnik a fenti példa, de szolgálhatunk sokkal súlyosabb következményekkel járó önkényességgel is. Az egyébként jól sikerült fordítású Ének az erdőről egy részletében (61. old.) a rím kedvéért annyira leegyszerűsíti a szöveget, hogy teljesen kilúgozódik belőle a mondanivaló: Ale pod úkrovom na postriežke číha votrelec i dalej, ba vyššie sa dvíha hore k spurným čelám hôr i ku ich skrýšam, hákom do periny kruto zaborí sa. Ám a fedezékből fürkésző tekintet kémleli a tájat s mélyét erdeinknek, hegyeink dacos homlokát figyelve csáklyáját a hóba mélyen beverte. Nagy bátorság a votrelec-e t (betolakodó, megszálló) egyszerűen csak „fürkésző tekin- tet"-nek fordítani, nem beszélve arról, hogy a tekintet, mégha fürkésző is, nemigen szokta csáklyáját a hóba beleverni. A megtalált rím öröme néha kidolgozatlan megoldásokra ragadtatja a fordítót, mely amellett, hogy megzavarja a vers hangulatát, még az érthetőség rovására is megy. Ugyancsak az Ének az erdőről című versből (53. old.) példázhatjuk ezt: — — A, hľa, hne sa prasila, pozobúdza ozvenami devät raz na všetky strany všetko čo už driemalo a v ruj zveri samopaly zrazu divo zaštekali bo krívd dolu nemálo! Az őserdő zúgva ront, kilenc visszhang felel zengve, hogy az alvót felserkentse, s álmát űzze messze el — — fegyver sérti vad szereimét (?) felüvölt a harc, hiszen még átok ül a völgyekben! Milyen lehet az őserdő vad szerelme vagy akár az alvóé? Nem egészen érthető a magyar
