Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Balogh Edgár: Visszatekintő
Balogh Edgár: Visszatekintő Az előző számban közölt tanulmány részlet befejező része A Kisalföldön újra fellángolt a földmunkásharc. Steiner Gábor képviselő politikai irányadását Az Útban Jócsik Lajos történelmi visszaemlékezéssel egészítette ki: a régi magyar agrárszocialista mozgalmak idézésével s a földmunkásság új történelmi szerepének felmutatásával a nép-egészben. A Sarló egymás után három kiszállást is szervezett a galántai, vágsellyei és dunaszerdahelyi járásban kitört mezőgazdasági sztrájk tanulmányozására, s orvosokat és építészeket, jogászokat és újságírókat, tanárokat és művészeket hívott a megmozdult földmunkások és szegényparasztok közé. Földmunkásfront címmel számoltam be Az Üt hasábjain ezekről a kiszállásokról, s megmondtam: „A baloldali intelligenciában így azt az egészséges folyamatot igyekeztünk megindítani, amely a szellemi dolgozókat a légüres térben való elvont teoretizálás vagy a giccses kispolgári lelkesedés helyett a maguk sajátos felkészültségének megfelelő szerepkörre állítja be a proletariátus harcvonalába.“ Ma „komplexbrigád“-nak mondanók az olyan sokrétű értelmiségi delegációt, amellyel a diószegi sztrájktanyán jártunk, majd végiglátogattuk a sztrájkolok lakásait. Az egykorú vallomás szerint „mindkét fél számára hasznos és tanulságos volt ez a találkozás. A Sarló munkacsoportjának megjelenése a sztrájkvidéken erősítette a harcosok osztályöntudatát, miután a beszélgetésekből, felszólalásokból, vitákból hamar kiviláglott, hogy a kiszállások résztvevői a nyomor és kizsákmányolás ellen küzdő falusi proletariátus mozgalmában új emberi történelem alakítóerejét látják. A kiszállások vezetői, a sarlósok, mindenütt a baloldali diákság és a dolgozó intelligencia üdvözletét és együttérzését tolmácsolták a földmunkásoknak, s ezek a felszólalások lelkes fogadtatást váltottak ki mindenfelé.“ Közvetlen segítséget ugyan nem nyújthattunk, hiszen napnál is világosabb volt, hogy egyetlen menedék itt a magasabb bér, annál több jelentősége volt azonban annak az erkölcsi légkörnek, amelyet a haladó polgárokig és a polgári sajtóig menőleg a máskor elszigetelt és elhallgatott vidéki megmozdulás körül teremtettünk, össznépi kérdéssé s — a különleges kisebbségi helyzet figyelembevételével — általános nemzeti üggyé emelvén fel a földmunkások harcát. A kiszálláson résztvevő értelmiségi szakemberek különben „más emberek lettek, mire hazamentek. Sajnálatraméltó állatemberekre, a nyomor sunyi páriáira gondoltak, mikor kimentek, s restellkedve látták: világos eszű, józan, elszánt harcosok küszködnek a nyomorral és frontot vállalnak a kizsákmányolás ellen. Vállukon egy új világ.“ Legszebb emlékem a tornóci sztrájkolok meglátogatása. A Vág mellé vonultak ki fiatalok és öregek, férfiak és asszonyok. Kerékpáros járőrök jöttek-mentek, már útközben tanúi voltunk egy szabályos őrségváltásnak az útkereszteződésnél. Ifjúmunkások álltak itt előreszegezett arccal, szótlanul, lesték a jövőket-menőket, feladatuk az volt, hogy a sztrájktörésre toborzott északi falvak népét idejében megállítsák és a közös érdekre figyelmeztessék. Kint a folyó partján, zöldellő fűzfák védelmében zajlott le a gyűlés. Sorra felszólaltak a kommunista párt, a vörös szak- szervezetek, az ifjúmunkásság képviselői, s beszámoltak a galántai földmunkások aznap kivívott teljes győzelméről: azoknak nemcsak órabérük emelkedett, hanem — a világháborút követő forradalmak óta először — elismerték bizalmiaikat is, ami újabb előretörés távlatait bizseregtette meg a lelkes hallgatóságban. Hadiállapotszerű volt a hangulat, érződött, hocjy a tudatosság a harcban hősöket teremt. Ez az az idő, amikor már Gömbös Gyula magyar miniszterelnök a prágai magyar követség útján (s néhány titokban maradt informátor segítségével) rendszeresen tájékoztatta magát a csehszlovákiai Sarló működéséről. Ha jól meggondolom: igaza volt. Itt nem egyesekről volt szó, akik kacérkodtak a kommunizmussal, még csak egy szokványos baloldali egyesületről sem, hanem áttörésről: a Sarló csoportja a magyar nemzeti problematika egészével ment át — zárt sorokban és kibontott zászlóval — a proletariátus táborába, s ez keresztezte Gömbös és a magyar reakció ama számítását, hogy „nemzeti“ radikalizmust állítsanak szembe a „nemzetközi“ komélő hagyomány
