Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Szalatnai Rezső: Alsósztregován
Alsósztregován Gyönyörű nap, csupa fény, amerre ellát a szem, zöldarany fény az út mindkét oldalán. Alighogy elhagyjuk Losoncot, mintha egy ős-ligetben járnánk, patak csobog, rigófütty hallik, az ég olyan nyájasan kék, mintha soha más szint nem viselne. Ez a béke völgye, ez a nyugalom sávja, az ember szíve szomorúságok és szorongások után megnyugszik a Sztregova völgyében. S ha mondja is útitársam, hogy csak pár lépés innen a határ, a két ország határa, s itt futunk a magyarok és a szlovákok néprajzi s nyelvi határán is, nem érzek semmi nyugtalanítót. Ellenkezőleg: végtelen nyugalom simul a szívemre, mint egy éltető borogatás. Itt vagyunk együtt, mint az utat szegélyező szüva- és almafák, az egyik korábban érik be, a másik valamivel később, más-más az ízük, de egyformán éltetik az embert s jutalomként nőnek, a munka és törődés jutalmaként. Észak-nyugati irányban a sztregovai völgyet a Korponai hegysor őrzi, ez is milyen kedvesen, mértéktartón gubbaszt itt, legnagyobb magassága is csak hétszáz méter, s ezt Madách-tetőnek hívják. Honfoglalás korabeli sáncok találhatók a tetőn. Sebes a Sztregova-patak vize, folyvást suttog és surrog. Kiszállni voilna méltó, gyalog menni végig a paradicsomi völgy szelíd formái és színei között. Nem illik ez a gépkocsi-gyorsaság ehhez a mozdulatlan hűséghez. A völgy déli bejáratánál, Rárós-puszta alatt, ömlik a Madách-család patakja a lankadt mozgású Ipolyba. A közlekedés elveszi a vidék egyéni erejét, filmszerűvé alakítja az élményt, folyvást érzem: gyalogolni volna a helyénvaló mozgás ezen a tájon. Hogyan rakódott rá a Madáchokra ez a vidék? Akár egy sziklatetőre a lassan épülő vár. S mily biztosan építkeztek s megmaradtak temérdek gond és hányattatás közben és ellen, megmaradtak a néppel egyetemben. Nem hiszem, hogy a nép ellen. Nincs erre semmi bizonyíték, Szalatnai Rezső
