Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Radó György: Mit mond a mű?
Németh Antal a mű színpadi történetét írta meg 1933-ig. Van azonban a sikernek egy másik fokmérője is: az, hogy e mű egésze és egyes részei már beletartoznak a magyar köztudatba. Egészét a magyar irodalom, sőt a magyar gondolkodás mesterművének ismerjük; és szinte észrevétlenül olvadtak bele köztudatunkba egyes elemei. Az „örök Éva" kifejezés ma már a magyar elmékben inkább Madách ezerarcú nőalakját, mint a bibliai ősanyát asszociálja. Ädám madáchi alakjának éles, jellegzetes vonásai is köztudatunkban élnek és megérdemelnék, hogy ezt az ösztönösen kialakult képet irodalomtörténészeink éppúgy tudatossá tegyék, mint a németek és mások tették a „fausti ember" fogalmát. (A nyugtalan, kutató szellemű, egyedi jelenségekből törvényszerűségeket leszűrő „fausti ember“-nek nem utánzata, hanem egyenrangú társa az „örök Ádám", az egyetemes áttekintésre törekvő létét valamely részjelenséghez nem kötő, hanem a jobb, az igazabb felé haladó, s a haladásban magát megtántorítani nem hagyó ember; közös tulajdonságuk a feltétlen tudásvágy: Faust a mikrokozmoszból analitikai eszközökkel bukkan rá a szintézisre — Ädám egy nagy szintézist kergetve hibázik rá mindig az analízisre; kissé merészen azt mondhatjuk, hogy amint Faust a német, úgy Ädám a magyar embereszmény.) De nemcsak a mű egésze és főalakjai váltak fogalommá — az egyes színek, jelenetek is így rögződtek meg tudatunkban. Keplert a tudománytörténetből Az ember tragédiája emelte ki köztudatunkban tragikus hőssé; a falanszter fogalma vitáinkban nem Fourier ködös elképzeléseit idézi, hanem azt a rendszert, ahol Michelangelo széklábakat farag, Platón a borsón álmodik, Luther pedig kazánfűtő. A kapitalista társadalom tagjainak prototípusait nem tudjuk elszakítani a londoni szín jellemrajzaitól, aminthogy római tivornyákról hallva, Sergiolus, Cluvia és Hippia villan meg emlékezetünkben. És hiába anakronizmus a homousion-homoiusion IV. századbeli ariánus-vitáját & XII. századbeli keresztes-hadjárat, Tankréd korában áttenni — fogalomvilágukban Bizánc elsősorban Az ember tragédiájá-nak bizánci színét jelenti. Hát a mű legkisebb részei? A szállóigévé lett sorok, aforizmák? Csak néhányat hadd említsünk: „Csak hódolat illet meg, nem bírálat." — „Nem adhatok mást, csak mi lényegem." — „Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy." — „Milljók egy miatt." — „Vezess új útra, Lucifer." — „János, nekem szükségem volna pénzre— „Ezúttal a nyakazás elmarad." — „Csak az a vég! — Csak azt tudnám feladni!" — „Ember: küzdj és bízva bízzál!" De még biztosabb jele a sikernek, a közkinccsé válásnak, hogy amint Petőfi verséből a nép ajkán tovább fonódva lett népdal, úgy Madách néhány mondását is továbbalkotta, formálta a közhasználat. „Robespierre, követni fogsz! — mondjuk madáchi idézetként, holott Az ember tragédiája-ban így áll: „Robespierre, megelőztél csupán", „Ha isten vagy, tegyed, könyörgök, hogy kevesebb ember legyen s több fóka“ — azt ma már így mondjuk: „Sok az eszkimó, kevés a fóka" ... Visszhang Madách kortársa, Toldy Ferenc, a neves irodalomtörténész már a mű megjelenése előtt megjósolta, hogy német vagy egyéb nyelvre lefordítva, világhírűvé lesz. E jóslat bevált. Alig telik el a könyv megjelenése után tíz nap, 1862. január 26-án a Pester Lloydban folytatásokban megindul a mű első, még csak szemel- vényes német fordítása, Dux Adolf munkája. Teljes német szövege 1865-ben könyv alakban lát napvilágot s ezt 1886 és 1891 között, tehát mindössze öt éven belül hat német fordítás követi. A legjobb Dóczi Lajos fordítása, ámde Dóczi, aki a Faust magyar fordítója is volt, annyira goethei stílusban és verseléssel tolmácsolta Madách művét, hogy fordítása nyomán a német olvasók és nézők közt elterjedt a tévhit, amely szerint Madách műve Fawsr-utánzat. Ezt a fordítást a századforduló éveiben német és osztrák színpadokon, az első világháború idején pedig Svájcban egy megható előadáson játszották: a zürichi diákok jótékony céllal adták elő a hadviselő államok hadifogságba esett diákjainak megsegítésére. A Fausr-utánzat tévhitét teljesen eloszlatta Mohácsi Jenő remek német fordítása, amely 1930-ban a bécsi és a müncheni rádióban, majd 1934-foen a bécsi Burgtheaterben aratott nagy, nemzetközi visszhangú sikert. A náci Németországban e fordításról levették Mohácsi nevét, őt magát utóbb meggyilkolták, a művet pedig egy Összetákolt
