Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Andrej Kostolný: Madách és Hviezdoslav
folytonos harc. Ez az emberi lét tartalma. Ädámnak, az embernek a történelmi helyzetekben ismételten meg kell újítani magát. Éva kíséri öt, ki váltakozó alakban az örök asszony jóság fogalmát tükrözi. Madách műve korához és a magyar viszonyokhoz kapcsolódik. A jelenbe helyezett Ädám a jövőtől biztosítékok nélkül áll az idő partján és ez a beállítási mód a magyar költő haladó szellemét bizonyítja. Bár Madách nem igen merít a fausti hagyományokból, az emberi sors plasztikus ábrázolásával, emberdrámájának kiformálásával a Faust-anyag magjához ér. Ami feltűnő, hogy Madáchot több szempontból is Goethe követőnek tekintik. Gondoljunk itt ezzel kapcsolatban Ember tragédiájának keretére és Ädámnak isten és Lucifer között elfoglalt helyzeti alapelvére. A nagy magyar költő mégis saját ihletére támaszkodott, amikor a fennkölt és a semmi szellemét egymással szembe állította. De ugyanakkor Goethe szellemével is egybeforrt, amikor a jót és a jövőt juttatta diadalra. S ebben a vonatkozásban és ebben az értelemben egész Németország csodálja és nagyra értékeli Az ember tragédiáját. Madách és Hviezdoslav A Madách—Hviezdoslav kapcsolattörténeti kutatás általában egy tény megállapítására szorítkozik, nevezetesen arra, hogy Hviezdoslav lefordította Madách fő művét, Az ember tragédiáját. Szeretném e rövid írásban néhány gondolattal a fordítás tényén túl kimutatni azokat a konvergens és divergens viszonyulásokat, amelyek Hviezdoslav saját műveiben Madách fő műve felé, Az ember tragédiája irányába észlelhetők. Elsősorban Madách bibliai költeményére a Húsvétra gondolok. Itt ne tévesz- szen minket meg az a tény, hogy a költeményt már 1898-ban megjelentette, míg a Tragédia fordítását Hviezdoslav csak az 1905-ös évben kezdte el és ugyanebben az évben jelent meg folytatásokban a Slovenské Pohľady-ban. A döntő ennek a kérdésnek a megítélésében az, hogy Hviezdoslavnak Madách- csal, s ennek a nagy magyar klasszikusnak a művével legkésőbb maturáns korában, tehát a késmárki líceumban meg kellett ismerkednie, így az említett költeményre való egyenes hatás kronologikusan lehetséges. Csak hogy míg Madách Az ember tragédiájában az egyes jelenetekben a drámai felépítést választja, amelyet helyhez és meghatározott korhoz köt, addig Hviezdoslav a történelemnek ilyen seregszemléjéhez gazdag refleksziókkal átszőtt epikai műfajt választ, amelyen belül a lírai elemek nem egyszer túlsúlyba kerülnek. Hasonlítsuk csak össze Madách Ember tragédiáját és Hviezdoslav Húsvétjét ilyen szempontból. A Húsvét is azok közé a kozmikus variációjú művek közé tartozik, amelyekben a költő hol horizontálisan, hol vertikálisan a történész a filozófus Ítész szemével felméri a földet és a rajta lakó emberi fajt. Madách Az ember tragédiájában (és nem kétséges, hogy Dante, Hugo stb.) ezt a felépítési módszert sugallták. Hviezdoslav az emberiség történelmébe bocsátott vertikális szondákat némelykor a földgömbünk feletti horizontális szárnyalással kombinálja mesterien. A Húsvét-ban az utolsó felhő arról beszél, hogy mit látott földi bolyongása közben: „S ami következik... az az éjszaka — az a bűn“ és éppen az éjszakának a leírásával, a pogány tobzódás leírásával kezdődik ez a költemény. Az orgiák leírásában a Húsvét költőjének képzetében bizonyára ott örvénylettek azok a gondolatok, amelyeket Madách a hatodik (a római) színben ír le, s ahol Éva Júlia személyében kéjnő s Ädám is kéjenc, álmukban a pogányság erkölcsi hanyatlásnak tükrében nézik az emberi sors alakulását. Itt sok a hasonlóság. Mindahogy Madáchnál „Az isten szobrok szét- porlanak“ — úgy Hviezdoslavnál is „Jupiterrel az élükön szakadékba hulltak az istenek“. Madáchnál később Péter apostol lép a színre. Hviezdoslavnál Andrej Kostolný
