Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - FIGYELŐ - Révész Bertalan: Jozef Tallo — A zöld bolygó

des léptekkel halad előre. A tudomány segítségével feltárja a világűrt: rakéták szállnak fel, gigantikus reaktorok szolgáltatják az energiát, és az ember kiköt naprendszerünk bolygóin. Ezt a kiegyensúlyozott, gyors ütemű fejlődést valami hirtelen megzavarja: a világűrben ismeretlen bolygót észlelnek. Az új bolygó kiűzi naprendszerünkből a Veszta aszteroidát, s megállapodik a Jupiter és a Mars között a Veszta pályáján (ezért kapta a Veszta elnevezést). A Naptól távoli helyzetet foglal el, ami „... azzal magyarázható, hogy nem akarja megzavarni a világegyetem egyensúlyát. ... ezt a kedvezőtlen helyzetét egy kisebb műnap meggyújtásával kísérli meg ellensúlyozni.“ Nem akar kapcsolatot létesíteni a Földdel. Zavarja a Marson elhelyezett rádióadókat, és megsemmisíti a világűrben közlekedő rakétákat. Az a gyanú kél szárnyra, hogy meg akarja szállni a Marsot, mert kitűnő támaszpontul szolgálna a Föld ellen készülő inváziójához. Mivel a Marssal megszakadt mindenféle kapcsolat, valamit tenni kell. Életbe lép az „X-akció“. Itt kezdődik a tulajdonképpeni történés bonyolítása, melyet a szerző eléggé valószínűtlenül motivál: a Marson elhelyezett termonukleáris kutatóintézet vezetője, a szlovák nemzetiségű Sviták mérnök megtagadja a Földről érkezett utasítások teljesítését, főleg ami az intézet felszámolására és az egész bolygó rádióaktív sugarakkal való elárasztására vonatkozik. Engedelmességre kell őt kényszeríteni! Erre Tallo kifundál egy teljesen mondvacsinált tervet: „Tulajdonképpen mi az az X-akció? És mi lesz a konkrét feladatunk?“ — kérdezi Lomnický, az Urza-űrhajó kapitánya.“ — Az alapvető parancs így hangzik: elszállítani a Marsra egy bizonyos Marček nevű írót. — De hiszen ez őrültség!“ Az olvasónak is ugyanez a véleménye, főleg miután megtudja, hogy ez a Marček Sviták iskolatársa, személyes jó barátja, és meg kell győznie a parancs teljesítésének szükségességéről. Hogy ez a megoldásvariáció mennyire erőltetett, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a későbbiek folyamán a szerző a szó szoros értelmében vargabetűs lépésre szánja el magát. Marček ugyanis önfeláldozó közbelépésével megmenti a száguldó űrhajót a pusztulástól, minek következtében már csak félholtan jut a Marsra. A bonyodalom feszültsége teljesen más feloldást nyer. Megszületik a tudomány új, korszakalkotó diadala: Svitákék, az intézet tudósai mesterséges napot gyújtanak a vesztalakóknak. A megoldás tehát szimbolikus. Összefogás jön létre a világegyetem békés célokra való felhasználása érdekében. Ez a meglepő fordulat, váratlan megoldás nem megy a mondanivaló rovására, sőt ellenkezőleg: ebben nyer kifejezést; még csak szerkezeti törést sem jelent — fantasztikus regényről lévén szó — mégis az az érzésünk, hogy kiesik a keretből, toldalékszerű. Arról nem beszélve, hogy Marček önfeláldozó tette az előzményekben egyáltalán nem nyer igazolást. Ettől a gyáva, technikában tudatlan, komikus figurától sehogyan sem tudjuk elfogadni ezt a hőstettet.

Hogy Marček ne érezze magát elhagyatottan, a Marsra induló űrhajó személyzetét gondosan összeválogatott honfitársai képezik. Szerzőnk a szlovák szereplőknek a regény középpontjába történt helyezésével — tudjuk

— olvasói érdeklődését kívánta felcsigázni. Nem lehetett volna azonban motiváltabban, meggyőzőbben, kevésbé mesterkélten?

Az érdekfeszítő cselekménybonyolítás, mely minden kalandregény alapvető sajátossága, regényünkben csupán külső impulzusként hat, s az esemény és a jellemek meglehetősen laza szálakkal kapcsolódnak egybe. Egy bizonyos ponttól — az űrhajó útrakelésétől — pedig a meseszövés teljesen elveszti dinamikáját. Mialatt a hajó veszélyekkel járó célja felé halad, lakóival mi sem történik, úgy élnek, mint bármilyen hétköznapi utazó alkalmatosságban; vagyis: mihelyt kezdetét veszi a feladat teljesítése, a történet szinte teljesen befejeződik.

Tallo kisregényének a világűrben utazó hősei lényegében semmiben sem különböznek korunk emberétől. Szerzőnk semmilyen új jellemvonással nem jelzi azt a hatalmas technikai haladást, tudományos ismeret-gazdagodást, mely a XXI. század emberét szükségszerűen megkülönbözteti kortársainktól. Szembeötlő aránytalanságot tapasztalunk tehát a hősök lelkivilágának sekélyes volta, valamint kozmikus .életterük, azaz koruk társadalmának magas fejlettsége között. A szerző meg sem kísérli hősei belső jellemzését, megelégszik a felülettel, a külsőségekkel. íme: Lomnický kapitány, a regény főhőse, közvetlen, becsületes, 39 éve ellenére érthetetlenül fáradt és szomorú (az író szerint azért, mert túlságosan sokat megélt); Marček jólelkű, humoros, már- már bohóc, naivsága azonban nem jelent akadályt hőstette végrehajtásában. Többi alakjait is hasonló szinten jellemzi, s csaknem valamennyiükről kiderül, hogy önkéntes vállalkozásuk nem az „ügy“ érdekében történt, hanem szubjektíve érdekeltek. Barbara a veszélyes küldetés ideje alatt férje mellett akar lenni, Larsenné úgyszintén a férje után utazik, Pavlendának pedig a Marson dolgozik a menyasszonya.