Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - DISPUTA - Juraj Zvara: Irodalmi sematizmus ellen történelmi sematizmussal?

illetve hogy azoknak terjesztési feltételei megjavuljanak. Megvalósul így annak perspektívája, hogy a nemzetiségi irodalmak élvonalbeli művelői képviselethez jussanak a központi szövetségi szervekben. Főleg, s már a legközelebbi időben foglalkozni kell a csehszlovákiai magyar, ukrán és lengyel írók társadalmi helyzetével, és meg kell tenni mindent, hogy az elérje a cseh és szlovák írók helyzetének színvonalát. Foglalkozik a párt a vegyes nemzetiségű járásokban a szocialista demokrácia fejlesztésével is, és gondot tart rá, hogy a magyar nemzetiségű polgároknak az állam és a társadalom irányításában való részvétele állandóan és rendszeresen növekedjék. Egy sereg kérdéskomplexum, amelyeket szoros kölcsönös összefüggésükben kell látni. A kultúra és irodalom területén tevékenykedő dolgozóknak feladata, hogy minden lehető módon támogassák ezt a fejlődést.

E feladat teljesítésében egyáltalán nem élünk meg a múltbanézésből, főképp ha ferde az a múltbanézés. Utalok itt Dobos Lászlónak a Szlovák írószövetség bizottsági ülésén 1962 márciusában elhangzott beszámolójára. Dobos (persze más viszonylatban) Denist idézte: „... a nemzetek fejlődésében sosem a múlt a fontos, hanem mindig a jelen és a jövő. Ezt, és nem a múltat kell néznünk!“

A csehszlovákiai magyaroknak országos szintre való felemelkedése maguknak a felemelkedőknek is ügye (érvényes ez általában egész Szlovákiára). Ha azonban a múltnak sematikus, szubjektívista (ha ugyan nem rosz- szabb) értékelésével igyekszünk behozni a lemaradást, és a jelen problémáinak megoldását figyelmen kívül hagyjuk, akkor bizony gyakorta a saját fantáziánk szüleménye előtt vesztegelünk, ahelyett, hogy nagy léptekkel haladnánk előre. Ugyanakkor fölöttébb szükséges és időszerű, hogy mind a történelemben, mind az irodalomban az új szempontok szerint komolyan felmérjük az egész múltat, az 1945 előtti időket is. Az ilyen értékelés biztosan sokat segít csakúgy a jelennek, mint a jövőnek.

Az egész kor, az 1938—1945-ös, de főleg az 1945—48-as évek, majd a következő első esztendők időszaka a magyar nemzetiségű dolgozók helyzete szempontjából igen bonyolult

volt. Az 1948 előtti évek mély nyomokat hagytak az emberek tudatában, a fejlődésben űr tátongott. Megnyilvánult ez a magyar kultúrában is, az irodalomban, iskolaügyben; minden elölről kezdődött. Valóságos sokk volt ez.

A sokkot először a dolgozó tömegek küz- dötték le. A munkásokban s nagyrészt a dolgozó parasztokban is viszonylag az erős öröklött nemzeti öntudat gyorsabban telt meg szocialista tartalommal. A munkások és dolgozó parasztok elsőnek érezték meg az 1948 évek utáni társadalmi változások hatását, elsőnek látták meg, hogy ez az ország az ő új, szocialista hazájukká válik; nem hátrafelé néztek, a megaláztatás éveire, hanem előre, a felvirágzás napjaira.

Szorgalmasan dolgozunk az időszak teljes történelmi-társadalmi megvilágításán. Hazai magyar íróink alkotásaiban is találunk kísérleteket e kor megragadására. Visszatérünk hozzá és vizsgálni fogjuk, mennyiben befolyásolta később is az irodalmi sematizmus tüneteit. Noha a nép gyakorlatban „elégtételt“ is kapott, a megaláztatás, valamint a felvirágzás későbbi napjainak dogmatizmustól, hal- gatástól (mintha az 1945—48-as években mi sem történt volna!) mentes mélyreható, igazságos értékelésével, a történelmi tankönyvekben, az irodalomban még adósai vagyunk. Különben nem szabadulunk meg a kölcsönös bizalmatlanság veszélyétől. Ebben egyetértek Fábry Zoltánnal! Ámde nem új sémákkal felfegyverkezve térek vissza ehhez az időszakhoz, hogy legyőzzem velük a régi sémákat.

Ügy lehet, több helyen jómagam is kissé érzékenyen reagáltam. Ez azért van, mert jól ismerem magyar honfitársaink objektív érdekeit, amelyek azonosak egész szocialista köztársaságunk dolgozóinak érdekeivel. Továbbá, esztendők óta foglalkozom a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar szocialista népcsoport fejlődésének problematikájával, nekem is szívemen fekszik ez az ügy, látom, mivel tartoznak a szlovák dolgozók a magyar dolgozóknak, és a magyarok a szlovákoknak. Ezért fáj bármiféle eltorzítása azoknak az utaknak, amelyek bennünket egymáshoz vezettek.