Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Dobos László: Messze voltak a csillagok

hóhérkodő Franco tettét, aki kivégeztette a spanyol kommunista párt titkárát, Julian Grimau-t. Garai verse a ma politikai fókuszába gyűjti a tegnap még mindig vicsorgó fasiszta rettenetét, hogy így — a tegnap ellenében — mai feladatunkká sugallja a holnap megvédését: a ma éberségét és ellenállást. A kortársi irodalom ezt a legfontosabb veszélytényt általános érvényűvé fogalmazza és fokozza. Ahol az író a két vonal metszőpontját maradéktalanul találja el, ott világ- irodalom születik: mindenkinek szóló, mindenkit felszólító létfontosságú emberségnyilatkoz- tatás.

Acs Kálmán önvívódása kollektív értelmű, de alátámasztása esetleges. Ki áll mellette, ki a partnere, ha kilép monológiájából? Egy negatívum: Györke Anti. íme, az utolsó mondatok. Györke Anti issza a méregerős szilvapálinkát és szól:

— Ne búsulj, megmarad a fiad. Igyál, sose halunk meg.

Keserűség és undor fog el. Megmarad, felgyógyul ... nem hiszem, nem tudom elhinni olyan embernek, akinek száján ennyire súlyát veszti a szó. Mindegy, hogy mit mond, vigasztal vagy szomorít, egyre megy. Szeretném, fagyon szeretném, de nem tudom elhinni Györke Antinak, hogy életben marad a fiam.“ És ez a vívódás és ez a kétely, amíg csak a Györke Antikat látjuk és tudjuk, nem oszlik, nem oldódik. Az ilyen emberek nem lehetnek támaszok, ellenhatások, bizonyosságok a vészben, a prevencióban. A Györke Antiknak nincs hite, hitele. E negatívumból, hogy miként adódhat továbbvivő út?

Ács Kálmán elveszett poszton áll. A látszat, a szereposztás legalábbis azt mutatja, de az író és a regény egy más partnerre gondol és épít. A továbbvivő tényező e regényben maga az olvasó. Nem véletlenül mondottuk mindjárt bevezetőben: az író e regényben olvasót pr®- vokál. Az olvasó a monodráma legtermészetesebb partnere. Sok ez, és mégis kevés. Regényt tartunk a kezünkben: a teljesség, a teljesítés műfaját. A regénynek téma-mondanivalója van, meséje, története: áradása az apálymedre, előre és visszafutó erő- és lélekvonala. A regénynek szétáradó és összemesélő anyaga van: események ágazatán bogozza ki mondanivalóját. A tegnapnak megvan a története, a mába robbanó gránátnál keresve sem lehet jobb és beszédesebb összekötő kapcsot találni: összetartó folyamatosságot, megszakíthatatlansá- got, kontinuitást. De ez a kapocs csak olvasót talál, olvasót provokál. Megtalálja-et kimondja-e valójában a választ az olvasó?!

Az olvasó — nagy hányadában — kényelmes és önkényeztetett: A szájába kell rágni a

feleletet, vagy legalábbis a partneri végszót. Példa kell neki, modell, félreérthetetlen, félre- magyarázhatatlan mese, teljes példázat. Ezért fontos a regénytotalitás: a teljesség mondanivalója, a kapcsolódás története, tartalma, egésze. A regény a kollektivitás műfaja. Mindenkié. Mindenkihez kell tudni szólnia. A regény az író és olvasó legszélesebb találkozási felülete. Múltat és jövőt köt össze a jelen síkján. A tegnapot a ma történésébe ágyazni: ez maradt itt el. Az intés, az intelem, az óvás és a féltés, a szájba rágott tanulságvonás, a moralitás, — ha úgy tetszik — a publicisztikai summázás regényben — kevés: „Elégtételt csak a holnap adhat. A háború tengernyi tragédiájáért csak a holnap kárpótolhat. Hamar felejtenek az emberek."

Az író e provokáló viszonylatban csak akkor éri el a célját, ha az olvasó igazi partner. És az igazi partner: az emberség embere. Aki közönyös az életben, az a háború bacilus- hordozója lesz: a háborúval szembeni közönyt éli, élteti és biztosítja. A háború igaz ellentéte a legtermészetesebb emberi magatartás: az életszeretet. Az életszerető ember nem tűrheti, hogy továbbra is emberkisebbítő, élet- kisemmiző zsarnok lehessen: „Az Élet él és élni akar. Nem azért adott annyi szépet, hogy átvádoljanak most rajta véres s ostoba fene- ségek.“ Csak a nagybetűs Élet legnagyobb magyar szerelmese lehetett a háború legnagyobb vétója!

E napokban Mňačko filmjének „A halál neve Engelchen“ egyik pesti kritikájában olvastam e lényeg-kifejezést: „előresegítő nyugtalanság“. Dobos regényére is illik e találó meghatározás: előresegítő nyugtalanságról van itt szó — és mint provokációs lényeg — előresegítő nyugt alanításr ól. Dobos elsősorban olvasót nyugtalanít, olvasót provokál. Ez a mínusza, de egyben plusza is. Ami elvész a réven, megtérül a vámon. Aki napjainkban a háborús közöny leülepedettségét piszkálja meg, az mindenképpen a legaktuálisabb szükség-tettel nyugtathatja írói és emberi lelkiismeretét. Hogy ez valójában mit is jelent, azt Josef Reding, nyugatnémet író sorain mérhetjük le: „Ha a jelenkor szerzőire bizonyos általános szégyenérzet jellemző, ez abból adódik, hogy az utóbbi évtizedek irodalma gyenge volt útját állni a háborúnak és annak, hogy szellem-ellenes erők jussanak hatalomra.“

Az irodalmi, sőt a társadalmi tudat kialakulásának szégyenítő akadálya az a tény, hogy az olvasók nagy része még a szocialista táborban is unottan, ijedten, sőt undorral csapja be a háborús regények fedelét. író, ki mégis vállalkozik a háború veszélyperma-