Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Ordódy Katalin új könyve

a szerző már óvatosabb. Annak ellenére, hogy a könyv egyik központi jelentőségű motívumáról van szó, — Kálmán szerelmének és baráti kapcsolatának a válságba jutásában az újítás1 döntő szerepet játszik — a szerző nem válal- kozik közelebbi technikai leírásra. Erről az egész könyvön végighúzódó újításról — egy informatív jellegű mondaton kívül — csak nagy általánosságokban beszél, a hajóépítésben betöltendő forradalmi jelentőségét és a várható termelési és financiális előnyöket hangoztatja.

Amint azt fentebb megjegyeztük: a szerzőtől nem kérjük — és mint azt most már tudjuk: nem is kérhetjük — számon a nagyszabású üzemi regény megírását. Ennélfogva azon fogyatékosságok felett, amelyek a szereplők „foglalkozásának technológiájában“ mutatkoztak meg, nagylelkűen szemethunyunk. Természetesen más hozzáállással — kevesebb nagylelkűséggel és több szigorúsággal — kell vizsgálnunk az emberábrázolás kérdését, a „foglalkozást űzők emberi atmoszférájának“ művészi színvonalát.

Ebben a vonatkozásban visszamutatunk arra, amit a könyv elolvasása utáni első benyomásként mondtunk: a könyv vázlatszerűségére, regény-skicc, regény-vázlat mivoltára. Az írónő a komáromi élményanyagát nem érlelte kész regénnyé; az élményeiből kialakított történeteket, képeket nyersen és lazán, a műfaji törvények teljességet és általános érvényűt teremtő erejének a felhasználása nélkül kapcsolta össze. A történési folyamatokban, a környezetrajzban és a jellemekben sok a hézagosság, a vázlatosság, és az egyedi és az általános közti ki nem kristályosult átmenetiség. A műfaji bizonytalanságot — a riportregény, a regény-vázlat és a regény közti ingadozást — főleg a legutoljára kiemelt vonás okozza: az ábrázolás már nem elég, konkrét, egyszeri ahhoz, hogy riportkönyvet eredményezzen, de még nem elég általános ahhoz sem, hogy regény formálódjon belőle.

Ezek a fogyatékosságok nem esnének komolyabban latba, ha az írónő a művét tudatosan regényvázlatként írta volna meg. Ilyen alkotásokat, melyek az élményi nyersanyag és a kész mű közti átfejlődés közbülső stádiumot tükrözik, az irodalomban bőven ismerünk. A regényvázlat kiadásának a jelentősége és varázsa abban van, hogy betekintést nyújt az író műhelyébe, alkotási titkaiba és technikájába.

Ordódynak a borítólapon közölt nyilatkozatából tudjuk, hogy ő ezt a regényvázlatát nem regényvázlatnak, hanem regénynek a szándékával írta. Ezzel a spontán vallomásával Ordó- dy nyíltan kitárta alkotó műhelyének az ajtaját, nincs szükségünk tehát arra, hogy a regényvázlata segítségével nyissuk fel annak a zárait. Ordódyt szemmel láthatólag nagyfokú ösztönösség, ösztönös írói alkat jellemzi. És ösztönssége az első két könyvében műfajilag szerencsésebb, teljesebb eredményt produkált, mint a mostani, harmadik műben.

Az első két könyv viszonylagos műfaji érettségét persze nem csupán a véletlen, vagy az írónő kedvezőbb diszponáltsága idézte elő, hanem az élményanyaguknak a közelisége. Or- dódy a „Megtalált élet“-ben és a „Nemzedékekében is olyan közegben, a városi kispolgári környezetben mozgott, amelyhez — az e művekről megjelent kritikák tanúsága szerint

— származási, élettapasztalati szempontból közeláll. A „Dunáról fúj a szél“-ben egy számára új társadalmi közegbe, a vidéki üzemi munkásság és a munkás-paraszt származású technikus értelmiség környezetébe hatolt be, de ottani futó tartózkodása nem volt elég a szerzett élmények belső asszimilációjára és a társadalmi specifikum és a helyi szín elsajátítására. Ezek hiányában az új könyve megformálásában a jószándék és a fantázia a kelleténél nagyobb mértékben működött közre, de ez az ábrázolás vázlatosságát és hézagosságát nem tudta kiküszöbölni.

A legmeglepőbb az, hogy a cselekmény helyének, Komáromnak a sajátos jellegzetességei sincsenek a műbe kellőképpen belekomponálva. Ha nem volna megadva a városnév és nem utalna arra a hajógyár és a Duna—Vággal vagy az András-templommal jelzett földrajzi rögzítettség, akkor nem is tudnánk, hogy hol vagyunk. Egy városnak, így Komáromnak is tucatnyi helyi színe, tegnapi és mai sajátsága van — említsük meg csak kapásból a fennmaradt földvárost, a Jókai szobrot, múzeumot, a Területi Színházat stb. — és azok az ott játszódó történetek számára fel is kínálják magukat. A szerző nem élt ezzel a lehetőséggel; a szereplői nagy részét a hajógyárhoz közel eső új telepre „összpontosította“, és a várost a munkán kívüli mozgásukból is kizárta.

Az üzem „élő részének“ a bemutatása is semleges jellegű. Komáromi hajógyár munkásságának az összetétele többféle szempontból is meglehetősen tarka. (Különböző nemzetiségek, különböző osztályelőzmények, tőrzsgyöke- res és alkalmi munkások stb.) De ebből a tarkaságból alig néhány színt kapunk csak. Igaz, hogy a történetben jelentősebb szerepet játszó alakok nagyobb része a technikai értelmiségből kerül ki.

Ami a mű alakjait, szereplőit illeti, ezek nagy részének a jellemzése vázlatos. Teljes képet, hiánytalan „emberi atmoszférát“ a fontosabb szereplőkről sem kapunk. Egyik-másik alaknál az egyéniségük ismeretéhez és megértéséhez szükséges életrajzi adatok és élet- tények, másoknál a jellemhitelesítő vonások hiányoznak. így például a munkájában és elképzeléseiben magabiztos Kálmánról nem tudjuk, hogy hol és hogyan végezte az iskoláit, középkáder-e vagy főiskolát végzett technikus, volt-e katona, dolgozott-e máshol is stb. A szerző komoly párttagnak, szocialista és szociális gondolkodású embernek mondja őt, de nem ad kellő magyarázatot arra, hogy anyjának az anyátlan Csömör gyerekek feletti gyámkodását miért rosszalja. Az öreg