Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Sződy Viktor: Az önkéntes
műanyagot nemigen fogja a szénpor.) — Jól van fiúk, meglesz a száztíz százalék! ... A felvonónál nagy a tolongás. A szemüveges most oldalt áll, — nem siet. Mit is tolakodna? — Ma van itt utoljára. Még félre löknék s a sok sín között baja eshet. Észreveszi a kis öreget, akit műszak kezdetén is látott. Ott áll a felvonó közelében, körülvéve jókedvű bányászokkal, akik tréfálkoznak vele: — Hiába fiúk az úttörőnek a legjobb a dolga... ő állva is dolgozhat a tárnában. (Ez persze túlzás, hisz a vájatok átlagban csak hatvan centiméter magasak. A bányászok harsányan nevetnek. Most nincs náluk a lámpa, sorba rakták a felvonó bejáratához. Majd ha ide állítják a ketrecet, mindenki odaáll, ahol a lámpa van. (Persze sok az olyan ember, aki nem ismer se rendet, se szabályt, se igazságot — oldalról furakodik be.) Reggel van. A pápaszemes ott lépked a bányászok között, akik az éjjeli műszakról jönnek. Végleg lemosta magáról a szénport, s most kissé húzódozik a többiektől — nehogy bepiszkolják. Túl a kapun még megáll. A reggeli műszakra özönlő bányászok úgy 30 lépésre vannak tőle. Legtöbbjüknek a szeme alatt fekete csík. A zsíros szénpor odatapad a bőrhöz és a szem alatt igen bajos lemosni — csíp a szappan. így aztán nem sokat bajlódnak vele, a városba, a moziba is így járnak. All és nézi őket: bányászok. Mindegyiknek szénporos a tüdeje. Ötven éves korukban nyugdíjba mennek, s akkor már egyikük sem egészséges. Átlagban öten közülük minden nap sérülten kerülnek a föld színére. S mégis mennek!... Özönlenek be a kapun. Ha robban a metángáz ötvenen is ott maradnak egyszerre. S mégsem szomorúak, nem nyavalyognak, mint ő. Kedve volna odamenni hozzájuk és megszorítani a kezüket, keményen, férfiasan. De hát hol tud ő keményen szorítani... Egy pillanatra beismeri. Tiszta sor — így igaz! De csak egy pillanatra. Aztán elzárja magától ezt a gondolatot. Dühös lesz: mit...! Mit akar ő önmagától?! Miféle teljesítményeket?! Megindul az állomás felé. Vége bányászkodásának: a keze tiszta, a nyakkendője gondosan megkötve, a ruhája vasalt. Üjra az aki volt... H. Moore- Támaszkodó alak, márvány, 500 cm. 1957—58. (A párizsi Unesco-palota bejárata előtt.)
