Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Kulcsár Tibor: Hajnali meditáció
hajnali meditáció Kulcsár Tibor Reggelenként mindent elölről újrakezd az ember. Ha kilépsz a penge-éles, hűvös hajnali szélbe, úgy érzed, olyan ez a reggel, mint alvó búzamezők fölött a hosszú-hosszú fehér hólepel: alatta a fagyos humuszban várja a mag az éltető tavaszt, arra gondolsz, olyan ez a reggel, mint előtted a tiszta papírlap, csak arra vár, hogy teleírjad, kimondd a szót, magad keresd meg, amit más helyetted nem tehet meg; ha kilépsz a hűvös hajnali szélbe, arra gondolsz, olyan ez a reggel, mint hadvezér előtt a nyílt terep, s magad vagy a vezér s a sereg, s indulnál is, hogy földbe kényszerítsed legádázabb ellenségedet: egyre kínzó farkas-magányod, de zúzmarás jégpáncélja rádfagy, gúzsba köti a lábad szándékod lőtt galambként bukik alá a s markodban csak [mélybe kihullt fehér pihéit szoríthatod, s szemed elől megint eltűnik az új lehetőségekkel induló reggel, üres marad előtted a papír; kimondhatatlan marad a szó, bukott vezérként menekülsz önmagadba s lelked roskatag alagútjain, és ekkor újra válladra ül s nyakadra hurkolja karmait az idő, ez az óriás dögkeselyű madár, s véresre sebzett tenyeredből fölzabálja az idegrostjaid rozsdás szitáján át kihulló perceket, s kíméletlenül rádteríti súlyos, vaksötét szárnyát: az éjt, s te rádfagyott jégpáncélod burkában dideregve s átkozva kínzó farkas-magányod s gyengeségedet, az egyedül megváltó emberi közösséghez fohászkodsz, tőle vágyva az éltető melegre, hogy összetartó szép emberi rendben vele egyként állhass a nyílt terepre, Vele egyként állhass jóban, bajban, s fegyelmezett, rendezett önmagaddal várhasd minden éj után a reggelt. S reggel élőiről újrakezdhesd. J. Švengsbír: Népi motívum, tollrajz, 1962
