Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Dobos László: Gyalogolni jó
Sokáig beszélgetünk az Ukrán írók Szövetségének vezetőivel. Szóba kerül a szlovák, a cseh irodalom, aztán a mi helyzetünk iránt érdeklődnek. Hihetetlennek tűnik számukra a Csehszlovákiában megjelenő magyar sajtótermékek magas példányszáma. Ukrán írók friss kéziratait kérem tőlük; adnak is egy négykötetes prózai antológiát azzal a megjegyzéssel, ha ezt leközöltük, majd irjak és küldenek többet is. Szívélyesek, kedvesek, emberiek, mégis, mintha felülről szólnának hozzám. Kijevi kísérőm Tamara Veličko, a Szlovák Nemzeti Felkelés egykori partizánja. Sokat hallottam már róla itthon is: harmincöt év körüli nemes szépségű ukrán asszony. A nyugodt, nagytekintetű, csendesen mélázó arc a pillanat töredéke alatt lázba jön, forrón, szenvedélyesen dühöng vagy magyaráz. Ilyennek lehettek Eger várának hős asszony védői. Rójuk a kijevi utcákat és közben magyaráz. Tisztán, szépen beszél szlovákul. A téma a háború, azaz saját élete. Apja mérnök volt. A harminchetes tisztogatás időszakában szabotázzsal vádolták. Letartóztatták, hónapokig vallatták, nem tudtak rábizonyítani semmit, összetörve, megrokkant egészséggel hazaengedték, néhány hónap múlva meghalt. Kitört a háború, Kijevet elfoglalták a németek, a munkabíró fiatalokat Németországba hurcolták. Átmenetileg sikerült megúsznia a „sorozást“. „Gyermek voltam, alig tizenhatéves, egyedül éltünk anyámmal, mentettem magamat, ahogy tudtam“, magyarázza. Egy szlovák katonai alakulattal elkerültem Eperjesre. Belekerültem a felkelésbe, partizán lettem, összekötő. Elfogtak, Bratislavában bebörtönöztek, vallattak, kínoztak, némának színleltem magamat. Társaim kiszabadítottak. Még a felkelés idején férjhez mentem Veličkohoz, az egyik felkelési részleg parancsnokához. Nyolcadik hónapos állapotos voltam, de még mindennap lovagoltam. Végétért a háború és végre hazamehettem. Aztán egy szörnyű év következett, nem hittek nekem, azzal vádoltak, hogy a partizánokhoz csak azért csatlakoztam, hogy, alibim legyen. Egy évig az élet perifériáján éltem, alig volt betevő falatom... És végre tisztázódott... Búcsúzáskor sír és nevet egyszerre. Régóta készül hozzánk, hogy találkozzon a partizántársakkal, felkeresse a régi helyeket. Embert még nem hallottam olyan elragadtatással és szeretettel beszélni Szlovákiáról, mint Tamara Veličko-t. „Szlovákiában leánykodtam“ mondja szcmorú kedvesen. Ott áll mellettem a lánya is, az még szebb. Tiszta kék szemekkel csodálkozik a világra, mintha nem értené, amit anyja mond. Kijevtől Ungvárig vonatozok. Utitársam egy szélesarcú őrmester. Nehezen indul a beszélgetés, sokára melegszünk be, de aztán kérdezés és kérdések nélkül is elmondjuk magunkról a legfontosabbakat. Charkov mellett lakik, civilben mechanikus, a hadseregben tankos. Jelenleg Magyarországon szolgál: nehéz, hosszú szolgálat. A Szovjetunió határain kívül levő egységeknél öt évig tart a katonáskodás. Öt év sok idő, fél évtizednyi lemondás, önfegyelem, áldozat egy fiatalember részéről. Katonai titok, s egyben emberi dolog is ez. Évenként egyszer látogathatnak haza, éppen szabadságról utazik vissza állomáshelyére. Nem panaszkodik, nem is lelkesedik, kötelesség, amit teljesítenie kell. — Tetszenek a magyar lányok? — érdeklődöm. — Szépek, csak tartózkodóak. Aztán ő kérdezősködik életem, munkám felől. — Élt-e a kapitalizmusban? — kérdezi jókora szünet után. — Beleszülettem. — Milyen világ volt az ? — érdeklődik tovább. Elmondom, amilyennek éretlen gyerekszemmel láttam. Magyarázok, élményekre hivatkozom. Aztán szerényen katonás egyszerűséggel megv.endégel. így utazunk egymást kérdezgetve és melengetve magyarázatokkal és kérdésekkel. Hajnalban én leszálltam, ő tovább utazott. Alhatna tovább, hisz még egy félnapig vonatozik majd. Felöltözik, lekísér a peronra; fájóan-szúrós érzésekkel búcsúzunk. Jólesett ismerni ezt az egyszerű sorkatonát, ezt az egyszerű embert. Ungváron a rokonok szeretete vár. Faggatnak, kérdeznek végnélkül. Örülünk a viszontlátásnak. Csinos rokonlányok és asszonyok társaságában a Munkács felé induló buszra várok. Fiatal gyerekképű főhadnagy csatlakozik hozzánk.
