Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: J. E. Steinbeck drámája a MATESZ színpadon
felfigyelhetne: a közönség valóságos nevetésorkánnal reagál a drámának erre a legmeg- rendítöbb jelenetére. A Lenniet alakító Nádasdy Károly kitűnő; testi adottsága egyenesen predesztinálják erre a szerepre, de jóval többet ad, mint amit elvártuk tőle. Lennieje nemcsak egy gyilkossá váló félnótás, együgyű ösztönember, afféle félkegyelmű“ lapáttenyerű izomkolosz- szus, aki mázsás zsákokat félkézzel emelget, de van benne valami ártatlan gyermeki is, az a szívbéli meleg, amsly társát, George-ot arra inti, hogy ne hagyja magára. Nádasdynak sikerül a bárgyúban felcsillantatni a szeretetet és gondoskodást érdemlő embert, aki szinte önhibáján kívül, fékezhetetlen ösztönei parancsára válik gyilkossá. A George-ot játszó Bugár Béla is ösztönös komédiás, és jól esik megállapítani, hogy ebben a szerepében elmélyült, gondosan kidolgozott játékával feljebb lépett a ranglétrán. Nem esik túlzásokba, a figura adott jellemének határain belül marad, nem akar kiválni, többet mutatni és éppen ezzel az egyszerűségével teszi hatásossá, valóban emberivé alakítását. Párbeszédei Lennievel ingerült alaphangjuk mellett is melegek, a nyers szavak mögött érezni azt a gyengéd lírát, amely benne rejtve él. A harmadik felfigyeltető alakítás Szentpétery Arankáé. A ringyónak mondott Curleynéja riszáló mozgásában és hangjában jelen van a nőstényördög, a hímek után futó* ingerkedő kis bestia, de boldogtalanságá is él ebben a csillogásra, gazdag életre vágyó, szükagyú teremtésben. Király Dezső Candyja részvétet kelt, a durva nyers környezetben a szív hangjaival felel, teljes emberséggel. Átgondolt és jól átérzett, jól megformált alakítás ez is, amit szintén Rimský rendezői munkája javára írhatunk. A többiek: Lengyel Ferenc, Kovács József és Fazekas Imre ezúttal nem adnak többet, mint más alkalommal. Pavel Zdenek díszletei megfelelrfek, de nem állíthatjuk ezt a jelmezekről. Lennie kivételével valamennyien csináltan amerikaisak; a vakítón fehértrikós és rózsaszínű kabátba bújó Carson egyenesen maskarásan hat. Nem kívánjuk, hogy munkától szennyes öltözékben jelenjenek meg a színen — ez az általunk kifogásolt naturalizmust aláhúzná —, de a zsákolás után sem a kocsis, sem a zsákoló munkás az ebéd előtti mosakodás után nem festhet úgy, mintha ünnepnapi kiruccanásra készülne. Azt az egyszerűséget, amely a dráma főszereplőinek játékát hatásosan jellemzi, megkívánjuk mindenben, így a jelmezekben is. Steinbeck színjátéka a férfias barátságról, a nehéz életre ítélt magányos emberek ábrándjairól a Magyar Területi Színház előadásában az említett — és kiküszöbölésre váró — hibák ellenére is jelentős, művészi tettnek bizonyul. Tisztán és erőteljesen felcseng benne az emberség szólama, aminek egy rideg, eszmény- telen környezetben tragikusan el kell halnia. Egri Viktor
