Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: J. E. Steinbeck drámája a MATESZ színpadon
J. E. Steinbeck drámája a MATESZ színpadán A színház jól szerkesztett műsorfüzetében egy kis arcképvázlatot olvashatunk J. E. Stein- beckről, az Egerek és emberek Nobel-díjas írójáról. Helytálló a párszavas életrajznak az a megállapítása, hogy életének körülményei mindjárt indulásakor meghatározták írásainak témakörét és irodalmi munkásságának az irányát, ami egyébként minden íróról elmondható, akinek irodalmi iskoláját az élet nyújtja. Kiegészítésre szorulnak azonban azok az adatok, í melyek szerint cukorgyári munkás, napszámra dolgozó földmunkás volt, évekig járt a stan- fordi egyetemre, majd ismét munkásként dolgozott egy farmon, ahonnan végülis visszatért az egyetemre. Tegyük hozzá, hogy apja kincstári tisztviselő volt, édesanyja pedig tanítónő, ő maga biológiát tanult az egyetemen. Munkát a szünidők alatt azért vállalt, hogy pénzt keressen tanulmányaihoz; más volt tehát az értelmiségi családból származó Steinbeck elindulása, mint a szülővárosában, a kaliforniai. Salinasban született Jack Londoné, a valóban munkás-csavargó íróé, akinek regényeiben — életkörülményei folytán — lényegesen több nyerseséget, naturalizmust kellene találnunk, de erre London kritikusabb társadalomszemlélete, tisz- tultabb realizmusa erősen rácáfol. Az 1937-ben regényként megjelent Egerek és emb?rek realista írás, erős zolai naturalista beütéssel. Egy ügyestollú amerikai színházi szakember, S. Kaufmann készítette' színpadi változatát, amely az 1937—39-es évek legjobb amerikai színdarabjának címét nyerte él. A színmű igen hatásosan mutat rá a kizsákmányolt, nincstelen földmunkások helyzetére a világméretű gazdasági válság esztendeiben, és bár cselekménye ehhez az időhöz van kötve, a benne érzékeltetett bomlási folyamat ma is érezhető, a tegnap kóros tünetei ma is fellelhetők az amerikai társadalomban és ez igazolja a színházat, hogy a tegnapon túlmutató Steinbeck-drámát általános érvényű mondanivalójáért műsorára tűzte. Vigasztalhatatlanul rideg az Egerek és emberek világa, amelyben George és Lennie, a két csavargó munkás egy emberség híján élő társadalmi rend tragédiáját élik át. Látszólag két tucatemberről van szó; életük nem érdemelne különösebb figyelmet, ha nem élne bennük az az ábránd, hogy egyszer kitörhetnek a kegyetlen és sivár munkássorból és a maguk gazdái lehetnek. A zsákolás . eszköz arra, hogy egy kis tanyára való pénzt kupor- gassanak össze, ahol álmukat, az önálló élet ábrándját megvalósíthatnák. George azzal nő a farmon dolgozó többi munkás fölé, hogy ezt az ábrándot — amelyben mintha maga sem hinne — állandóan ébren tartja társában, a nagyerejű, félkegyelmű Lennieben. Egyszerű, földhözragadt életfilozófiáját így foglalja ösz- sze: „A mi dolgunk másképpen áll. Nekünk van jövőnk. Van akivel elbeszélgethetünk, törődünk egymással. Nem kell kocsmákban, bárokban elpucolni keresetünket csak azért, mert nincs hová menni. Ha más valaki sitibe kerül, ott is rothadhat, mert nem törődik vele senki. . . ! A józanfejű, talpraesett George-ot nem a puszta megszokottság vagy a sajnálat köti az együgyű Lenniehez, hanem jóval több: a meg vesztegethetetlen, tiszta emberség. Emberség, amit a többi munkás és hajcsárjuk, a gazda nem ért. „Mennyit keresel ezen a fickón? Elveszed a fizetését? — kérdi George-tól ostobán a Gazda, amikor munkába állnak, mert nem érti, hogy valaki önzetlenül is jót cselekedhet. Ez a tiszta emberség a dráma erőssége. Halk és meleg líraisággal jelen van George nagyon egyszerű beszédében, de sugárzik a kegyelemkenyéren tengődő félkezű Candy és a faragatlan, nyers Síim szavaiból is. Síim mondja ki a színmű egyik legszebb gondolatát, amikor meglepetve látja George és Lennie ragaszkodását: „Munkásemberek ritkán vándorolnak együtt. En legalább sohasem láttam munkásokat együtt vándorolni. Egyedül jönnek, beállnak, dolgoznak egy hónapig — két hónapig, utána elmennek egyedül. Egyik se törődik a másikkal. Ezért furcsa, hogy egy olyan félcédulás mint színházi figyelő
