Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Kucsera Klára: Dr. Inge az ifjúságról
Kucsera Klára Dr. Inge az ifjúságról Az utóbbi időben nagyon sok szó esik az ifjúságról. Viták, elemzések, cikkek, könyvek — Ernst Fischertől a mucsai középiskola szülői értekezletéig. Vannak, akik kárhoztatják, vannak, akik jajgatnak a jövőjük felett, s iparkodnak jellemezni lehetetlen alaptulajdonságait. Valóban elgondolkoztató ez az önálló mindent természetesnek vevő, semmilyen tekintély előtt meg nem hajló generáció. Sokféle magyarázaton törték már pedagógusok, szülők, szociológusok a fejüket, lényeges eredményre azonban nem jutottak. A kutatás területén akkor következett be szenzációs fordulat, amikor az ifjúsági jellemkutatás V. országos kongresszusán a Csecsemővéleménykutatás intézetének igazgatója, dr. Inge szólalt fel. Felszólalását óriási figyelem kísérte és magával ragadta az egész kongresszus véleményét. A vitában az a megállapítás kristályosodott ki, hogy végre született egy elmélet, amely nem vulgarizál, hanem helyes dialektikai elemzéssel a szociális jólét és kultúra szekundáris jelenségeként vizsgálja ezt a problémát. (Az eddigi vulgarizáló elméletek mint primőr jelenséggel foglalkoztak vele.) Minthogy a kongresszus munkaanyagát még nem bocsátották a sajtó rendelkezésére, lapunk munkatársa munkahelyén látogatta meg dr. Ingét, s a következő néhány kérdést tette fel neki: Szerkesztő: Hogyan tudott ön, mint a Csecsemővéleménykutatás intézetének igazgatója ilyen lényeges adatokkal szolgálni az ifjúsági jellemkutatás terén? Dr. Inge: Még nem eléggé elismert tény, hogy az ember jellemének alapvonásait életének első évében sajátítja el. A szépirodalomban erre először Balázs Béla hívta fel a figyelmet „Agyaggyerek“ című meséjében, aki (mesebeli) „harmincszor megismételt első életéve alatt jobban megtanulta az élet mesterségét bárkinél“. Ebben az életszakaszban szerzi meg az ember alap-életélményeit, tehát azokat, amelyek kihatnak ifjúkorára, sőt felnőtt korára is. Szerkesztő: Mit tart doktor úr alapéletélménynek ? Dr. Inge: A csecsemő ki van téve a környezet hatásának — hideg-meleg, sötét-fény. Az egyiket kellemesnek érzi, a másikat kellemetlennek. Lényegesebb továbbá mozgási lehetőségeinek érzése és legfontosabb a jóllakottság és éhség érzése. Szerkesztő: És ez lenne az, ami kihat egész életére? Dr. Inge: Lényegében ez. Hogy megértse, miben van az én elméletem lényege, egy kis történelmi visszatekintés szükséges. Milyen volt a csecsemőgondozás az én generációm korában? Itt az átlagon felüli csecsemőgondozást értem! Kezdjük a mozgásnál — a csecsemő pelenkázása egy bátyú volt, flanell és viaszkos- vászonpelenkákkal, ahol féléves koráig kifeszített térdekkel, bekötött kezekkel pólyájában feküdt múmiaszerűen. Enni akkor kapott, ha ordított, tehát követelnie kellett. Övták a fény, a nap elől, félhomályba, lefüggönyözött sötét szobában töltötte első hónapjait, örökké izzadva szibériai hideget feltételező öltözetében. Ha sírt, törődtek vele, karra vették, szórakoztatták — ez is követelésének eredménye volt. A világ jelenségeihez utasítást kapott, mutogatták neki az egyes tárgyakat — természetesen azokat, amiket a környezete fontosnak tartott. Remélem érti már és tudná maga is folytatni a gondolatmenetet, ami a mai generációt illeti. A csecsemő ma tökéletes mozgási szabadságot élvez első napjaitól kezdve! Súlytalan, nem gátló pelenkázás, szinte az első hetektől kezdve testhezálló trikóöltözet — a csecsemő nem ismeri meg a mozgási korlátozás
