Irodalmi Szemle, 1964
1964/3
A 9 * mikor a sajtó közzétette a halálhírét, a világ rádöbbent a tényre, hogy nemcsak a kubizmus megteremtője és legjobb képviselője, hanem a modern festészet legnagyobb művésze szűnt meg alkotni. Mert ha szerepét a huszadik század művészetének kialakításában ma még nehéz is felmérni, alkotásainak magasrendű kvalitásai kétségtelenek. Ezekkel a kvalitásokkal tűnt ki kortársai közül, még Picasso mellett is, akivel általában együtt szokták emlegetni, többnyire a második helyen. Ám Picassotól nemcsak temperamentumában és művészi pályájának vonalában különbözött, hanem alkotásainak alapvető rendjében, tehát abban a kérdésben, amely a stíluson túl az érzelemvilág, s a gondolkodás képletét mutatja. Míg Picasso érzelemvilága szenvedélyes és spanyolosán rapszódikus, Braque racionális és jellegzetesen francia. Ecsetjét a rendező értelem vezette, az adott szigorú formáinak örök, megváltozhatatlan harmóniát. Picasso felkorbácsolóan, provokálóan, s az ösztöneinkre hat, ezért állásfoglalásra kényszerít; Braque műveit tökéletesnek és klasszikusnak érezzük. Picassoval ellentétben soha sem festett nagy témákat, képei nem tükrözik az élet színpadának változó jeleneteit. Braque csak azt ábrázolta, amit befeléfordított szemmel látott, ami a dolgokban, amelyek körülvették, belső, maradandó érték volt. Ezekről akart vallani a vásznain. Szelleme éles műszerként boncolta a valóságot, hoag^belőle metaforákat alkosson, amelyek a szín és a torma szimfóniáját hirtik. De bárMčnhuire egyéni és forradalmi is Wművészete^erAagadtjjJmeg vele a francia festészet nag^jJ^yományhit, Chardin, Corot g Cézanne örökségétMaXly nélkül műve ~~Wt7fha Jfírte volna naggya~es maivá. Húsz ét* volt, amikor Le Havre-ból, ahol apja műhelyében kitanulta a szobafestő mesterségei Párizsba ment, hogy a művészetnek szenteljpr életét. Beiratkozott az Academie Humbert nevű festőiskolába, majd az Ecole des Beaux-Arts-ban Léon Bonnat tanítványa lett. Az iskola akadémikus szellemét azonban nem bírta ki sokáig. Műtermet bérelt a Montmartre-on és saját elképzelései szerint kezdett festeni. Ekkor ismerkedett meg Picassoval, s a két fiatal festőt a közös sors érzete szorosan egymáshoz fűzte. Barátságukból, ellentétes jellegű tehetségeiknek egymásba kapcsolásából, s abból a hitből, akaratból és meggyőződésből, amely munkájukat áthatotta, született meg a század új festőművészete. E festőművészet programját Braque 1917- ben a „Nord-Sud“ folyóirat hasábjain, amelyet barátja, Pierre Reverdy szerkesztett, így fogalmazta meg: „A festőművészeinek ma nem az a célja, hogy anekdótikus eseteket ábrázoljon, hanem hogy tisztán képszerű történéseket alkosson." A festő tehát ne fesse a külső valóságot, amelyet lát, tapint és érez, ne utánozza a természetet, amelynek a tökéletességét amúgy sem érheti el, hanem iparkodjék új valóságot teremteni, amely harmóniában van a természettel. Képei először a Fauves (Vadak) elnevezésű párizsi művészcsoport törekvéseivel mutattak rokonságot. E csoport stílusa két forrásból, Gogh és Gaugin művészetéből táplálkozott, de annak ellenére, hogy még a látvány alapján állt, már nem követte az ábrázolás illuzionista módszerét. A tömegeket nagy, összegező formákba foglalta, amelyeknek a térszerűségét keveretlen színek érzékeltették. Innen, a „Vadak" társaságából Braque útja mďszhäanya- rodott Cézanne-hoz, hogy példájMól levonva a tanulságot megvesse egy új mímészi irány, a kubizmus alapjait. V "W” _ „Az impresszionizmusból valamivarWsat&s maradandót kell alkotni“ — mondotta Cézanne — „olyat, mint a galériák művészete." A Mercure de France-ban abban az időben publikált, s azóta rengeteget idézett levelében pedig ezt írta: „A természetet hengerrel, gömbbel és kúppal kell ábrázolni, mindezt távlatba állítva úgy, hogy a tárgy minden oldala, minden sík egy központ felé tartson." Cézanne e mondatának első fele lett aztán a kubizmus krédója. Második felét, amely a perspektívára vonatkozott, Braque már nem vette át, hanem megpróbált új perspektívát alkotni. A tárgyakat egyszerre több nézetből, szimultán ábrázolta, s ugyanakkor minden
