Irodalmi Szemle, 1964

1964/2 - FIGYELŐ - Agneša Kalinová: Egy változó irányzatról

nagy feladatokra alkalmassá tételéhez azonban az ész egymagában kevés, ahhoz szív is kell, és rendkívüli bőkezűség."

Nehéz volna — akár vázlatosan is — a regény által felvetett minden kérdéssel foglalkozni. Retroszpektív képei a harmincas évek, a kollektivizálás nehéz útját épp úgy feleleveníti, mint az adminisztratív „meggyőzés“ buktatói. Problémafelvetése kendőzetlen, s bár sok helyütt túl erősnek tűnnek a kontrasztok, egyet mégis csak lemérhet az olvasó, honnan indult el a forradalom utáni szovjet falu, s milyen mérhetetlen áldozatokra volt szükség — sokszor emberáldozatra is —, hogy a jó ügy végül is diadalmaskodjék. A könyv azonban nemcsak a múltat leplezi le, hanem azt is érzékelteti, mennyire hihetetlenül sok erőre volt szüksége az új pártvezetésnek, hogy a XX. kongresszus eszméit a valóságban is keresztül vigye.

A múltról szólva a szerző nem esik abba a hibába, hogy csak a lángoló hazafiságot és az embertelen megnyilvánulásokat lássa. Fejlődésében nézi az eseményeket, s ezek törvényszerűen a szocialista erkölcs és törvényesség megújhodásának tényébe torkollnak. Az új vonal érvényesítését a párt legjobb fiai pártfogolják, akik tudják, hogy a zászlóra a kommunizmus szó van felírva, de mellette pontosan azt is tudják, mi ellen vannak. Nem felülről jött szavakat ismételgetnek, hanem szenvedélyesen igenük a jövőt, s viharzó indulattal nemet mondanak mindarra, ami a múltból még vissza-visszakísért.

Malcev regénye a szovjet prózának abba a vonulatába illeszkedik bele, amely az egyénre, a személyiségre koncentrál, s a társadalmi problémákat ezen keresztül nézi. Nagy történelmi események közepette vizsgálja sorsukat, s felvillantja azokat a pillanatokat, amikor a tudatosabb lét hite és reménye ösztönzi cselekvésre a sokszor szunnyadó, vagy megfáradt, megfásult emberi lelkeket. A lázas idő, a nyugtalan, türelmetlen kor mély emberségtől átitatott eszmeiség ösztönzi a tetteket, melyeket Probatov így sürít: „Az élet itt napról napra jobb lesz, de az emberek erkölcsi fejlődéséhez nem elegendő a puszta jólét, többre van szükség. Ha úgy vesszük, még az a meggyőződés sem elegendő nekik, hogy holnap gazdagabban élnek majd. Az ember minden tekintetben érezze magát embernek, senki se zsarnokoskodjék felette, másokkal egyenlő legyen a munkában és minden jogi tekintetben ;Ez, és csak is ez nyújt lehetőséget arra, hogy mindenegyes emberben kifejleszthessük azokat az erőket, amelyeknek mindeddig, azt hiszem, még neve sincs, annyira nem mindennapiak, sőt egyenesen fantasztikusak!“

A vezetésnek ez az új útja, ennek igénye izzik a sorokban, s időszerűségével számunkra is sokatmondó, izgalmas olvasmány a regény. Olyan könyv, melyre — a fenntartások ellenére is — méltán illik a rangos jelző.

Fonod Zoltán

egy változó irányzatról

Alig egy fél éve még arról beszéltünk, hogy a „Nap a hálóban“, a „Boxoló és a halál“, „A hollók útja“ színvonalát a szlovák film tartósan alig-ha fogja utolérni. Titokban azonban számoltunk ennek a lehetőségével — nemcsak azért, mert a szlovák filmalkotás eddigi csúcsait nem tartották túlszárnyalhatatlanoknak —, úgy vélem azért is, mert a cseh film bizonyos negatív kilengései ellenére egészében felfelé ívelő tendenciát mutat. Most hát abban a helyzetben vagyunk, hogy elfojtva csalódottságunkat, józanul szemügyre vegyük a pillanatnyi állapotot, még akkor is, ha ez távolról sem olyan kedvező, mint amilyennek pár hónappal ezelőtt mutatkozott.

Ezt a bevezetőt nem írtam volna, ha mindössze Peter Solan „Arc az ablakon“ című filmjéről kellene beszámolnom. Az említett

filmnovella ugyanis, amely Tibor Vichta forgatókönyve alapján készült, számos árnyalatával azokra az örvendetes jelenségekre figyelmeztet, amelyekre a legutóbbi szlovák filmalkotásokkal kapcsolatban már utaltunk. Érzékeny és intelligens film ez. Törekvése arra irányul, hogy közvetetten s nem valamiféle otromba kerek perec megoldással karakterisztikus vonásokat emeljen ki a mindennapi életből, s ezek iránt aktív elkötelező és kritikus magatartásra mozgósítson. Látszólag kicsiny, de semmiesetre sem kicsinyes problémákról vall ez a film, olyan problémákról, amelyeken belül szélesebb és mélyebb kapcsolatok tükröződnek.

A fenti jellemzés majdnem egyforma mértékben vonatkoztatható Vichta mindhárom a szlovák kisváros életét illusztráló történetére. Nem valami derűs kép ez. Már mindjárt az