Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - DISPUTA - Dobos László: Az irodalmi gyakorlatról
lanul figyelmen kívül hagyjuk irodalmunk többi területét, pl. a prózát, vagy az irodalmi publicisztikát. A problémák fontossági sorrendjét próbáljuk már kikövetkeztetni az irodalmi fejlődés objektív folyamatából. Ha ezt nem tesszük, vitáink és eszmecseréink hasonlatosak lesznek két falusi futballcsapat játékához, ahol mind a húsz játékos egyszerre és egyirányba fut a labda után. Ne gondoljuk, hogy ez a játékfelfogás tőlünk idegen, nekünk is vannak irodalmi odacsődüléseink. Annak idején az Üj Szó a kritikáról szervezett ankétot. Egri Viktorral az élén majd minden hozzászóló igyekezett bebizonyítani, hogy nekünk irodalmi kritikánk nincsen. Aki tehette odasereglett és igyekezett lecsapni a kártyát. Aztán jöttek a következő sereglések, mondjuk a pozsony- eperjesi találkozó, majd a műkedvelő színjátszás elparentálása. Az ítélet rendszerint ilyen és ez: nincs, nem jó. És aztán? Nem tűnik az fel az elvtársaknak, hogy az ilyen dühösen mondott vélemények vajmi keveset változtatnak a helyzeten ? Nem kellene kissé széthúzni a játékot, hogy a dolgokról nagyobb áttekintésünk legyen ? És ezen a ponton elérünk a bevezető második kérdéséhez, a koncepció, a koncepcionális gondolkodás problémájához. Az Irodalmi Szemle következő évfolyamától kezdődően ez a kérdés igen komolyan vetődik fel. De úgy hiszem, ez nemcsak a szerkesztőség, hanem irodalmunk egészének gondja is. Szellemi életünk belső mozgása és akkumulálása lassú, ezáltal törvényszerűen megnő a kívülről jövő hatások, impulzusok szerepe. Ez pedig szükségszerűen megkívánja az állandó konfrontálás és az analogikus helyzetek és fejlődés irányok kimutatását. Az Irodalmi Szemle szerkesztésének koncepcióját illetően eltökélt szándékunk, hogy növelni akarjuk a lap felvevő területét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy élő kontaktust, kapcsolatot akarunk teremteni a szlovák, a magyar, a cseh és más szomszédos népek irodalmával. Közvetíteni akarunk, de nemcsak közvetíteni. Részét kívánjuk képezni egy kibontakozóban levő szélesebb nemzetek közötti irodalmi vérkeringésnek. Kapni akarunk és adni is kívánunk. Irodalmunk fejlődése számára létfontosságú feladat, hogy az adott pillanatban a nemzeti irodalmak melyik és milyen áramlatához zárkózzék fel. Jelenleg is kérdés: melyik irodalommal kell konfrontálnunk adottságainkat és igényeinket ? Hol találunk analogikus fejlődés problémákat? A magyarban, a szlovákban, a csehben, avagy mind a háromban. Honnan kaphatjuk a legerősebb impulzust ? Összetett és bonyolult kérdés, amit jó lenne megvitatnunk. Nincsenek örökérvényű koncepciók és elgondolások, dfe a mi okosságunkon múlik, hogy a jelenlegi helyzetünkben is a kibontakozásunkat legjobban szolgáló útirányt válasszuk. A koncepcionális gondolkodás megszabja más irodalmakhoz való viszonyunkat, de kell, hogy valamiféle elgondolás igazítsa irodalmunk belső életét is. Ilyen értelemben jó szolgálatot tehet pl. a publicisztika és a riportírás is. Jó lenne, ha a szórvány riportokat tematikus riportsorozatok váltanák fel. Kritikánk is szórvány jellegű. Az összefüggő, szintetikus írások hiányzanak. Megvannak az igények. Nincs aki írjon. Az elgondolások a realizáláson buknak meg. Az elméleti irodalom kibontakozása feltételezi az alkotó irodalmat. A kritika mérték- egysége krízisben van. Feladatunk egy kritikus gárda létrehozása. A figyelmet általános irodalompolitikai kérdésekről, műfaji, esztétikai, formai műhely kérdésekre kell irányítanunk. Irodalmasítanunk kell az irodalmat. Határozzanak a művek. A légkör javult, most már írijí kell.
