Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Bábi Tibor: Versek
internacionálé Látjátok, itt lakom, ebben a földszintes zabosi házban, ez itt az otthonom. Ablakom a Dunára néz, a végtelenbe tűnő síkra. Azt mondják, hogy a Föld őskorában tengerfenék is volt e süllyedő, álmosító táj, s eleven halottjával itt horgonyoz a ház, e koporsó és rozzant bárka. Szakadj, ó zúdulj rám, örvénylő, alacsony ég vize, idők iszapja temess el: tízezer év múlva hadd jöjjön a búvár, aki megleli majd a roncsot, s befejezetlen álmaimat ___! B ábi Tibor Ö, hogy szerettem a mozgást, a szárnyaló napot, gépek, madarak röptét, folyamok hátán s a tengeren úszó, büszke hajókat, zsúfolt vonatok robogását, mozdonyok füttyét, a várótermek víg zsivaját, a városok bábeli hang- s nyelvzavarát, a főterekre gyűlt ezrek harsány jelszavait, színes lobogóit — az internacionálé szárnyas, új dallamát, az egyetlen és emberi zsoltárt, amit dalolni érdemes. Te ifjúságom himnusza, veretlen magyarságom lelke, ki némított el úgy, micsoda kétes lárma fogta be mind a két fülem? Hallottalak a bujdosás idején, a fegyverek zajában, fogdában a priccs férges takarója alatt, hallottalak a szél dalában, kerékcsattogásban forró, izzó sínpárok felett Te voltál emberi méltóságom, bátorságom, egyetlen igazam és igazolásom. Te voltál útlevelem, s talpam alatt a szabad út! Ö jaj, kalitkába zárt engem a madarász, megfogott, léprecsalt édes mézzel, hazudozással. Van-e még álmom? Ha van csak a borzalom: egy börtön folyosót látok, s vak falán Kún Béla vérző árnya imbolyog — az Internacionálét énekli százezer halott, a börtönrács mögött, a koporsóban is. Szabad szelek, mégis csak szálljatok, folyamok hátán és tengeren úszó büszke hajók, mégis csak ússzatok! Utak, folyók, sínek, telefondrótok, villanyhuzalok, hálózzatok be minden szárazföldet és szigetet, megyek én is, veletek szállók, úszom, futok, loholok, nem várok, mert nem várhatok ezer, se tízezer évig
