Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30

viszont ott hever a férfi, aki már nem öregszik meg soha: a halántéki ütőér nem lüktet, a szív nem dolgozik, a pupilla tág és merev. Az elnök klinikailag halott. Perry megnyitja a halott légcsövét, egy másik orvos belevezeti az oxigént, a har­madik a mellkast metszi fel: az üregből el kell távolítani a vért és a levegőt. Mester­séges légzés, vérátömlesztés. Az elektrokardiográf felfog néhány gyönge, elszigetelt szívlökést, de ez minden: a szív nem veszi át a ritmust, a mellkas mozdulatlan marad. Végül Perry belső szívmasszázzsal próbálkozik. Hiába. Két katolikus pap érkezik. 13 órakor az orvosok megállapították a halált. Ezúttal véglegesen. „így megy ez máshol is?“ Biztosan észre­vette a kocsim New York-i rendszámát, de nem tett róla említést. „Azt hiszem, igen. Gondolja, hogy az embe­rek félnek kinyilvánítani a nézeteiket?“ „Egy részük — talán. De ismerek néhányat, nekük eszük ágában sincs félni, és mégsem szólnak.“ „Én ugyanezt tapasztaltam“ jegyeztem meg. „Különben — ki tudja.“ „Én se tudom. Lehet, hogy mindez össze­függ. Nem, köszönöm, nem kérek többet. Érzem a vacsorája illatát, biztosan mindjárt elkészül. Én már megyek.“ „Mivel függ össze?“ „Hát az így van: mondjuk, a nagyapám, vagy az ő apja — tizenkétéves koromig még élt. Ők még biztosak voltak valamiben... Mi történhetett volna már akkoriban? Dehát — mi történhet manapság?“ „Nem tudom.“ „Senki se tudja. Ha meg nem tudja, mit érnek a nézetei? A nagyapám ismert minden szőrszálat az Úristen állán. Én azt se tudom, mi történt tegnap — honnan tudjam mi tör­ténik holnap. Ő tudta, miből van a kő vagy az asztal. Én még azt se tudom, mi következik abból, hogy senki nem tud semmit. Nincs mire támaszkodni — nem tudjuk, mit gondoljunk az egészről...“ Ez a beszélgetés 1960 őszén hangzott el, akkortájt, amikor New Yorkban — az ENSZ területén, de mégiscsak Amerika szívében — N. Sz. Hruscsov és Dzsavaharlal Nehru, Fidel Castro és dr. Nkdrumah, Tito és Szukarno be­szélt, és amikor országszerte záró szakaszába lépett az elnökválasztási kampány, amelybpn végülis John F. Kennedy győzött, olyan csekély többségi szavazattal, amilyet előtte az amerikai történelem nem ismert. A többnyire kérdezősködő fél, az utazó John Steinbeck volt, aki „Érik a gyümölcs“ című regényében olyan pontosan megmérte a har­mincas években Amerika pulzusát. Kérdéseire egy farmer, egy egyszerű ember válaszolga- tott, arról a vidékről, ahol minden az első angol, ír és skót telepesekre emlékezteti az embert. Űj-Angliából, még pontosabban északi irányban haladva alig kétszáz kilométernyire Kennedy szülővárosától, Bostontól, New Hempshíre-ből származott. Párbeszédükben — fent a Fehér hegységben, amelynek legmagasabb csúcsa George Was­hington nevét viseli — véleményem szerint úgy tükröződik a hatvanas évek első felének Amerikája, mint cseppben a tenger, — hatá­rozatlansága és kételyei, a mély válságba ju­tott értékek és igazságok, két évszázad jelen­kori vitájának jellemző tünetei. Milyen ez az évszak? Amerikai, felelte Henry Luce 1941-ben (heti- és napilapjainak népesebb az olvasótábora, mint Csehszlovákia felnőtt lakossága), és en­nek a témának egy egész könyvet is szentelt. Már előtte feltűnt Earl Browder, az "USA Kommunista Pártjának akkori főtitkára a párt nyolcadik kongresszusán csábító, de lényegé­ben opportunista jelszavával: „A kommuniz­mus a huszadik század amerikanizmusa“ — s ezt végeredményben egy kis jóakarattal úgy is lehetett olvasni, hogy „A huszadik század kommunizmusa az amerikanizmus“. Santayana, a filozófus, miután idealista koncepciójának magaslatáról áttekintette a letűnt évszázado­kat, úgy látta, hogy a „pax Romana“ és a „pax Britannica“ után most jő el a „pax Americana“, az amerikai béke kora. Csakhogy a valóság sokkal bonyolultabb, el­lentétesebb volt. Az emberiség egészében véve nagyonis „amerikaiatlanul“ viselkedett, és az Egyesült Államokat sem kímélték korunk tár­sadalmi áramlatai. 1949: A kínai népi forradalom legyőzte az amerikai intervenciót. A szocializmus, miután Közép- és Délkelet-Európában már megszilár­dult, világrendszerré fejlődik. Truman beje­4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom