Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - HAGYOMÁNY - Kovács Győző: Bóka László
Égessetek meg örjöngö tüzek, nyaljatok végig vörös nyelvetekkel, ami salak még szennyesíti lelkem, égessétek ki vad, lángoló tüzek ... A magyar modernista költők egy része már Kassák körében aktív festőművész is volt. Nincs tudomásunk arról, hogy Forbáthnak is volnának festményei, de néhány költeménye szinte csupa szín és vizuális kép, mintha ecsettel alkotta volna. A mályvaszínű égen karmazsin vörös felhők könnyű röpte, szuronyok hegyén csillog a nap, s a láthatár szinorgiáit hullabűz hasítja át, a völgyek lila parkettjén táncol egy fölgerjedt céda: az őrület', mérges gázok klórzöldjei: csendélet a meggyilkolt mezőkön ... (Csatakép) Máskor költői képei szinte profetikus látomásokká válnak, megrázó apokalipszisben mutatják be a fasizmus okozta háború szörnyűségeit, így pl. utolsó lírai versében, az 1938 októberében írt Látomásban: Ősállatok csontvázai a házak rozsdás traverzeikkel dróthuzalok lónak vihartépett óriási pókhálók porladó iskolapadokon megszenesedett gyermekek síri csöndben ülnek képek a sárban, szobrok árkokban fetreňgenek Apolló homlokát kecske nyalja. Forbáth a szocializmus felé tájékozódó avantgardizmus sajátságos csehszlovákiai költője. A forrongó modernizmusban különböző eszmeiség vegyült össze: szertelen lázadozás. vagabundus szellem, fiatalos titánkodás, szocialista hit: s az ő költészetében mindezt egységbe fogja a tudatos forradalmi törekvés, az a meggyőződése, hogy a művészi forradalom egyúttal társadalmi forradalmat jelent. Modernista szemlélete a 30-as évek második felében, az antifasizmus jegyében igazi, egyöntetű szocialista költészetté tisztult le. Forbáth életműve 1938-ban félbeszakadt; csupán érdekes és értékes kísérlet maradt. Szabadverseinek, önkényesen alkotott strófáinak egy részén már túlhaladt az idő, de szép számmal vannak olyan költeményei is, melyekkel kitörölhetetlenül beírta nevét a szocialista líra történetébe. Bóka László 1964. november 1-én riadtan röppent a hír: a mai magyar irodalomtörténetírás egyik vezető egyénisége, a költő és az író, Bóka László megihalt. Halála előtti napon jelent meg utolsó írása, melyben a húsz esztendeje halott Radnóti Miklós emlékét idézte: „Előre és fölfelé“. Radnóti nemzedékéhez tartozott, amely nagy vállalkozásokban edzette erejét a fasizmus vészterhes és embernyomorító éveiben éppúgy, mint a felszabadulást követő évek sürgető teendői közepette. Az előbbiben: egy álattá aljasult kor farkasaival nézett szemközt; az utóbbiban: a haladó ember és tudós világot formáló törekvéseivel jeleskedett. De mindkettőben a legnagyobbat vállalta: előre és fölfelé, — a legnagyobbak példáját követve. Igaz, meredek volt ez az út, igaz, sok buktatót rejtett magában, de Bóka László vállalta e meredélyek riasztásait, példát is adva a tudós és a közéleti ember közös vállalkozásaira. Csak néhány hete jelent meg a könyvesboltok kirakataiban — most már tudjuk: utolsó kötete — a Harag nélkül. Embersége most, ebben a kötetben bontakozott ki igazán, a legteljesebben: Olyan nehezen búcsúzom most, mindentől, mindenkitől, az éjtől reggel, lámpafénytől éjjel és szivarom keserű végitől, ha eldobom. Olyan furcsa, maholnap el kell mennem, » és én szólok a csillagok után: ti hűtlenek, miért hagytok el engem! (Elégia)
