Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Néhány magyar könyvsiker
túl a ház küszöbét, egy család légkörében peregnék le, és a házon, a családon kívüli közösség, a társadalom a peremre szorul. Fenyő István a könyvről írt kritikájában ezt így jellemzi: „Az erkölcsi-magatartásbeli problémák elsősorban egyéni érdekeltségűek, de nemcsak azok. Igazi hitele az írói ábrázolásnak erkölcsi, lélektani kérdésekben is csak akkor lesz, ha ezeket a társadalommal, az egyént körülvevő tágabb realitással kölcsönhatásban vizsgálja. Szabó Magda pedig mintha erős láncot, bűvös kört vonna eleve alakjai köré, s a való világ s körön nem hatolhat át. Ezáltal a regény életközege zárt, légmentes, steril: az alakok társadalmilag valami időtlen, légüres térben mozognak.“ IS Az első köztársaság idején körünkhöz tartozott, szlovákiai írónak számított az akkor Kassán élő Palotai Boris, akinek A madarak elhallgatnak című regénye második kiadása az idei magyar könyvhét egyik nagy sikere lett. Akár Szabó Magda Pilátusa esetében, itt is bestseller-ről van szó — a szónak nemes értelmében. Abban is rokon Szabó Magdával, hogy ugyanúgy érzésvilágunkat foglalkoztatja, érzelmi problémákat taglal, de stílusában halványabb, szerkezeti megoldásaiban pedig egyszerűbb és az olvasó intellektusát kevésbé veszi igénybe. Palotai Boris elbeszélő hangja könnyöd, élvezetesen csevegő: hasonlataiban, metaforáiban szellemes és igényes, alakjai belső monológjaiban is érzik ez a könnyedség, a mesterségbeli tudás, olykor azonban a filozófiai mélység kárára. Viszont írjuk itt mindjárt a javára, hogy ellentétben Szabó Magdával és Fejes Endrével, regényének hősei kilépnek a család zárt köréből és már egy tágabb közösség körében, annak mozgásfolyamában, társadalmunk világában élik mindennapjukat. A regény története napjainkban játszódik le, de visszanyúl a múltba is, az 1944-es év izgalmas nyarába. A párhuzamosan futó, a jelenben és múltban pergő események összeötvözése írói bravúr; Palotai Boris könnyed mesélőkészséggel idézi fel a múltat és kitűnő arányérzékkel kapcsolja a jelenhez. Maga a történet dióhéjban ennyi: A férfikor delét régen túllépő Nádai Gábor szlnészfeleségével egy kis balatoni fürdőhelyen nyaral. Hosszú esztendőkön át hurcolta magában a negyvenéves nyár gyötrelmes emlékeit, és most itt, regényírásra készülőben, vallomást unszoló erővel feltámad benne a múlt. Nem hallgathatja el tovább emlékeit felesége előtt és írnia is kell róluk, hogy végképp megszabaduljon tőlük. Nádai 1944 nyarán idemenekült Pestről, hogy munkával, időálló alkotással tiltakozzék a sok árulás, aljasság és megalázottság ellen. A polgárban élő humanizmus készteti erre a passzív lázadásra; egyfelől megakarja őrizni írói és emberi tisztességét, szabadulni akar a kínzó kérdésektől, amelyeket a körülötte egyre fokozódó zűrzavar, az embertelenségek sorozata vet fel benne, másfelől munkába akar temetkezni, mert szerinte az alkotó munka is fegyver és tiltakozás egy vérgőzös, eszménytelen, barbár korban. A fürdőhelyen egy ideig nyugalmat és védettséget talál — ám az időt nem tudja száműzni dolgozószobájából. A pergő napok tőle is tettet követelnek; felismeri, hagy nem bújhat ki a felelősség alól, s már indulna is vissza Pestre, amikor találkozik Ágnessel. A váratlanul rátörő szerelemnek fonákja, hogy Ágnes zsidólány. Vajon ebben a végzetterhes időben hogyan próbáltatja meg egy humanista érzésű polgárt a szerelem, amely tárgya miatt nem maradhat magánügy? Meddig terjed Nádai helytállása: teljes énjével az üldözöttek oldalára áll-e vagy csupán szerelmét akarja megvédeni ? Palotai Boris jó lélekismerettel tárja fel Nádai kételyeit és vergődését, nem csinál ellenállási hőst belőle, nem kényszeríti jellemétől idegen hősi gesztusokra. A humanista polgár a maga erkölcsi törvényei szerint eljár szerelme érdekében, papírokat próbál szerezni és kész arra is, hogy kockázatot vállaljon. Nádai a lánya okmányaival akarja megmenteni Ágnest, nem tudja azonban, hogy lányá illegális munkát végez és amikor Ágnes a Gestapo kezébe kerül, hiába figyelmezteti, ne védje magát azzal, hogy a gyermeke — Ágnes .elhurcolását nem tudja megakadályozni és elpusztul a lánya is. Tizenhét esztendővel a tragédia után Nádai úgy érzi, hogy nem felelős a két lány haláláért, hiszen az adott, helyzetben megtette, amire humánuma kötelezte, de ez az emberiesség kevés volt: a döntő pillanatokban elgyávult, passzív maradt. Palotai Boris nem ítéli el Nádait, hogy szenvedélyében nem állt ki em- berebbül, de nem is ad felmentést hősének és ez így helyes: megfelel Nádai tétovázó, a fasizmusnak lelkileg ugyan be nem hódoló, de a történelem felelőssége előtt mégis meghátráló jellemének. Nádai és főleg Ágnes sokrétű jellemzése mellett a feleség már színtelenebb, írjuk azonban még Palotai Boris javára a regény ötletes szerkezetét és azt is, hogy mindvégig feszültségben tartja az olvasót, anélkül, hogy bárminő olcsó eszközzel élne. Az üldözött Ágnes alakja, a háború fergeteges szélviharában, a halál árnyékában felizzó szerelme, és a regény lírai szépsége az emlékezetünkben marad. Maiságával, gondolatébresztő problematikájával A madarak elhallgatnak nemcsak az író eddig legsikerültebb regénye, hanem komoly értéke a mai magyar szépprózának is. ■ Az 1956-os esztendő után jelentkezett fiatal magyar prózaírók közt Tímár Máté élenjáró, rangos helyet vívott ki magának meglepően egyéni hangjával, bővérű mesélőkészségével. Sorban a hetedik, írásművészetében a legkiér- leltebb könyve, a Szőrtarisznya, jelentős előrehaladást jelent pályáján: stílusának eddigi szertelenségeit szerencsésen levetette a kriti
