Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - LÁTÓHATÁR - Garai Gábor: Nyárvég
Vagy a metán az, a sírok tétova lángja? Lidérc csalogatja a vértanúkat? Nem. Fény az mégis, a lélek igazi napja. Az ember, a mindig-megcsalatott, a zilált, — sebesült hiteit, kínját se tagadva — jölméri megint az utat, nekivág, gyeplőt vet az indulatokra, szavakra, hogy el ne riassza fiát. Követi fiával a vérző zászlókat a sírokon át, a gyűlöleten. amíg az a harc, az a végső fölolvad a mostani s új szíveken s az áldozatok test-halma fölé nő virágaival az örök szerelem. A virág, a jövő... bonyolult ez a képlet, eltéved az elme, a szem sok kúsza jegyén, de él még szívem régi kamasz-hite — végleg nem csalhat meg a remény! S akár koszorúzva kell érnie véget, akár a pokol fenekén: lenni akar, amíg él, ez az élet — elkezdem újra, el én! nyárvég Gyümölccsel megrakott szekér döcög mögöttem, rajta a nyárvég jelvényei: szőlő, parázsló paradicsom, dinnye, mák-gubók. Boldog szekér! Minden konyhában életet szervez a város. Az a nő, aki most elibém lódult a villamosra, azért siet, mert ő se hisz a halálban. Anyám befőttet tesz el télire — konok szokása. A papírboltban tömegek tülekednek — iskolakezdet! A szomszéd vasutas tűnődve fölássa kertjét, néhány fölmagzott káposztát kihajít. S tátika piheg, borsfü andalog sárga utak mentén vetkőzik az akác már. Meleg szagokkal tombol a déli piac; szélről szétloccsant gyümölcsök, törött tojások, héjak és magok halomban; a túlérett földi bőség nehéz párája szinte láthatón fölötte ring. Szemünk, szaglásunk, hű érzékeink, kotorják az életteli szennyet szorongásunk csönd-halmaira, hol steril sugárvert csontvázak derengnek! * Mi költők csak az emberekhez értünk, s tisztelünk is titeket igazán, képletek és gépek mesterei, kik fejjel fogaskerekek közé fúródva matattok, farral az égnek, s ünnep délután hitvesi motorokkal szeretkeztek, helikopterre vágyva. Csak tegyetek rendet a szívetekben! (Hallottam, orvosok olykor így beszélnek: — Nézze, kolléga, milyen pompás gyomorrák! — s bár kivágják, borzongva tisztelik.) Garai Gábor
