Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - HAGYOMÁNY - Fábry Zoltán: Egy Fučík beszéd margójára

zeteket, népeket, kisebbségeket egymás ellen uszíthat. A német haragudjon a franciára, a lengyel a németre, a cseh, a szlovák a magyarra és megfordítva. A harag hőfokát és irányát a mindenkori kapitalista érdek szabályozta. A tegnapi szlovákiai magyar kisebbség helyzetét sem határozták meg más törvények. A kosúti véres pünkösd áldozatai jogukért kiálló magvar földszegények voltak, de a csendőrsortűz értelmi szerzőit a cukorgyári részvényesek között kell keresni. Az osztalék tüzelt itt magyar dolgozókra: a profit, a munkanélküli jövedelem: a haszon. Az áldozatok magyarok voltak, de a részvényesek nagyrésze Prágában és Pozsonyban ült. És ezek a részvényesek nem jelenthették az ugyancsak sztrájkoló cseh és szlovák népet, csupán egy jelentéktelen kisebbséget. A részvényesek az uralkodó tőkés kisebbség képviselői voltak, néptől, dolgozóktól idegen elemek. Csak így érthető meg, hogy ugyanezen tőkés kisebbség magyar képviselői — a Szentiványiak és Szül- lők — miért engedték el szó nélkül a fülük mellett e halálos magyar sérelmet: a magvar zsellérek gyilkos hullását?! A kosúti csendőr- sortűzre csak a cseh és szlovák dolgozók és zsellérek szívében rezdült morajló felháborodás: a nemzettöbbség igaz haragja, mely ezen a síkon, a közös szociális elnyomatás tudatában nem ismerhet többséget és kisebbséget.

Július Fučík ezen a ponton kért szót. A szlovákiai haladó magyar értelmiségi ifjúság szervezetének — a Sarló-nak — kongresszusa

1931-ben, a kosúti események légkörében zajlott le, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a kongresszusi anyagot felölelő könyvet — „A Sarló jegyében“ — Major Istvánnak, „a földmunkásság bebörtönzött vezérének“ ajánlották. És ezen a kongresszuson jelent meg a haladó cseh értelmiség képviselőjeként Július Fučík!

Július Fučík cseh viszonylatban, évtizedek múltán — az osztályharc kiélezettebb és tudatosabb fokán ismételhette meg Ady Endre nemzetiségi programját: „Magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad. . . Mikor fogunk már összefogni? Mi, elnyomottak, ösz- szetörtek, magyarok és nem magyarok?“ Magyarok és nem magyarok közös ellenségét két nyelven és két Viszonylatban egyformán tudatosíthatta mindkettő: a tőkés társadalmi rend elnyomatáson alapuló embertelen valóságát. Amit Fučík a kongresszuson mondott, és amit alább olvashatunk, az nem más, mint a nemzetiségi kérdés megoldásának egyik történelmi alapokmánya. És a Magna Charta egyik legfontosabb mondata így szól: „A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök harcolnak... önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az önök felszabadulásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját. Amikor Fučík egy elnyomott kisebbséghez szólott, így is mondhatta volna: a mi felszabadulásunk napja jelenti önök számára is a szabadság napját..., Fučík azonban megfordítva formulázta az igazságot. És ez nem udvariasság volt, de az erkölcsi elkötelezettség elemi megnyilvánulása: az elnyomottak ügye és igazsága mindenekfölött és mindenekelőtt!

„Tisztelt kongresszus, a cseh munkásság és a cseh forradalmi intellektuálok üdvözletét hoztam el önöknek a Sarló országos kongresszusa alkalmából. Ez az üdvözlet azonban nem lehet és nem is puszta udvariassági aktus. A forradalmi proletariátus nem él üres formalitásokkal. A nemzet, melynek tagjaként vagyok itt, uralkodó nemzet ebben az országban. Nem vagyok azonban tagja e nemzet uralkodó kisebbségének, nem is ez az uralkodó kisebbség küldött engem. Küldetésem feladata, hogy e nemzet elnyomott és szenvedő túlnyomó többségének üdvözletét tolmácsoljam önöknek.

Önök a nemzeti felszabadulásért küzdenek, a nemzeti elnyomás ellen harcolnak. A helyes útra találtak rá, ha tudják, hogy ez a felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye. De tudniuk kell, hogy az Önök oldalán, a magyar munkások és dolgozó parasztok oldalán ott állnak a cseh munkások és dolgozó parasztok is. önök ismerik a cseh rendőröket és a cseh végrehajtókat, az elnyomásnak eme eszközeit. Nos, szükséges, hogy megismerkedjenek azokkal is, akik szövetségesei Önöknek, akik tudják, hogy kötelességük Önökkel együtt küzdeni.

A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök harcolnak, magyar intellektuálok a magyar proletariátus soraiban, a magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is: munkások, prágai, brünni, hragyeci, osztravai intellektuálok s a többi elnyomott nemzetek milliói. Üdvözletünk egyben ünnepélyes jelentkezés abba a nemzetközi egységfrontba, amely lépésről lépésre, ha veszteségekkel is, de győzelmesen halad a szabadság felé.

Mindeddig kevés közvetlen kapcsolat volt köztünk. Hiányt jelentett ez számunkra is, az önök számára is. Ma, amikor az Önök munkáját látom, azt is látom, mi mindent tanulhatunk módszerükből. Tanulni is fogunk. Ez az iskola a felszabadulás útjára tanít. Önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az önök felszabadulásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját.

Július Fučík mindenütt és mindenkor az erkölcsi elkötelezettség realistája volt. Mi, szlovákiai magyarok, hálával és büszkeséggel nyugtázhatjuk morális realizmusát! Koronatanúk vagyunk:

„Szerettelek benneteket emberek ..

Július Fučík egyszerre és egyben lehetett haláltvállaló férfi és derülátó bizonyosság. Szerette az embereket, szomorúságot mulasztón vállalta keserveiket. Szerette az embereket: az örömért halt meg! „Nevemhez sohse tapadjon szomorúság“: Fučíknak ez az üzenő testamentumos kérése elsősorban az élőket kötelezi. Aki elhagyja azt az utat, melyet Fučík mondanivalójával kijelölt és mártírhalálával törvénnyé hitelesített, az Fučík derű-