Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Igor Ivanov, Leningrad: A szovjet irodalom újdonságai
Minden nagy-nagy csodálatot ébreszt Ahma- dulinában. Elfojtott lélegzettel ír a fürdőző meztelen lányról, aki örömmel és önfedten adja át magát a tengernek (Fejét és vállát szivárvány övezte — írja szinte antik arányérzékkel), vagy tágranyitott szemmel bámul „az üveg fényes tükrébe“. Ám a költőnő nem elégszik meg ennyivel. Továbbmegy — az érzékeléstől az értelmezésig. Ám a tények értelmezése nagyon sajátos és egyéni, versei így komoly gondolati mélységet nyernek: Csak hömpölyögj — én állok még csuk susogj — én szótlan dermedek! Én meg égi könnyedségedet terheimmel váltom meg. Ahmadulina jól tudja, hogy bár végtelen a földkerekség, semmit nem fedezünk fel rajta, ha semmit nem figyelünk meg, és tudja azt is, hogy az üvegházi növénynek sejtelme sincs arról, milyen a záporverte föld. Azért figyel meg minden kis nádszálat, s még az unalmas városi villamosban is izmos lóról és vad nyargalásról álmodik — arról, hogy szél paskolja arcát és érzékei felszabadulnak és megittasodnak a mozgás örömétől. — Látod, a megoldás a mozgásban van, a mozgásban — ismételgeti magában, mint egy varázsigét: a fényképről hamisan tekint rám, ferdemetszésű szeme, mongolos arcéle... Ahmadulina kifejezőeszközeinek palettája meglepően gazdag, akárcsak sajátos lelkivilága. „Az irányjelző lámpák oly jók, akár a szlávok“ — vagy „Az élet jó volt, akár az elefánt“ — csak egy magabiztos költő írhat így. S végeredményben ez a legfontosabb — ez a friss fölmérése a jelenkori történésnek — ezek a friss, elhasználatlan képek. Igen, időszerűség, de nem a hagyomány romjain — időszerűség, mely mégis sokkal mélyebben gyökeredzik a ritmikai hangszerelésnél. Az orosz költők között ilyen volt B. Paszternák is, verselése hagyományos, de nagyonis időszerű költői gondolkodását tekintve. Szeretek minden költőt egy találó jelzővel jellemezni, olyan jelzővel vagy szimbólummal, mely kifejezné róla alkotott benyomásomat. B. Ahmadulina az őszi záport juttatja eszembe. Éppen az őszi záport. Nem a hosszantartó, alkonyatkor lezúduló záport — csak olyat, hogy közben a Nap is ki-kitekint a felhők mögül. S utána szinte párolog a föld, a nedves talaj és görögdinnye mámorító illatát bocsátja ki magából. Igor Ivanov, Leningrád K. Svolinský rajza
