Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
hanem egyszerre három sor fölé húzza ki, ezzel is időt nyer. No meg hogy Szenykán könnyítsen, a külső sorból is megtart magának egy részt és ehelyett egy keveset hagy a belső sorból a párjának. Míg a zsinórt húzza, a felső szemöldökívvel egyvonalban, jelekkel meg szavakkal magyarázza Szenykának, hol kezdje a falazást. Megérti a süket. Ajkát összecsücsöríti és a brigádos munkahelye felé sandít, mintha mondaná: megtáncol tatjuk őket? Nem maradunk le mögöttük! Nevetnek mind a ketten. A pallón már hozzák is a habarcsot. Négy pár ember hordja. A brigadéros úgy dönt, a kőművesek mellé nem raknak habarcsos ládát, nem fogják átönteni a saroglyából a habarcsot, nehogy megfagyjon. A sa- roglyát egyenesen leteszik a falazó kőművesek mellé, hadd rakják. Hogy a habarcshordók ne fagyoskodjanak odafenn, salakblokkokat fognak feldobálni. S ahogy a habarcsos láda kiürül, alulról máris hozhatják fel a következő teli saroglyát, az üressel pedig hajrá lefelé. A kályhánál le- olvaszják a saroglyához fagyott habarcsot, no meg magukról is, amennyire lehet. Egyszerre hoztak fel két saroglya habarcsot, egyet Kilgasz falához, a másikat Suho- vékhoz. A fagyban csak úgy füstölög, párázik a habarcs, de épp hogy csak meleg. Ha a vakolókanállal odakented, ne tátsd ám a szád, a habarcs egy-kettőre odafagy. Akkor aztán kalapáccsal verheted le onnan, mert a spahtlival nem mész ám semmire. Ha a téglát ferdén illeszted, az is odafagy, s úgy is marad ferdén. Ezt már csak a fejsze fokával verheti le az ember, aztán kaparhatja róla a habarcsot is. Suhovnak azonban biztos a keze. A salaktégla nem mind illik egymáshoz. Látja, melyiknek csonka a sarka, melyiknek ütő- dött le az oldala és azt is előre tudja, melyik oldalával fekszik jobban a salaktégla, a falon is látja, melyik hova kívánkozik. Suhov felkap a vakolókanállal egy adag párázó habarcsot és már oda is csapja, ahová kell, jól megjegyzi, hogy az alsó sarokba hol az illesztők, odaigazítja a felső tégla közepét. Pontosan annyi habarcsot ken oda, amennyi egy téglához szükséges. Kiragad a halomból egy salakot (de óvatosan — nehogy elszakítsa a kesztyűjét, mert hát a salaktégla erősen szaggatja a ruhát). Elegyengeti a habarcsréteget és odabiggyeszti a salakblokkot. Gyorsan illesztgeti a téglát, megütögeti a simítólapát nyelével: vigyáz ha nem egészen jól fekszik arra is, hogy a külső fal a zsinórmérték szerint emelkedjék, hogy a tégla széltében és hosszában is vízszintesen kerüljön a helyére. Akkor aztán oda is ragad, odafagy. Ha az illesztésnél oldalt kicsurog a habarcs, gyorsan lekaparja a spahtli élével és messzire csapja a faltól (nyáron ez a habarcs a következő téglára menne, de most erre gondolni sem lehet), aztán megint megvizsgálja az alsó sort, mert megesik néha, hogy egész tégla helyett, csak valami törmelék fekszik ott, majd újra odakeni a habarcsot, de úgy, hogy baloldalt egy kissé vastagabb réteg legyen, a salaktéglát sem vágja csak úgy oda, hanem jobbra-balra igazítja, ezzel is kisajtolja a felesleges habarcsot a két tégla közül. A szeme akár a mérőón. Rakja függőlegesen. Rakja vízszintesen. Beragadt. Jöhet a következő! Megy a munka. Ha két sort felhúztunk, no meg a megkezdett falazás hibáit is kijavítjuk, utána simán megy. De addig jól nyissa ki a szemét az ember! S rakta, rakta a külső sort, téglát tégla után, egyre közeledett Szenykához. Ott a sarokban Szenyka is egyre távolodik a brigadérostól, ugyancsak erre közeledik. Suhov már int is a szemével a habarcshordók felé, gyorsan, hordjátok a habarcsot kéz alá! Egyre jobban belelendült, arra sincs ideje, hogy az orrát megtörölje. Szenyka már közvetlen közelében van, most már ugyanabból a habarcsos ládából merítenek mindketten — szemlátomást fogy a habarcs. — Habarcsot ide! — ordít Suhov a falon keresztül. — Adjuk! — kiált fel Pavlo. Már hozzák is a ládát. Kimerik ebből is, ami folyékony, de már jóÄkán odatapadt a saroglya oldalához, azt már kaparják le a habarcshordók. Csak megkérgesedik és nekik kell fel-le hurcolniuk. Rakd le! Jöhet a következő! Suhov meg három kőművestársa, már nem érzik a hideget. A gyors, lélegzetelállító munkától először átjárja őket a meleg — az a meleg, amitől a buslát, a pufajka, az alsó, meg a felső ing alatt egy kissé nyirkos lesz az ember teste. De nem állnak meg egy szempillantásra sem, csak húzzák a falat tovább és tovább. Egy órával később átjárja őket az a második
