Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Tóth Tibor: Irodalmi viták a csehszlovák írókongresszus előtt

madik személyben van jelen. Nem mondják el. Emlékezetem szerint a fiatalok mindig azzal fejezték ki szerelmüket a lira iránt, hogy elmondták saját verseiket. Most csak vitahozzászólásokat szavalnak. Kevés a költők nyilvános fellépése. Városunkban lassan már el is feledkeznek arról, hogy voltak valamikor irodalmi estek, amelyeken a költők kéziratos verseiket olvasták fel. Csakis a visszhang, az emberek reakciója igazolhatja a verset, a költőt. Meglepett, hogy Števček kritikus létére azt mondta, nem a poétika a fontos, hanem a poézis. Felszabadító megállapítás ez, s éppen a legjobbkor hangzott el.

Ctibor Štítnický zárószavában rámutatott, a vita maga igazolta Števček vitaindító téze- seinek helyességét, legfőbb ideje, hogy konkrétan és vitakészen foglalkozzunk az úgynevezett konkrét költészet képviselőinek lírájával és elméleti cikkeivel, ha azt akarjuk, hogy irodalmi életünkben ne csupán port verjenek fel, hanem a szocialista költészet szerves, társadalmilag hatékony részévé váljanak. Ami a fiatal költők elméleti cikkeiben rokonszenves, az a tény, hogy hibáik és helytelen nézeteik ellenére gondolkodnak munkájukról, elsősorban a költői mesterség problémáiról. De még rokonszenvesebb volna, ha ugyanilyen szenvedélyesen vizsgálnák költészetük társadalmi szerepét, helyüket és feladatukat mai társadalmunkban. Természetesen a legfontosabb és döntő szerepet a mű, a könyv játssza, nem pedig a költői program.

Az az érzésünk, hogy az írókongresszust megelőző vita a két legfontosabb műfajban — a költészetben és a szépprózában — zömében már lezajlott. Nyilván sor kerül még — esetleg tartalmas, figyelemre méltó és szellemes

— hozzászólásokra, vitacikkekre, a lényeg azonban mindkét műfaj vitájában már kifejezésre jutott: ma az új költészet eszménye nem születhet meg anélkül, hogy a művész ki nem mondaná a költészet társadalmi kötelezettségeit, állásfoglalásait az élet és az ember problémáival kapcsolatban; a próza nem lehet el a szocialista élet harcos eszménye nélkül.

Nagyon leegyszerűsített, sokaknak talán nemtetsző megállapítások; mégis a vita anyagából elsősorban ezt a kettőt kell kiemelni, főleg ha —arra gondolunk, hogy irodalmunk e két legfontosabb műfaja az utóbbi években idülten bajlódik a társadalmi problémáktól való elfordulás már nem is gyermekbetegségével, s mint a vita során többen mondták, a sok aggályoskodásban, próbálkozásban, keresésben elsikkadt az irodalom lényege, hivatása: művészi és társadalmi létjogosultsága

Remélhető, hogy a csehszlovákiai írók nemsokára összeülő kongresszusa, ha nem is ad az irodalom fejlődését, fellendülését rakéta sebességre gyorsító csodaszert, legalább a helyzetnek, irodalmunk mai állapotának felmérésével megteremti a jövendő továbbfejlődés kiinduló bázisát.