Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - SZÍNHÁZ - A bizalom drámája a MATESZ színpadán
példaadó művészi tette, hanem egész kulturális életünk jelentős eseménye. Ha Nezval Manón Lescaut-ját pozitívumként könyvelhettük el, a Dobozy-bemutatót már azért is tartjuk jelentős előrehaladásnak színházunk történetében, mert hosszú idők, talán évek óta nem állott ilyen nehéz feladat előtt. A Manón Lescaut-t színesen és lebilincselően eljátszani tehetséges fiatalokkal dicséretes vállalkozás volt, de semmiképpen sem járt oly birkózással, mint ennek a korszerű darabnak helyes beállítása. Dobozy lélektani drámája, színpadi vitája a bizalomról és az erkölcsről tagadhatatlanul igen nehéz feladat elé állította a színházat. Emelhetünk kifogásokat — és meg is tesszük őket — a rendezői és színészi munka helyenkénti elégtelensége és hiányosságai ellen, de egészében el kell ismernünk a mondanivaló helyes értelmezését mind a rendező, mind az együttes részéről. Konrád József, a színmű rendezője, résztvett Dobozy játéka prágai bemutatója előkészítő munkájában, rendezői elképzeléseiben meg is látszott, hogy Prágában értékes tapasztalatokat gyűjtött, és megítélésem szerint kihozta az együttesből a legtöbbet, amit jelen pillanatban kihozhatott. Különösen a játék első részében olyan atmoszférát tudott teremteni a színpadon, amilyent ritkán érezhetünk a jobb adottságokkal rendelkező vidéki szlovák színpadokon — ilyen igényes mondanivalójú, mai tárgyú színmű előadásain. (Szükségesnek tartom, hogy olykor-olykor ilyen párhuzamot vonjunk és összehasonlítást tegyünk, mert a mi hivatásos színjátszásunk nem elszigetelt jelenség, hanem része az egész szlovák színjátszásnak, és ha van is a stílus, a játékmodor, a temperamentum tekintetében eltérés, lényegesen több a közös vonás, amely színészeinket és rendezőinket serkentheti.) írjuk még Konrád javára, hogy a helyes értelmezés mellett jól mozgatja színészeit, a vitázó szóban megérzi és meg játszat ja a drámát és a dráma befejező képe kivételével izgalmas érdeklődést tud kelteni. Kifogásoljuk, hogy színészei — elsősorban a máskülönben rokonszenvesen játszó Gyurkovics Mihályra gondolok — a kelleténél többször fordítanak hátat a beszélőnek és így a nézőnek is. Olyan játékstílus ez, ami igen nagy művészeknél, akik testtartásukkal is -érzékenyen tudnak reagálni, helyes lehet, de nem helyeselhető kevesebb tapasztalattal rendelkező színészeknél. A befejező kép nemcsak brilliáns szópárbaj, de két lélek közeledése is — a rendezői és színészi munka nem érezteti kellően ezt a közeledést, és ez azért sajnálatos, mert itt kulminál a darab mondanivalója, Dobozy sok okos fejtegetése itt csúcsosodik ki. Turner Zsigmondot, az együttes egyik főerősségét, annyiszor láttuk intrikus szerepekben, hogy nehezen képzeltük el atomtudósnak. Testi alkatában, arcában valóban nincs meg az a tudósi jelleg, ami megvan Básti Lajosban vagy Karéi Högerben, a budapesti, illetve prágai Agassban, — de nem állíthatjuk ezzel, hogy adósunk maradt Agass jellemének sok vonásával. Jól játszotta meg az igazi bizalom hiányában vergődő, gyötrődő, fiát féltő embert, aki megérzi, hogy nem elegendő munkatársai között lenni, de hozzájuk akar tartozni. Meglepően jól hangzanak a magnetofonba mondott szavai, jól tagolt és árnyalt beszédében meg- éreztük a szerepét átélő művészt, és éppen ez a jelesen reprodukált szó keltette azt az érzést, hogy a bemutatón, az élő beszédben, művészi képességei kifejtésében hátráltatta az izgalom. Sorban mindjárt mellette a menyasszonyát játszó Lengyel Ilonát kell említenem. Szép a beszéde, jó a mozgása, egész játéka kulturált és átélt, ami annál nagyobb erény, hogy játék- lehetősége lényegesen kisebb, mint a férfi- szereplőké. Első jelenete az Agass fiát alakító Várady Bélával kitűnőnek mondható. Várady egyébként mindvégig jó volt, friss, lendületes a játéka és beszéde is ízes, hibátlan. Fazekas Imre alakítja Barlát, Agass ellenlábasát; Cserepest, az atomkutató intézet megalkuvást kereső, gerinctelen igazgatóját pedig Siposs Ernő. Mindketten a tőlük szokott eszközökkel próbálnak több és kevesebb sikerrel igaz, élő embereket állítani a néző elé. Játékuknak vannak jó, hatásos pillanatai, birkózásuk a nagyon igényes szerepekkel dicséretes és remélhető, hogy a további előadások során, leküzdve a bemutató lámpalázát, árnyaltabban és hitelesebben tudják megmutatni jellemxestő képességüket. A többi mellékfigura: Tóth László, Udvardi Anna, Bottka Zsuzsa, Palotás Gabi, Kovács József, Wieder Antal és Bugár Gáspár a MATESZ szokott színvonalán játszott és jól egészítette ki az együttest. Külön kell szólnom N. Nývlt kitűnően sikerült díszleteiről. Voltaképpen egy díszletről van szó, amely a kevés bútorzat átállításával és a vetített háttérrel meglepően jó hatást keltett és igen jó mozgáslehetőséget biztosított a színészeknek. Példaadó tervezői munkáról van szó, amely irányt szabhatna a színház életében. Összegezve beszámolónkat, állapítsuk meg, hogy a jő évadnyitást újabb pozitív tett követte, amelynek bizonyára erős visszhangja lesz közönségünknél. A MATESZ a maga számára levonhatja azt a tanulságot, hogy nagyigényű színművekkel is lehet nagy sikert aratni. Egri Viktor
