Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - FIGYELŐ - Sándor László: Irodalmi levél
tíz eddiginél alaposabban foglalkozzunk a szomszéd népek irodalmával." A második világháború végéig irodalomtörténészeink általában nem vettek tudomást az úgynevezett „kis népek“ irodalmáról. Babits Mihály például Az európai irodalom története című könyvében még csak említésre sem méltatta a román, szerb vagy cseh irodalmat, Szerb Antal pedig háromkötetes Világirodalom- történetének csak függelékében emlékezett meg róluk, s ott is átlag fél oldalt szentelt e9y-e9y ..kis irodalom“ ismertetésének. E két egymás mellé állított tény is — mint annyi sok más — híven tükrözi a polgári és szocialista világszemlélet közötti mély ellentétet. Kulturális kincseink megbecsülése közelebb hoz bennünket egymáshoz, és egyben fokozza saját értékeink megbecsülését. S befejezésül hadd jegyezzek ide egy eseményt a közelmúltból. Ez év tavaszán történt, szűk körben, de maga a tény mégis nagy jelentőségű és széleskörű visszhangra számíthat. A budapesti Csehszlovák Kultúra helyiségében Szalatnai Rezső Petőfi cseh tolmácsolóiról tartott kitűnő szabadelőadása után Győri Dezső, a Duna-táji népek közötti barátság és együttműködés régi, kiváló harcosa, az egykori sarlós-mozgalom ihlető lírikusa figyelemre méltó javaslattal fordult a hallgatósághoz: „Petőfit, a világszabadság nagy költőjét idézte elénk az előadó, akivel ifjúságunk tavaszán, közel negyven évvel ezelőtt találkoztam Szlovákia fővárosában, azoknak a haladó diákoknak a társaságában, akik most harmincöt éve, nyáron a Gömör-megyei Gombaszögi táborban elindították a sokat emlegetett Sarlós-mozgalmat. Az előadó beszélt Petőfi szlovákiai szobráról is, amelynek érdekes históriája van. Ez a márványszobor jó 'harmincöt évvel ezelőtt egy rozzant pajtában hevert „elraktározva". A Sarlós-diákok felfedezték a szobrot. Fiatalos lelkesedésükben behatoltak a deszkaépületbe és egy nagy vörös szalaggal átkötött (magyar, csehszlovák, román és jugoszláv nemzetiszínű szalagokkal díszített) jelképes koszorút helyeztek el a világ szabadság dalnokának szabad jobb karjára. Ez a márványszobor most egy szép pozsonyi ligetben áll. Sokan vagyunk itt ezen az ünnepi esten, akik életünk egyik felét Csehszlovákiában, másik felét Magyarországon éltük le: volt sarlósok és írásbarátaik, egykori „újarcú magyarok" , akik már csaknem négy évtizeddel ezelőtt a névhez és a szocializmushoz vezető ösvényt keresgéltük, majd jártuk. És becsületes, tiszta meggyőződésből s jószándékból hirdettük, sőt: versben, cikkben és tettekkel szolgáltuk — egy magasabb szintézisnek probléma-megoldó erejében bizakodva — a Dunatáji népek barátságának hasznos, gyönyörű és megkerülhetetlen eszméjét. Tudok arról, hogy a harmincas évek végén a Sarló nyomdokaiban támadt prágai munkásegyesület, a Prágában dolgozó magyar munkások Petőfi Köre — amelynek vezetői szoros barátságban voltak Július Fuöíkkal — elkészítette Petőfinek egy másik szobormását, és mozgalmat indított, hogy ezt a Petőfi-szobrot Prágában állítsák fel. A Petőfi Kör tagjaitól tudom, hogy a mozgalmat helyeselte és támogatta Fučík is. A szobor felállítására azonban nem kerülhetett sor. Ezt a tervet is legázolta a fasiszta „barna pestis": az Európára rászabadult barbár-tragédia. Itt Fuőíkról és Petőfi cseh fordítóiról hallva, most felvetek egy gondolatot: Mi lenne, ha mi, volt sarlósok és volt csehszlovákiai magyar írók — itteni haladó szellemű magyar íróbarátainkkal egyetértésben — elhatároznák, hogy mozgalmat kezdeményezünk: állítsunk szobrot a világ szabadság és a népek barátsága író- szószólóinak! A haladó magyar fiatalság és a népek békéje igaz barátjának, a világszabadság cseh mártírjának: Július Fučíknak és Petőfi egyik legnevesebb szlovák fordítójának, a költő Hviezdoslavnak. Én úgy érzem: helyes volna.“ A jelenlevők lelkes felkiáltásokkal és spontán tapssal juttatták kifejezésre helyeslésüket. Azóta újabb visszhangra és barátokra talált a javaslat. A volt sarlósok és iróbarátaik, közéleti tényezők és mások meghányták-vetet- ték az ötlet-felvetést és helyesnek találták a gondolat megvalósítását. És az természetes is, mert e gondolatnak csak barátai, csak hívei lehetnek. Fučíkról és a Sarlóról szólva akaratlanul is toliam hegyére tódulnak a kiváló cseh író és harcos publicista üdvözlő szavai, amelyeket a Sarló 1931 évi országos kongresszusán mondott el: „A cseh munkásság s a cseh forradalmi intellektuelek üdvözletét hoztam el Önöknek... Mindeddig kevés közvetlen kapcsolat volt közöttünk. Hiányt jelentett ez számunkra is. Ma, amikor az Önök munkáját látom, látom azt is, mi mindent tanulhatunk módszerükből. Tanulni is fogunk. Ez az iskola (A Sarló S. L. jegyzete.) a felszabadulás útjára tanít. Önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az Önök felszabadulásának napja jelenti számunkra is a szabadság napját." (A Sarló jegyében, Pozsony, 1932, 139. I.) Felejthetetlen szavak! A lenini proletár nemzetköziséggel áthatott igazi kommunista szavai, amelyek ma is meleg árammal töltenek el mindenkit, akik az együttműködést, a népek barátságát őszintén óhajtják és nem puszta jelszónak vagy udvariassági aktusnak tekintik.