Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - DISPUTA - Igor Hrušovský: Petőfi
egymásközt és rokonságukkal általában szlovákul beszéltek és csak ritkán magyarul. Állítólag maga Petőfi is a nemzetiségi és nyelvi kérdésben csak aszódi diákéveiben döntött, akkor választotta határozottan a magyar nyelvet.2 Az internacionalizmus eszméinek fényében, a minden nemzet közös harcáért a feudális elnyomás ellen írja Petőfi lánglelkű költői szavait és ebben a vonatkozásban félelmet nem ismerő forradalmárnak mutatkozik. A mi Banšell Kolomanunk 1869-ben Petőfihez írt ódájában ennek_ a „világpoétának“ dicsőségét zengi. S. T. Šmatlák Hviezdoslav monográfiájában nagyra becsüli, (hogy Banšell épp akkor fordul ilyen melegen Petőfi felé, amikor az uralkodó magyar burzsoázia és a szlovák burzsoázia között az ellentétek egyre jobban kiéleződnek. Petőfi minden nép testvériségét és szabadságát hirdette. Hogy ezen a világon minden ember egyenlő és hogy senki sem nézhet felülről a másikra, írásaiból szó szerint is idézhető. Sokat merített a népköltészetből és műveivel az egész emberiséget kívánta szolgálni. Áldásos és forradalmi hatalma művészetének köztudomású. Számos műve még életében széles visszhangra talált a magyar nép körében, beleitatódott gondolkozásába, érzelmi világába és eltökéltségének forrása lett. Költeményei népet ébresztő, hatalmas feladatok vállalására buzdító szózatok. Mint ahogy Illyés Gyula mondja: a kiebrudaltak millióit a nemzetközösségbe s az elmaradt nemzeteket a világ nemzeteinek közösségébe akarta vezetni. Költeményei hamarosan a "világirodalom gyöngyszemeivé váltak. Szeretettel csüngött a természeten3 és az életen, zsenialitásának leggyönyörűbb gyümölcseit ennek a szeretetnek a melege érlelte. Beethoven-hez hasonlóan, aki a bizonyos művészeti szabályokat kizárólagossági elvvel védelmező tanárkodó törekvések ellen azt vallja, hogy a valódi művész a szabályokat nem betölteni, de eltörölni hivatott, Petőfi is nagy hévvel jelenti ki már szárnybontásainak éveiben: „Iskolai szabályoknak / Lelkem sosem engedett, / Támaszkodjék szabályokra, / Ki szabadban félve mén. / A határtalan természet / Vadvirága vagyok én.“ És akárcsak Beethoven számos zenedarabjában, ahol a sors fenyegető elemei lírai meghitt témával fonódnak össze, nem egy Petőfi költeményben is féktelen drámák szálai bogozódnak, amelyeken belül a határtalan küzdelem, a legmagasabb emberi eszmék, a haza és a világszabadság eléréséért folytatott heroikus erőfeszítés Petőfi természethez fűződő mélységes szeretetével re- zonál. I. Kupec helyesen állapítja meg, Petőfi egyike azoknak a géniuszoknak, akik túl tudtak nőni az érzékeny költő magára hagyatottságán, és a nép felszabadításának magasztos gondolataiba bele tudták sűríteni saját személyüknek s egyediségüknek mélységét... ennek a gondolatnak az íve alatt megteremtették azt, amit forradalmi romantizmusnak hívunk, az egyedinek, az össznépinek az egységét, a szenzibilis lírát össze tudták kapcsolni a forradalmi tettel. Legkitűnőbb költeményei a „világszabadság“ jegyében születtek, annak a világszabadságnak a jegyében, amelynek lelkes híve volt. A világszabadság eszméjét Petőfi a francia forradalomtól kapta, vérébe itatódott és világító művészetté izzott műveiben. 1) „A marxista filozófia kérdései“ című folyóirat 1982, 6. számában megjelent jubileumi cikk fordítása, amelyet a szerző a Kultúrny život hasábjain ez évben folytatott Petőfi vitára vonatkozó lábjegyzetekkel egészített ki. 2) Azokról a bizonyos kitételekről, amelyeket szlovákellenes beállítottságának bizonyításául hoznak fel, Ivan Kupec „Nesmrtelni" (Halhatatlanok) cimű művében Bratislava, 1963 meggyőzően írja: Petőfi a magyar nép harcának elkeseredett hevében és az egyedülmaradottság érzetében a mi címünkre éles szavakat használ, de ezeket az európai forradalom perspektívájának nézőpontjából és az 8 „világszabadságának“ nézőpontjából írta. Különben is Petőfi azt megelőzőleg már magát a magyar népet is éles szavakkal illette, amikor annak kutya- megalázottságáról ír. Ha „megtudjuk érteni“ Petőfi felháborodott szavalt, nem beszélhetünk ugyanakkor ezeknek „nacionalista soviniszta karakteréről" (M. Gašparik) és Marxnak hasonlóan éles szavait sem minősíthetjük így, amelyeket ugyanaz a történelmi helyzet sugall. Marxtól és Engelstől távol állt filisteri értelemben minden szlávellenes beállítottság (ezt kézzelfoghatóan bizonyíthatjuk a lengyel forradalommal kapcsolatos beszédeikből). Ök mindig a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit
