Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - DISPUTA - Csanda Sándor: Egy téves irodalom szemléletről

lom lényegét: a társadalmi haladást, az emberiség fejlődésének törvényszerűségeit. (Ebben a kérdésben a román forradalmi mozgalom ideológiailag legfejletebb vezetője, M. Bálcescu kivételt jelent a nem magyar nemzetek között, mert híveivel nem csatlakozott a Habsburgok ellenforradalmához, és 1849-ben meg is egyezett Kossuthtal.)

Az idézett cikkből és M. Gašparik magyarázataiból azonban nem derül ki a tragikus ösz- szeütközés társadalmi és forradalmi alapja, pedig csakis a két nacionalizmus konfliktusának vizsgálatakor lehetne felderíteni a történelmi igazságot. Ha a szilovák olvasó ezeket a cikkeket olvassa, úgy látja, hogy a magyar forradalmi költők valamiféle sötét soviniszta elfogultságból, vagy elmagyarosító szándékkal támadták a szlovákokat. „Banšell nagy csodá- lója volt Petőfi Sándor költészetének, főként szabadságköltészetének. De micsoda vehemenciával száll szembe a Magyar forradalmi költészet szelleme c. cikkében Petőfi művének azzal a részével, amely csak a magyarok szabadságáról énekel és a nem magyar nemzetekhez viszonyítva nacionális sovinizmus árad belőle, Petőfi költészetének azon részével, mely előtt a nem magyar nemzetek csupán éhes, utálatos hollók, aljas csorda és tetvek“

— írja M. Gašparik (Túhy mladosti, 36—37).

A kérdést ilyen módon, csupán a nacionalizmusra korlátozni valóban megtévesztő, s ebből származik a Kultúrny životban közölt cikkek félreértéseinek nagy része (1963. 24., 28., 30. sz.). Az Élet vagy halál c. versben ugyanis nem ez a központi probléma, hanem a forradalom, melyet 1848 szeptemberében minden oldalról (fegyverrel támadtak meg. Lássuk, hogyan elemezte ezt a költeményt Petőfi életművének egyik legkiválóbb szakértője, Illyés Gyula, közel harminc évvel ezelőtt írt Petőfijében: „De Nagybányáról vissza kell fordulnia; Erdély már lángokban áll, akár a Délvidék, akár a Felföld. A költő hasztalan futkos fűhöz-fához, megyéhez, alispánhoz, hasztalan szerkeszt jelentést és felhívást, a tízezres tömegekbe gyülekező románság előnyomulásának nem tud gátat vetni. A küldetés eredménye

— mint annyi másé — egy vers, a magyarság, a megsebzett oroszlán felbődülése az ugrás előtt.

A Kárpátoktul le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar.

Ha nem születtem volna is magyarnak,

E néphez állanék ezennel én,

Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb, Minden népek közt a föld kerekén.

Idegtépő vers. A vihart, zivatart, bősz üvöltést, az erőteljesség rekvizitumait a köznapi, az oly szemléltető szétszórt haj teszi hitelessé. A költemény itt válik egyszerre fenségessé, s a szabadjára eresztett harag, a következő szakaszok, tajtékzó káromkodások, a

„csorda" a „tetvek“ ellenére is až marad. Sőt épp azok által marad az. A szenvedély legmagasabb felröppenése közben is a költő e talajon áll. S micsoda talajon! A magyar földet, isten kalapján a bokrétát, durva lábak tapod- ják. A vers kegyetlen ;lázítás a félrevezetett nemzetiségek ellen. Nincs idő a magyarázkodásra, hogy az érvek igazak-e, jogosak-e. A költőt nem a neofiták lelkülete teszi türelmetlen magyarrá, hanem elsősorban az a meggyőződés, amelyet a jövendő is igazol, .hogy most a magyar a szabadság népe. A szabadságharc vezetői sok hibát követtek el, nyíltan megállapítottuk. Hogy a nemzetiségek akkori vezetői miért követtek el még több hibát, azt a megértés érdekében mostani fiaiknak kell megállapítanak. A költő — kell hivatkoznunk az Egy gondolatra? az Egyenlőségi Társulat első kiálványára? — az egész emberiség védelméért dobja magát harcba.“ (Illyés Petőfi c. könyvéből, mely megjelent csehül és franciául is.)

Illyés Gyula megállapításait azzal kell kiegészítenünk, hogy Petőfi idézett költeményében benne van a legfőbb politikai igazság: „Reánk uszít a hűtlen király.“ 1848-ban a Habsburgok éppúgy saját céljaikra használták ki a szomszédos kis nemzetek egymás közti viszályait, mint 1938-ban Hitler. Az „Oszd meg és uralkodj“ jelszóval titokban felülről irányított nacionalista harcoknak ezt a lényegét csak az nem látja meg, akit a nemzeti korlátoltság megakadályoz abban, hogy a szélesebb összefüggéseket is vizsgálja. Igaz, hogy Petőfi verse nem veti fel azt a kérdést, miért tudta a király félrevezetni a nem magyar nemzeteket, de a forradalom megtámadásakor egy forradalmár mindig csak a védekezésre gondol. Persze, aki Petőfit egyoldalúan s komolyabb elemzés nélkül sovinisztának tartja, az Illyés Gyulának sem -hisz egykönnyen, ezért szükségesnek látszik megnéznünk, mit mond erről a kérdésről Marx, aki nem vádolható részrehajlással: „Első ízben az 1848-as forradalmi mozgalomban, első ízben 1793 óta, meri szembeszegezni egy nemzet, melyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, a gyáva ellenforradalmi dühvei a forradalmi szenvedélyt, a fehér terrorral a vörös terrort, hosszú idő óta először akadunk egy valóban forradalmi jellemre, egy férfire, aki népe nevében fel meri venni a kétségbe esett harc kesztyűjét, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben — Kossuth Lajos... A tömegfélkelés, a nemzeti fegyvergyártás, papírpénz, a rövid úton való elintézése mindenkinek, aki a forradalmi mozgalmat gátolja, a forradalom permanenciában — vagyis a dicső 1793-as év valamennyi fő vonását újra fel* leljük...“

Az a bizonyos „szenvedély“, melyet oly élesen elítél Banšell cikke tehát Marx szerint értékes forradalmi tulajdonság volt. Természetesen az is igaz, hogy Petőfi rendkívül egyenes, hajlíthatatlan jellemű volt, ha a haladás ügyét látta veszélyeztetve nem válogatta meg a kifejezéseket. Figyelembe kell vennünk azt