Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - DISPUTA - Csanda Sándor: Egy téves irodalom szemléletről

rázza ezt a történelmi helyzetet Marx is, pedig ő látta az igazság másik felét is.) Ami pedig a kegyetlen magyarosítást illeti, már csak azért sem érvényesülhetett volna a vers szerzése idején, mert nemcsak Szlovákia területe, hanem még Buda is német kézen volt. Az elmagyarosítást Petőfi egyetlen írásában sem támogatja, s általában Kossuth politikáját is balról, nem egyszer a világszabadság szemszögéből bírálja.

A forradalmi költészetről szóló cikk szarvas tévedései azonban csak ezután következnek: „De lojalitása (értsd: a magyaré) feltételekhez van kötve és nem megbízható (eredeti kiemelés). Sok történelmi példa bizonyítja, hogy amíg az uralkodó őszintén gondolkozik, a magyarokról, amíg nincsenek veszélyeztetve jogaik, addig áldozatkész alattvalókat talál bennük, ellenkező esetben azonban könyörtelen gyűlölettel támadnak az uralkodó család ellen, nem kímélve a kereszténység elvét, mely szerint engedelmesnek kell lenni bármely felsőbb- ség iránt, és lebecsüli Krisztus szavait: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré.“ A magyar forradalmi költészet drasztikus példája annak, micsoda illojalitásra képes a magyar törzs, ha büszkeségében megsértik és veszélyeztetve látja a haza szabadságát. — Petőfi az Apostolban megírt egy látomást, habár Greguss szerint nemsikerültet, a király megöléséről és azonkívül hét más verset, olyan hűtlen tartalmút, (A királyok ellen, Királyokhoz, Készülj hazám, Király és hóhér, Ausztria, Itt a nyilam, Akasszátok föl a királyokat), hogy Greguss újabban nem merte őket közzétenni.“ (Az igazság az, hogy a cenzúra sokáig nem hagyta közzétenni, s mivel Magyarország egészen 1945-ig „királyság“ volt, ezeket a költeményeket a magyar reakció a Horthy- rendszer idején is éppen ilyen szempontból támadta.)

Ezután néhány oldalon keresztül magyarázatokkal ellátott idézetek következnek „mint elrettentő példa arra, milyen mélyre süllyedhet a költészet, ha hagyja magát a szenvedélytől elragadtatni“. Lévay József egyik versének részletéből a szerző azt emeli ki, hogy a király „mint kivert kutya“ távozik, mert nem fogadja be sem a menny, sem a pokol. S ehhez ilyen magyarázat fűződik: „Micsoda hallatlanul drasztikus hang, milyen alávaló hasonlatok! Veszett ember szájába való szavak, nem a mú_ zsa igazi felszenteltjei lírájának hangjai.“... „Petőfi megengedi magának, hogy olyan önkényesen írja le Dobzse László királyt, mint valami csavargót, bizonyára nem szándékozva ezzel a királyi személy tekintélyét növelni.“ {Csupa igazság, hiszen Petőfi egyik példaképe Dózsa György volt, akinek forradalmát ez a király tapostatta vérbe.) „Talán nem kell bizonyítgatni, hogy ezek az önkényes ötletek és a szenvedély termékei méltók a megérdemelt megvetésre. A művészi géniusz magasságának nyugodtnak kell mutatkozni a szenvedély viharában, a világ prózájának tisztátalan hullámaiba leszállni, méltatlan a költészethez —

csinálja ezt akár Petőfi, akár Rouget de Lisle (a Marseillais szerzője), mindegy.“

Ezek a részletek jól megvilágítják e szemlélet politikai lényegét: minden fajta forradalmi költészetet el kell ítélni, akkor is, ha magyar, akkor is, ha francia, mert drasztikus, mert bántja a királyt, és az uralkodó osztályt. Azt is hozzátehetjük, hogy még fokozottabban jön ez számításba a szocialista forradalmi költészet esetében, mert az még következetesebb, a királlyal és az uralkodó osztállyal való leszámolás követelésében. Az ilyen sze/nlélet természetesen nemcsak a forradalmi költészetet, hanem a forradalmat is elítéli; teljesen ellen- forradalmi és reakciós jellegű; Minél következetesebb egy forradalmár, annál bátrabban támadja a királyokat, császárokat és az uralkodó osztályt. Talán mondanom sem kell, hogy ebben a kérdésben a marxista forradalmárok állnak az élen, de a feudális hatalmasságoknak ez a védelme még a burzsoá politikusok és történetírók szemében is reakciós, mert ők rendszerint a polgári köztársaság eszméje alapján ítélik meg a királyt. Köztudomású, hogy kivégezték a királyt már a XVII. századi angol polgári forradalomban és a Nagy Francia Forradalomban is. Mit mondjunk ilyen szemlélet alapján a szocialista forradalmakról, hiszen nálunk már az iskolás gyerekek is tudják, hogy ennek egyik elsőrendű feladata a királyság és az uralkodó osztály likvidálása. A proletárok indulója, az Internacionálé, nyilvánvalóan még Petőfi forradalmi indulóinál és a Mar- seillaisnél is következetesebb, tehát a fenti elmélet alapján „drasztikusabb“, „veszettebb“. A forradalmi költészetnek ebben a megrágal- mazásában a haladásnak mégcsak a látszata sincs meg. Egyébként, minden forradalmi mozgalom ilyen „drasztikus“ kifejezéseket használt az ellenséggel szemben, így pl. a Szlovák Nemzeti Felkelés is 1944-ben.

A továbbiakban a szerző azt fejtegeti, hogyan lépett fel a magyar forradalmi költészet a haza nem magyar lakosaival szemben. Ez már nem olyan egyszerű kérdés, s nyíltan meg kell mondanunk, hogy az 1848-as magyar forradalomban mint általában a burzsoá demokratikus forradalmakban, voltak ellentmondások. A forradalom vezetői a nemzetiségi kérdésben súlyos hibákat követtek el. Ugyanakkor azonban, akit nem korlátoz a saját nemzetéhez való szubjektív viszony az igazság felismerésében, azt is elismeri, hogy a nem magyar nemzetiségek vezetőinek a Habsburg-ellenforradalomhoz való csatlakozása mindenképpen tragikus tévedés volt, hiszen ha a magyar forradalom nem teljesítette követeléseiket, a bécsi reakciótól ez még távolabb állt. A Báttyhány-kormány, majd Kossuth tévedései a nemzetiségi kérdésben elősegítették a forradalom bukását, a másik oldalon pedig a szlovák nemzeti mozgalom vezetői a Habsburg-reakcióhoz kötötték eredetileg haladó célkitűzéseiket, ami tragikus csalódáshoz vezetett. Amint az idézett cikk is mutatja a későbbiek során azt is megnehezítette, hogy egyes írók megértsék a forrada