Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - DISPUTA - Csanda Sándor: Egy téves irodalom szemléletről
Amint a továbbiakból kitűnik, Banšell viszonya Petőfi költészetéhez több okból is figyelemre méltó. Az egyikre már Pavel Bújnák szlovák irodalomtörténész figyelmeztetett mintegy harminc évvel ezelőtt. Bújnák professzor nem tartotta magát marxista szelleműnek és Petőfiről nemcsak pozitiven szól, hanem fajipszichológiai alapon bizonyos fenntartással; költészetének Banšellel való kapcsolatára azonban felhívja a figyelmet: „A szlovákoknál szintén hamarosan jelentkezik Petőfi költészetének hatása. Felismerhetjük Petőfi költészetének gyönge visszhangját Kalinčiak költészetében, ennél sokkal nagyobb hatás jelentkezik K. Banšell költészetében és némileg Hviezdoslav ifjúkori alkotásaiban is. Megemlíti, hogy Mat- zenauer fordította Petőfi költeményeit és kiadott egy egész kötetre valót, Hviezdoslav felnőtt korában is visszatér Petőfihez, és lefordítja legjelentősebb verseit. Petőfinek a szlo- yák irodalomra gyakorolt hatása még egy hozzáértő ember felülvizsgálására és összehasonlítására vár.“ (Egyetemi előadások jegyzete.) A feladat tehát az lett volna, hogy egy szakember összehasonlítsa, mi köti össze Petőfi és Banšell líráját, az új válogatás azonban ennek inkább az ellenkezőjét mutatja be. A most kiadott Banšell-kôtetben benne van Petőfihez c. ódái hangú költeménye, de a vitacikkek közé M. Gašparik felvette A magyar forradalmi költészet szelleme c. alkalmi írását is, mely számos elvi kérdésben pontosan az ellenkezőjét állítja Petőfiről és a forradalmi költészetről annak, amit Banšell idézett versében olvashatunk. A marxista irodalomtudomány a felszabadulás óta számtalan tanulmányban hangsúlyozta Petőfi forradalmi költészetének világirodalmi jelentőségét, s néhány esetben már a szocialista forradalommal rokon vonásait is. A csehszlovák irodalomtudomány 1949-óta szintén azonosította magát ezzel a kritériummal és módszerrel. Csupán példaként említünk néhány hazai tanulmányt: méltatások Petőfi halálának százéves évfordulóján: Ivan Kusý á Slov. pohladyban, Laco Novomeský a Nové Slovoban és a Pravdában, Jan Drda és Július Dolanský a Lid. Novinyben, F. R. Tichý a Nový Životban. Nagyobb terjedelmű értékelések: J. Dolanský könyve „Petőfi, básnik maď. lidu“ (1950), E. B. Lukáö utószava az Apostol fordításához. (1951), Milan Pišút professzor cikke a Kult. Zivotban (1953), Andrej Mráz akadémikusé a Pravdában (1954), Ctibor Štítnický és Ivan Kupec esszéje (ez utóbbi kétszer megjelent Ján Smrek fordításainak utószavaként s egyszer a Nesmrtelní e. gyűjteményben). Ezek után az olvasó joggal csodálkozhat, hogy Túhy mladosti c. válogatásban (1963-ban) olyan rágalmakat is közölnek Petőfiről és általában a forradalmi költészetről (elsősorban a királyellenes és Habsburg-ellenes versekről), melyeket több mint 100 éven keresztül hangoztatott a reakció, nem utolsó sorban az Osztrák Magyar Monarchia és a Horthy-rend- szer hivatalos politikusai, s néhány történésze is. Mikuláš Gašparik pedig bevezető tanulmányában nemcsak jóváhagyja ezt a szemléletet, hanem úgy hangsúlyozza, mint a szerző ideológiai érettségének bizonyítékát („svedčí o Banšellovej ideovej zrelosti“). A magyar forradalmi költészet szelleme c. cikk 1874-ben jelent meg Ján Bobula lapjában, a Slov. Noviny-ben, Koloman Banšell ekkor életének súlyos, ellentmondásos időszakát élte, röviddel e „fejtón“ megjelenése előtt írta ugyanilyen éles hangú támadását a szlovák nemzeti élet akkori vezére, J. M. Húrban ellen, melynek ellentmondásait Gašparik tanulmánya is helyesen fejtegeti. Természetesen konfliktusban állt a magyar uralkodó osztály nemzetiségellenes politikájával is, mely 1867 után, amikor a bécsi udvar kiszolgáltatta a nem magyar nemzeteket e soviniszta politikának, egyre fokozódott. Az uralkodó osztály elmagyarosító politikája tehát feszült légkört teremtett a szlovák értelmiség számára, s Banšell esetében ehhez hozzájárult az is, hogy nemzetének konzervatív vezetőivel is élesen szembekerült. Az eredmény: lelki meghason- lás, ellentmondásokkal teli újságcikkek, s az egyébként is gyönge idegrendszerű, ingerlékeny, költő többször gondol öngyilkosságra. A magyar uralkodó osztály pedig ekkor kezdi kisajátítani Petőfi költészetének egy részét nacionalista jelszavainak megvalósításához, s az Orolban és más szlovák lapokban közzétett cikkek alapján ekkor kezdődik az első éles Petőfi-vita a szlovák és a magyar sajtó között. Banšellnek Petőfivel szemben hangoztatott nyilvánvalóan átmeneti jellegű igazságtalan ítéletét tehát erősen befolyásolták az említett ellentmondások s az a tény is, hogy a szlovák nemzeti értelmiség tagjai Petőfi-elleniségükkel is az elmagyarosító törekvések ellen tiltakoztak. Különös, hogy Gašparik szakszerűen elem_ zi a Húrban ellen írt cikk ellentmondásait, de az utána közzétett Petőfi elleni támadásra ezt a szempontot nem alkalmazza. Nem elemzi az idézett Petőfi-versek egészének tartalmát és keletkezésüknek körülményeit sem. Pedig ezek az összefüggések az elfogult hang alapján nyilvánvalóak, a Hurban-vitában használt élesen megbélyegző kifejezések egy része szó szerint is előfordul a Petőfi elleni támadásban. Bizonyos pszichológiai összefüggés is valószínűnek látszik a Hurban-ellenes Banšell-cikk és a magyar forradalmi költészetről szóló tárca között. Az említett körülmények érthetővé teszik Banšell cikkének megjelenését 1874-ben a magyar-szlovák nacionalista ellentétek kiéleződése idején. Sokkal kevésbé érthető, miért teszik ezt ilyen elfogult szellemű magyarázatokkal 1963-ban, és semmi körülmények között sem jelentheti azt, hogy ezekkel a királypárti, ellenforradalmi nézetekkel akár egyetlen elfogulatlan mai olvasó egyetérthessen. Lássuk hát, miről is van szó A magyar forradalmi költészet szelleme c. cikkben. A bevezetés azt fejtegeti, hogy a nemzeti
