Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Gál Sándor: Versek
ünnep után reggel ünnep utáni reggel iszonyú a csend Ünnep utáni reggel üresség-köd por és tört poharak találkoznak A parkett még a suhanó talpak mámorát őrzi a székek a combok melegét s az érintések izgalmát Ünnep utáni reggel iszonyú a csend A táskákat bőröndöket elvitték a vonatok A táskákkal együtt az ember-bolygók megindultak szabálytalan pályájukon Csupa rendellenesség csupa idegen erő hat és érvényesül Az asszony még az ölelés mámorában vonaglik az ágyon férjével már a kétszázadik kilométer felé közeleg a vonat karjára bukott fejjel alszik táskájából mint a vér vörös cseppekben hull a bor Álma visszafelé forgatja a kerekeket. Gál Sándor a csontváz majd elindul szomorúságom nem mondhatom el senkinek Ezt a mindig-valódi életemet miért próbáljátok különleges vegyszerekkel fényhatásokkal megváltoztatni? Ki bánja ha minden nap kétszer rámköszön a hálál ? Egyszer végre is el kell jutni önmagunkhoz Hosszú az út De a csontváz majd elindul Idétlenül kopog végig a parketten sután megleng a felsőkar és az újpercek csontjai végigfutnak az írógép billentyűin S megszületik a legszebb költemény Minden költemény közül a legszebb amit az életemben meg akartam írni S ha befejeztem elégedetten ballagok végig a csillagok alatt mert vegre én is kaptam egy öröklakást ahol nincs háziúr és lakbér és nincs semmi csak csend és nyugalom. Egyedül vagyok újra s a régi tárgyak fénytelenül állnak körém két hamutálca tele cigarettavéggel az írógép és egy hálom papír kerek asztalon kifakult terítő s az ágy végén a lecsüngő kábát Maradt minden ahogy volt Messziről nézek magamra aki valaki akartam lenni valakiért A széken egy teljes ember ül csont hús velő pontosan megformált egysége dobog a szív az erekben lüktet a vér a kéz ír a szem figyel reszketés vibrál az idegdúcokon kis világok robbannak az agy sztratoszférája alatt bomlik és épül a sejtek halmaza élek a biológiai folyamatok normálisak — de a szomorúságomat már nem mondhatom el senkinek.
