Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Ladislav Mňačko: A tanú
kíváncsi voltam, mit akarnak tőlem, beleegyeztem a kihallgatásba. El kellett mondanom az egész életrajzomat a legaprólékosabb részletekig, apám, apám apja, anyám, anyám apja, apám anyja, anyám anyja, feleségem szülei, feleségem nagyszülei, gyermekkorom, az iskolai tanulmányi előmenetelem, katonai szolgálat, Gyorshadosztály, szökésem a partizánokhoz, miért álltam át a partizánokhoz, részvételem a keleti hadsereg harcaiban, kitüntetéseim, belépés a pártba, Február előtti magatartásom, Februári, Február utáni, hogy lettem a vállalat igazgatója, ki nevezett ki ebbe a tisztségbe, hogyan értékelem a kinevezésem, miért alkalmaztam oly előszeretettel partizánokat és ellenállási harcosokat a vállalatnál, kiket helyeztek közülük vizsgálati fogság alá, s kik ellen indítottak bűnvádi eljárást... Mindent elmondtam részletesen, az igazságnak megfelelően, de még mindig nem tudtam, mit akarnak tőlem, nem sejtettem, hogy már a kezükben vagyok, azt sem, hogy már bevallottam azt, amit tudni akartak, őszintén, részletesen elmondtam, abban a meggyőződésben, hogy ez az öt civil lakos kivégzéséről a kövér vizsgáló ügyész által feltett ellenőrző kérdés. Üjból elmondtam az egész történetet, részletesen, bevallva azt is, hogy ez volt a közvetlen indítéka a partizánokhoz való szökésemnek ... Azt hittem, hogy továbbmennek, de megálltak ennél a kérdésnél s erre lettem figyelmes. Mit akarnak ezzel a régi tizennyolcéves történettel ? — Ezzel kapcsolatban mindent elmondottam már az államügyésznek, s ez meg is található az államügyészségen a jegyző- könyvi tanúvallomásomban a volt hadbíró ezredes bűnvádi eljárásával kapcsolatban... Bólintottak. Erről tudnak, ezzel állítólag nem mondtam semmi újat, de ők többet akarnak tudni erről az esetről. Persze jogomban áll saját részemről kegyelemlövésnek minősíteni az akkori tettemet, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kétrendbeli emberölésről van szó ... Ennek hallatán elállt a lélegzetem! Csak nem merészelik, csak nem ... — Na mit néz úgy? — szólt hozzám a kövér leplezetlen gúnnyal. — Gyilkosság, kétrendbeli gyilkosság, felettébb brutális módon, mivel két ártatlan, súlyosan sebesült és magukkal tehetetlen emberen követte el, egy kiskorú gyermeken és egy másállapotos nőn. . . ama nemzet fiain, amely a szabadságunkat vívta ki, két hős ukrán embert gyilkolt meg ... Mondom, a lélegzetem is elállt. Hosszú ideig nem jutottam szóhoz, kiszáradt a torkom s epedve néztem a vizeskancsót. Megengedték, hogy igyák... — Beismeri bűnösségét? Bevallja, hogy megölte azt a két embert? Bevallja, hogy azokat a súlyosan sebesült embereket, kiknek meg volt kötözve a kezük s amint a földön feküdtek, úgy ölte meg? Bevallja? Mit válaszolhattam erre? Kedvem lett volna a torkának ugrani annak a szörnyetegnek. Megérezték a gondolataimat s ismert módon készenlétbe álltak mellém. Tehát ezért! Ezért csuktak be! Ezért vittek el éjjel, titokban mint egy gonosztevőt! Végre tudom! Rájöttem, végre tudom, hogy mit akarnak... Gyilkosság! Gyilkos vagyok! Két ártatlan embert öltem meg! Fantasztikus! — Ti disznók! Ez volt az egyedüli, amire képes voltam. Arra vártam, hogy a legközelebb álló rögtön megüt. Nem ütött meg. A kövér nevetett egyet, nevetés közben látszottak a barna csorbult fogai, és csak nevetett. — Mára elég ... — mondta. Elvezettek a cellámba. S ezután nap mint nap a kihallgatások egész sora következett, amelyek egyre kínosabbak és ostobábbak voltak, mindig ugyanazt akarták tőlem, hogy vallj am be azt, amit egyáltalán nem titkoltam, hogy megöltem azt a két embert, de egész más indítékokból, úgy, ahogy azt ők akarták rámkenni. Bizonygattam, hogy a saját tanúvallomásom nélkül, amelyet néhány évvel ezelőtt tettem, nem tudtak volna erről az eseményről semmit, s én pedig nyugodtan, szabadon élhettem volna. Az akkori szándékomnak talán nem elég fényes bizonyítéka az, hogy saját jószántamból mondottam el, minden kényszer nélkül, azzal az elhatározással, hogy bebizonyítsam az igazi gonosztevő bűnét? Tanúskodhattam volna arról az öt agyonlőtt emberről anélkül, hogy megemlítettem volna saját tettemet azon a szomorú, gyalázatos eseményben! De ha már beszéltem, akkor azt abból a meggyőződésből tettem, hogy mindenről a teljes igazságot kell mondanom, legyen az bármilyen. Le akartam leplezni azokat a régi eseményeket, amelyek a véleményem szerint túl hamar feledésbe mentek, leleplezni nemcsak a német, de a szlovák fasiszták módszereit
