Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - Tóth Tibor: Forbáth Imre és Egri Viktor köszöntése

runk Visszaemlékezéseitől, amelyeken most dolgozik: nyilván sok mindent megtudunk belőle századunk magyar és cseh irodalmáról.

Évfordulókon, jubileumokon köszöntéssel, ajándékokkal keressük fel egymást. Sok szeretettel köszöntjük Forbáth Imrét, a költőt, akinek művészete méltó helyet

biztosított a magyar és a csehszlovákiai irodalomban egyaránt. De úgy hiszem, számára az a legszebb ajándék, hogy végre tudomást vesz róla a cseh és a szlovák irodalom, s hogy versei — amelyek sohasem íródtak egy nemzet vagy nemzetiség szűk körének — végre eljutnak a cseh és a szlovák olvasóhoz is.

Vannak művészek, akiknek életét makacsul kiséri mindvégig egy motívum. Végül szinte már egyéniségük, emberi és művészi énjük részévé válik, mások, de önmaguk számára is elválaszthatatlanul.

Egri Viktor életében, művében ilyen motívum, egyre ismétlődő jelenség az időbeli elsőség. A két háború között ő írta az első regényt, amely országunkban magyarul megjelent. Ő volt az első, aki színdarabot mert írni, sőt akinek színdarabját el is fogadták előadásra. A felszabadulás után első volt a csehszlovákiai magyar írók közül, akinek könyve megjelent — előbb szlovák fordításban, majd magyarul. Ő volt az első — és mindmáig az egyetlen — hazai magyar író, akit csehszlovákiai államdíjjal tüntettek ki. Az első írónk volt, akinek színművét szlovákul bemutatták, könyvét szlovákra fordították, az első, akinek írásait gyakrabban közölték a szlovák lapok. A szlovák olvasók tudatában sokáig ő képviselte a csehszlovákiai magyar irodalmat — önhibáján kívül egyszemélyesen.

Az első idősebb, tapasztalt író volt, akihez a felszabadulás után, amikor végre magyarul szólhattunk hazánkban, tanácsért, segítségért fordulhattak a kezdők, a fiatalok. Elindítója volt annak az irodalom-szervező folyamatnak, amely szintén elősegítette a harmadvirágzás irodalmának fejlődését. Sok mindenben övé volt az időbeli elsőség oly hálátlan feladata; vállalta és teljesítette, amíg szükségét érezte, amíg nem adhatta át másnak vállalt és végzett munkáját.

A kezdés, az indulás sokféle teendője, elintéznivalója számára valóban csak megterhelést, olyan többlet-munkát jelentett, amely elvonta a tulajdonképpeni alkotástól. Aligha tehető fel, hogy az érett, tapasztalt, az életet ismerő írónak a világképét, téma-tárát komolyabban gazdagította volna a szerkesztőségi munka, aligha hihetjük, hogy írói felkészültségét elmélyítette volna az újságírás; úgy hiszem, éppen most, a jubiláló írót köszöntve kell megemlékeznünk e munkájáról is, amellyel előbbre vitte kulturális fejlődésünket.

Ha számba vesszük mindazt, amit bevezetőben elmondtunk, mindnyájunk előtt nyilvánvaló az a fontos szerep, amelyet Egri Viktor töltött és tölt be irodalmunk, kultúránk fejlődésében. Regényei, színdarabjai, elbeszélései a szlovákiai embert, életét és gondjait tárják elénk, Egri sok szeretettel, megértéssel ábrázolja nemcsak a magyar, hanem a szlovák nép életét is: hisz részese volt maga is, szlovák környezetben, Nagyszombatban született a múlt század végén (1898. december 26-án), szlovákok között vészelte át a második világháború, a fasiszta barbárság legsötétebb, legkegyetlenebb időszakát.

Századunk életének, változásainak, há- nyatottságának részese és tanúja Egri Viktor. Azok egyike — mily kevesen vannak már! — akiknek tudatában két világháború, három államfordulat, forradalmak és társadalmi változások hagyták nyomukat, s akik a jámbor, jószándékú polgári humanizmustól viaskodva, szenvedve, okulva jutottak el a szocializmus, a kommunizmus igenléséig. Képzett, nagy tudású, széles látókörű író: helyzete kultúrák érintkezési felületén, gazdag élettapasztalatai, ismeretei szinte kötelezik, hogy művében a kor, az emberiség nagy sorskérdéseiről valljon, írásaiban ez a törekvés felismerhető: de még adósunk azzal a nagy, átfogó, rejtett összefüggéseket, mélyvizeket feltáró alkotással, amelyre — érezzük — képes és hivatott.